Nem értjük a fanyalgást, a Toy Story előzményfilmje az év legkellemesebb meglepetése
További Cinematrix cikkek
- Az új Joker-film nem akar senkinek megfelelni, és pont ez a legnagyobb erénye
- Megan Fox csábító robotnak állt új filmjében, és minden perce arany
- Spinoffsorozatot kap a Reacher
- Egy tyúknak köszönhette hatalmát, de uralkodása kérészéletű volt
- Brad Pitt és George Clooney halálosan viccesek ebben az új akciófilmben
Az 1995-ben bemutatott Toy Story története azzal indult, hogy egy Andy nevű gyerek vadonatúj akciófigurát kapott a születésnapjára. Buzz Lightyear sokkal menőbb volt, mint a fiú addigi kedvence, Woody, a seriffbaba, így a játékok között igazi rivalizálás indult Andy kegyeiért. A filmben a játékok megelevenedtek, így humorizáltak és veszekedtek egymással, végül hatalmas kalandra mentek együtt, ami összekovácsolta Woodyt, Buzzt és a többieket.
A Toy Story eddig négy részt ért meg, és igazából a Pixarnál simán dönthettek volna úgy, hogy tovább fejik a pénzes tehenet és kihoznak a mozikba egy ötödik filmet. Ehelyett inkább kreatívabbra vették a figurát, és a kasszáknál való bukást is bevállalva egy nem hétköznapi előzményfilmmel húztak valami teljesen váratlant.
Andy úgy szorongatta a Buzz Lightyear-babát a Toy Storyban, mint ahogy a mai gyerekek teszik ugyanezt a Darth Vader, Luke Skywalker vagy éppen Baby Yoda-figurákkal. Nem véletlenül hozzuk ezt a párhuzamot, mert a kissrác világának „Star Warsa” nem más, mint a Lightyear. A Pixar-stúdió ezt az alkotást hozta el nekünk a nagyvászonra, amiért anno Andy annyira rajongott, hogy a születésnapjára az űrharcosról mintázott játékot kért.
A Lightyear, melyet június 16-án mutattak be idehaza a mozikban, film a filmben, ennek megfelelően elég meta. Picit úgy érezhetjük magunkat, mint Andy, amikor először látta a produkciót életében. Hogy a mi szívünket is elrabolta-e annyira Lightyear sztorija, hogy újranézzük, ahogy valószínűleg a Toy Story karaktere is sokszor megtette? Nos, ez egyértelmű.
Itt nincsenek beszélő babák, a Lightyear egy klasszikus alapokra építkező sci-fi
A történet azzal indít, hogy a Csillagkommandó bátor űrvadászai, Buzz Lightyear és Alisha Hawthorne igyekeznek új, lakható bolygót találni a rájuk bízott kolóniának. A misszió természetesen balul sül el, így Buzzék a T'kani Prime-on ragadnak, amiről egy percig sem állítanánk, hogy barátságos faunával rendelkezik. Olyan nagyjából, mint Ausztrália a mi valóságunkban, ami ott él és mozog, az meg akar ölni.
Buzz hibája igazából, hogy a hibernált legénységet fel kell ébreszteni, és itt kell elkezdeniük a letelepedést, mert a fiatal pilóta tropára töri a hatalmas űrhajójukat. A főszereplő azért nem adja fel, a hiperugrást lehetővé tevő kristályokat kezdi el tesztelni – minden egyes útja az űrbe azonban váratlan következménnyel jár.
Ezt nem lőnénk le, fedezze fel mindenki magának, lényeg, hogy a Lightyearben komoly szerepet kap az időutazás.
Van benne némi kötelező csapatépítés, amit egyébként a Rick & Morty remekül kiparodizált, és nem hiába – mert ennek a filmnek is ez a legnagyobb gyengesége és legunalmasabb pár perce. A főgonosszal kapcsolatos csavar viszont működik, és annak ellenére, hogy talán kisebb érzelmi fröccsöt kapunk tőle, mint egy átlagos Pixar-alkotástól, a Lightyearnek óriási szíve van. Senki nem fog sírni rajta, de megérint, és van benne egy szupercuki robotmacska, aki minden megszólalásával lopja a show-t, és szétvigyorogjuk magunkat rajta. Na, és persze egy leszbikus puszi is, ami miatt a Lightyeart több országban is betiltották, de erre nem térnénk ki, annyira ártatlan jelenetről van szó. Meg 2022 van, elvileg ezen nem kéne már fennakadnia senkinek.
A Pixar új filmje egy old school sci-fi, van benne egy kevés az Interstellarból, a Star Warsból, Az utolsó csillagharcosból – mégis újszerűen hat. Buzz Lightyear szerethető, és bár csapatának tagjai néha bugyuták, és fogjuk a fejünket miattuk, az igazán ütős megmozdulások kárpótolnak a gyengébb részekért. Álleejtős jelenetekből egyébként nincs hiány, a film vizualitása valami szemkápráztató, már csak emiatt is érdemes rá beülni a moziba, és a zenék is rendben vannak, köszönhetően Michael Giacchinónak. A direktort, a korábban a Szenilla nyomábant társrendező Angus MacLane-t viszont csúnyán meg kéne feddnie valakinek a Disney-től. Ha a rendező kigyomlált volna pár – tényleg nem sok, nagyjából 4-5 – felesleges snittet a Lightyearből, sokkal magasabb pontszámot tudnánk adni a látottakra.
A Lightyear igazi sebtapasz a léleknek, főleg akkor, ha sci-fi-rajongó az ember.
A Pixar új filmje nem ér fel a Lucához, a Lelki ismeretekhez vagy az Agymanókhoz, de szorosan ott van mögöttük. Soha nem gondoltuk volna, hogy egy ehhez hasonló, furcsa spin-offal bővül majd a Toy Story világa, de a kreativitást mindig üdvözöljük. A Lightyear pedig hiába biceg néha a másfél órás játékideje alatt, egy rettenetesen üdítő ötleten alapszik. Emeljük kalapunkat. Ja, és a végtelenbe és tovább!
7/10
A Lightyear már látható a mozikban.