Index Vakbarát Hírportál

Tíz film és sorozat, amit muszáj megnézni a frissen indult Disney+-on

2022.06.17. 17:55

Bődületes kínálattal startolt el június 14-én hazánkban a Disney+, 900-nál is több film, 800 sorozat és 150 saját gyártású tartalom várja az előfizetőket a régóta várt streaming-szolgáltatón. A kínálatot szerencsére könnyen átláthatóvá tették, és külön szedték a Disney, a Pixar, a Marvel, a Star Wars, a NatGeo és a kifejezetten felnőtteket célzó Star alkotásait.

Ennek ellenére is a bőség zavarába ütközhet az ember, és hirtelen nehéz eldönteni, hogy mit nézzünk meg elsőnek. Épp ezért feltúrtuk a Disney+ kínálatát és előkapartunk tíz olyan filmet és sorozatot, amik szerintünk páratlan szórakozást nyújtanak. Önnek már csak a távirányítóért kell nyúlnia, és indulhat a banzáj.

Free Guy

A kicsit ficsúr, és mindig ugyanazt a harsány, sokat bénázó figurát játszó Ryan Reynolds sokaknak már a könyökén jön ki. Néha azért a 45 éves sztár még így is belenyúl a tutiba, főleg, amikor Shawn Levy rendezővel állnak össze. Kettejük bravúrja volt Az Adam-projekt a Netflixen, és nem sokkal korábban a Free Guy is. Ez utóbbi egy olyan rejtett gyöngyszem, amit sajnos kevesen fedeztek fel maguknak, pedig már az alapfelállás is rettenetesen ötletes: a főszereplő egy Guy nevű NPC, aki egy MMORPG-ben éli öntudatlan életét, egészen addig, míg rá nem jön, hogy egy videójátékban „raboskodik”. A Mátrixból persze Neóhoz hasonlóan ő is rövid úton szabadulna, ám a dolog nem olyan könnyű. A film főszereplő párosa, Ryan Reynolds és Jodie Comer ritka szórakoztatóak együtt, és Taika Waititi cégigazgatójától is kiköptük a kávénkat a röhögéstől. Könnyed néznivalónak a Free Guy tökéletes.

Obi-Wan Kenobi

Éppen fut, és az utolsó epizódjára készül az Obi-Wan Kenobi első évada, melyben a 2005-ös A Sithek bosszúja óta először öltötte magára a bukott jedimester köpönyegét Ewan McGregor. A produkció nem csak azért érdekes, mert az előzmény és az eredeti trilógia közötti időben játszódik, amikor a kultikus karakter már Ben névre váltott és remetének vonult, hanem mert visszatér benne Hayden Christensen is, és itt debütál először élőszereplős formában Vader kivégzőosztaga, az inkvizítorok. A Disney+-on bemutatott Star Wars-sorozatok közül egyértelműen ez a „legstarwarsosabb”, szóval nem érdemes kihagyni. Főleg, hogy a gyerek Leiát alakító Vivien Lyra Blair is hatalmasat alakít benne, na és a 66-os parancs kiadása alatti órákat is eddig nem látott szemszögekből láthatjuk.

WandaVízió

A Marvel Studios első tévésorozata, a WandaVízió mindenkit levett a lábáról, köszönhetően a váratlanul kreatív alapfelállásnak. A történet szerint a gyászoló Wanda (Elizabeth Olsen) egy teljes amerikai kisvárost hajt uralma alá, csak azért, hogy mágiával feltámassza elhunyt szerelmét, az android Víziót (Paul Bettany), extraként pedig még gyerekeket is teremt maguknak. A produkció az amerikai szitkomok aranykora előtt tiszteleg minden részben, így a stílus látványosan változik. Bár a sorozat utolsó két része már nagyon tipikus, Marvel-akciófilmes lett, nem véletlen, hogy a WandaVíziót 23 jelöléssel szórták meg anno az Emmyn. Zse-ni-á-lis, higgyen nekünk.

Lost – Eltűntek

Viszonylag meglepődtünk rajta, de nagyon örülünk neki, hogy olyan klasszikus sorozatok is debütáltak a Disney+-on, mint a 2004-től 2010-ig az ABC-n vetített, hat évados Lost. Sokaknak ez volt az első igazi, amerikai sorozatos élményük, a pillanat, amikor rádöbbentek a nézők, hogy nem minden tévészéria mozog a brazil és mexikói szappanoperák szintjén. Hanem igenis, lehet az epizodikus formátumot magas minőségen művelni. A Lost pedig igencsak magasra tette a lécet, hatalmas drámázások mentek, misztikus és paradicsomi körítésben – az meg csak a hab volt a tortán, hogy a karaktereket ügyesen írták meg, mindenki megtalálta a túlélők között a kedvencét.

Luca

Nagy kár, hogy vannak még emberek, akik azt gondolják, hogy az animációs műfaj gyerekes. Elég ránézni a Pixar-filmekre, ott csak olyan darabokat találunk, amelyek igaz, hogy lekötik a legkisebbeket, ugyanakkor van mögöttes mondandójuk, így a szülők is bőven találnak bennük értéket. Az egyik legegyedibb film ebben a kategóriában a Luca volt, mely az olasz Riviérán játszódik, és egy olyan tizenéves szörnyfiúról szól, aki a tengerben úszkálva tölti hétköznapjait. Egészen addig, míg ki nem merészkedik a felszínre, ahol rendes, hétköznapi gyerekké válik, és össze nem barátkozik egy másik kissráccal. Alberto az, aki Lucának megmutatja a világot, és rádöbbenti a címszereplőt: elnyomni magunkat sok értelme nincsen, mikor a felszínen annyi gyönyörű dolog és kaland vár. Többek közt egy piros Vespa, ami Alberto és Luca vágyálma.

