Index Vakbarát Hírportál

Még hogy a western halott! Öt remek cowboyos film az elmúlt évekből

2022.05.13. 11:15
A western köszöni szépen az érdeklődést, még él és virul.

Igaz, az iram, amelyben ezek a filmek érkeznek, nem túl halálos már, mégis évről évre lehet találni igazi gyöngyszemeket a kínálatban. Most attól tekintsünk el, hogy a mozis vagy a streamingkínálatba jönnek ezek a produkciók – a lényeg, hogy még mindig óriási nevek hajlandóak szerződést aláírni azért, hogy magukra öltsék a cowboykalapot, és egy kicsit keménykedjenek a vadnyugaton.

Összeszedtünk az elmúlt évekből öt olyan westernfilmet, amit semmilyen indokkal nem szabad kihagyni, mert már most nagy eséllyel beírták magukat a filmtörténelembe.

A kutya karmai között

2021 egyik nagy meglepetése volt A kutya karmai között című pszichológiai westerndráma, mely rácáfolt mindenkire, aki szerint a Netflixen csak pocsék filmek láthatóak. A rendező, Jane Campion nem túlzás, hogy levette a lábáról a világot, akit a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a BAFTA-n, a Golden Globe-on és az Oscar-gálán is díjaztak. A kutya karmai között története lassan csordogál, de a mély és őszinte alakításoknak köszönhetően megrázó néznivaló. A filmben Benedict Cumberbatch élete talán legjobb alakítását nyújtja toxikus cowboyként, aki közel kerül testvére nevelt fiához, a Kodi Smith-McPhee által játszott Peterhöz, ám kettejük barátsága csúnyán elharapódzik. Eközben a srác anyja, az otthon unatkozó Rose (Kirsten Dunst) alkoholba fojtja bánatát, ami egyfajta katalizátorként felrobbantja a dolgokat – így a vadnyugati mese a végén jóval nagyobb pofont ad, mint amire bárki számítana. A filmről nem sokan tudják amúgy, hogy Thomas Savage 1967-es regényének adaptációja, ha valaki esetleg fellapozná az eredeti sztorit.

Hol érhető el? A Netflixen, szinkronnal és magyar felirattal.

Városi cowboy

Ki gondolná, hogy napjaink Philadelphiáját afroamerikai hagyományőrzők járják lóháton? Maximum azok, akik olvasták a Ghetto Cowboy című regényt Greg Neritől, vagy épp látták az ezen alapuló Városi cowboyt a Netflixen – ez utóbbi számunkra legalábbis a tavalyi év egyik nagy pozitív csalódása volt. Abból a fajtából, ami remek szórakozás, mégse beszélnek róla valamiért az emberek. Pedig a Városi cowboy főszerepeire ugyancsak jó nagy sztárokat igazoltak le, a Stranger Thingsben látott Caleb McLaughlin alakít a produkcióban egy balhés srácot, akit az anyja félt, hogy nagy zűrbe keveredik, ezért elküldi apjához, Harphoz (Idris Elba) megőrzésre. A tinédzser eleinte csak rázza a fukszot, menőzik a csukájával, és itt is próbálna gengszterkedni – ám egyre közelebb nő Cole szívéhez az az alternatív életmód, amibe csöppen. Kisvártatva ő is lóháton, cowboykalapban találja magát, küzdve a rendszerrel, a zsarukkal, akik elvennék a parányi közösség istállóit. Igazi popcornfilmről van szó, ami könnyebben csúszik, ám váratlanul beleszaladhat az ember, hogy a végén nyeli a könnyeit a látottaktól.

Hol érhető el? Magyar felirattal a Netflixen.

Wind River – Gyilkos nyomon

Taylor Sheridan neve eggyé vált mostanra az oldschool drámákkal, az író-rendezőhöz fűződik a Sicario, a Yellowstone, a Hell or High Water és az 1883 is. A Wind River – Gyilkos nyomon című neowestern azonban még Sheridantől is váratlanul sokkoló: a történet Wyomingba, egy indián rezervátumba kalauzol, ahol egy 18 éves lány meztelen, megfagyott holttestére bukkan egy vadőr, Cory Lambert (Jeremy Renner). A helyszínre küldenek egy kezdő FBI-ügynököt, Jane Bannert (Elizabeth Olsen), aki a fickóval összefogva igyekszik felderíteni, mi történhetett. Ám a közösség összezár a páros előtt, akik jó pár falba ütköznek így, mielőtt válaszokat kapnának. A Wind Riverben sok a dráma és kevés az akció – viszont amikor előkerülnek azok a fegyverek, annak súlya van. A film fontos üzenettel készült, arra hívja fel a figyelmet, hogy az USA-ban minden demográfiai csoport esetében az eltűnt személyeket nyilvántartásba veszik, egyedül az indián nők kivételével…

Hol érhető el? Az Amazonon kölcsönözhető.

Logan

Kell-e cowboykalap, pisztoly, ló – vagy egyáltalán vadnyugati környezet – ahhoz, hogy valami western legyen? James Mangold 2017-es filmje, a Logan mindegyiket nélkülözi a felsoroltak közül, attól eltekintve, hogy Új-Mexikóban forgatták. A produkció az X-Men-franchise része, sok kritikus szerint a világ legjobb szuperhősös filmje, mely az Old Man Logan képregényt dolgozza fel, ugyanakkor erőteljesen tiszteleg a western zsáner előtt is. Nyilvánvaló hasonlóságok vannak például az itt látható Rozsomák (Hugh Jackman) és Clint Eastwood bármelyik cowboyhőse között. A történet a jövőben játszódik, amikor Logan képességei kezdenek elhalványulni, X-Professzor (Patrick Stewart) pedig ketyegő bombává vált – ekkor tűnik fel egy új reménység, egy kislány, Laura (Dafne Keen) személyében, aki reményt hozhat a mutánsoknak. Persze ehhez először Logannel együtt szembe kell nézniük a világgal, amely rájuk vadászik.

Hol érhető el? Az HBO Maxon, szinkronnal és magyar felirattal.

Buster Scruggs balladája

A Buster Scruggs balladáját még jóval azelőtt, 2018-ban mutatták be, hogy a Netflix idehaza népszerűvé vált volna. Emiatt sokak kihagyhatták a Coen fivérek alkotását, melyben olyan hollywoodi csillagok láthatóak, mint James Franco, Zoe Kazan, Liam Neeson vagy éppen az énekes-dalszerző Tom Waits. A produkció telepesekről és törvényen kívüliekről szól – tulajdonképpen egy vizuális novellafüzet, hat különálló történettel. A fejezetek között van vicces, tragikus, de még a természetfeletti is beteszi a lábát a vadnyugatra, így mindenki megtalálhatja a kedvencét. A Buster Scruggs balladája igazi stíluskavalkád, egymásra dobált ötletek láncolata, mégis nagyon működik. Az pedig beszédes, hogy azóta se készítettek ehhez hasonló filmet, így abszolút egyedi élmény, amit nyújt a Coen testvérek vadnyugati agymenése.

Hol érhető el? A Netflixen, magyar felirattal.