Chip és Dale: A Csipet Csapat

Ami a Space Jam 2-nek nem jött össze, azt a Disney+ újdonsága, a Chip és Dale: A Csipet Csapat lazán megcsinálta, ugyanis a készítőknek sikerült összerakniuk egy remek, félig animációs és félig élőszereplős filmet. Itt szerencsére nem kellett szenvednünk LeBron James borzasztó játékától és Don Cheadle humorosnak szánt, de kínos beszólásaitól. Helyette visszatért a teljes Csipet Csapat, hogy elrabolt társukat megmentsék a gonosz markából. Egy viszonylag egyszerű sztoriról van szó, amelybe annyi vendégszereplőt sikerült belepakolni, hogy inkább ezt neveznénk a multiverzum őrületének, mint a Doctor Strange 2-t. Csúnya Sonic, soha nem feledünk.

A Mandalóri

Sci-fi westernből nincs túlkínálat, pedig igényünk az lenne rá. Sajnos a második évadától a Westworld is nézhetetlenné vált az HBO-n, és ezt követően jó ideig nem találtunk hasonló szériát. Anno, amikor az amerikai Disney+ elstartolt, még 2019 novemberében, A Mandalóri is a nyitócímek között volt. Na, és ez tényleg tősgyökeres, már-már oldschool űrwestern volt: egy fejvadásszal a középpontban, aki A-ból ment B-be, megbízásokat teljesített, akár ex-birodalmiak pénzéért cserébe... egészen addig, míg rá nem bukkant egy, a Yoda fajába tartozó nagyfülű csöppségbe, akit aztán kénytelen-kelletlen, de igyekezett megmenteni. A Mandalóri a második évadára is jó szórakozás maradt, bár sajnos beleerőltették a jediket. Luke Skywalkernek nem örültünk annyira, Ahsokának már annál jobban. Így felemásak voltak néha az érzéseink vele kapcsolatban, de az tuti, hogy A Mandalóri hiánypótló a maga műfajában.

Encanto

A Disney animációs filmje, a 2021 végén bemutatott Encanto igazi popkulturális ikon lett. Először a benne felcsendülő We Don't Talk About Bruno című dal miatt beszélt róla mindenki, de a Surface Pressure is legalább ennyire felkapott lett – mindkettő tarolt az amerikai Billboard chartlistáin, évek óta nem látott módon, már ami a Disney-filmeket illeti. A különleges képességekkel rendelkező, kolumbiai családot bemutató Encanto aztán az Oscar-gálán a legjobb animációs film lett. Megérdemelten, tesszük hozzá. A produkció nem csak a kívülállóság kérdését dolgozta fel remekül, hanem azt is bemutatta, milyen nehézségeket okoz, ha több generáció él egy fedél alatt. Az Encanto elsősorban a kolumbiai nézőket célozta, de meglepően univerzális lett, így még itt, Európa szívében, más kulturális környezetben is simán élveztük a látottakat.

Pam és Tommy

A Star szekción belül a Disney+-on bőven találunk felnőttesebb tartalmakat, ezek közé tartozik az eredetileg a Hulun műsorra tűzött Pam és Tommy. A mai fiatalok valószínűleg nem is hallottak Pamela Andersonék szexbotrányáról, és annak a bizonyos videófelvételnek a nagy utóéletéről. A Pam és Tommy ezt dolgozza fel, helyenként harsány, groteszk, kiborító, ám váratlanul szórakoztató körítésben. Egyszerűen zseniális, hogy Lily Jamesből hogyan csináltak a készítők nagymellű szőke szexbombát, de Sebastian Stan is hasonlóan zúzós alakítást nyújt a rocksztár Tommy Lee bőrébe bújva. Rajtuk kívül váratlanul jó Seth Rogen átlagembere, a kétkezi munkás Rand Gauthier is, aki kirobbantja az egész balhét, csak azért, mert a sztárpár iszonyúan bunkón bálik vele és brigádjával. Ez a 8 rész igazi hullámvasút, abszolút 18+-os néznivaló, de annak nagyon pöpec.

Loki

A Tom Hiddleston főszereplésével készült Loki inkább egy, a Mad Men stílusában megcsinált oldschool sci-fi, mintsem szuperhősös széria. Ennek megfelelően azoknak is ajánlott, akik ráuntak már a spandexes, köpenyes, hülye maszkos szuperhősökre. Loki amúgy is inkább főgonosz, így a motivációi is érdekesek, főleg, hogy egy, a Marvel Filmes Univerzumában már halott karakterről van szó, akinek legalább hatféle verziója bukkan fel az első évad során. Az egyik egy krokodil, nem viccelünk. A Loki második évada már készül szerencsére, és ennek nem csupán Hiddleston visszatérése miatt örülünk, hanem azért is, mert a kvázi női Lokinak bélyegezhető Sylvie is benne lesz. Sophia di Martino egyértleműen a Marvel-széria egyik, ha nem a legnagyobb felfedezettje lett.