Index Vakbarát Hírportál

Három évad után itt a vége, búcsúzunk a Netflix legvarázslatosabb sorozatától

2022.09.15. 14:54

2020-ban, amikor a Netflix bemutatta a Locke & Key – Kulcs a zárját című misztikus sorozatot, jócskán megosztották a közönséget a látottak. Nem csoda, hiszen az alapul szolgáló, Joe Hill által írt és Gabriel Rodriguez illusztrációival díszített képregények, amelyeket az IDW Publishing jelentetett meg, sokkal horrorisztikusabb és betegebb stílust képviseltek. Nem mindenki rökönyödött meg azonban rajta, hogy a Netflix a családbarátabb irányt választotta, volt olyan amerikai lap, amelyik úgy fogalmazott a kezdés láttán, hogy a Locke & Keyegy-két lépésre marad csak el a Stranger Thingstől minőségben.

A három, képernyőre került évad alatt bebizonyosodott: ez utóbbi kijelentés túlzás volt. A Locke & Key-tévésorozat sokkal inkább a Harry Potter által kitaposott utat követte. Legfőképp azért, mert a főszereplő testvérek csodálattal és kíváncsisággal néztek a mágiára, közben pedig irtó veszélyes démonokkal és varázslényekkel néztek farkasszemet.

A Netflixen számos olyan sorozatot talál az ember, amelyet idő előtt elkaszálnak, így cliffhangerrel ér véget a sztori, és a karakterek sorsa csak lóg a levegőben. Ennél talán nincs is frusztrálóbb dolog a világon, nagy szerencse, hogy a Locke & Key normális befejezést kapott. A készítő páros, Carlton Cuse és Meredith Averill alapból három évadra terveztek, és a Netflix sem próbálta kisajtolni a folytatást belőlük. Nyilván ennek köze lehetett ahhoz, hogy mostanra  megcsappant az érdeklődés a széria iránt. A minőség viszont maradt a régi, az összes közül a legjobb és legérettebb etapjával búcsúzott a Locke & Key.

A lezáró, nyolcrészes évadot augusztus 10-én mutatták be, az évadnyitó pedig elég sötét alaphelyzetet vázolt fel: bár Nina (Darby Stanchfield) leszokott az alkoholról, új függőséget talált; az emlékeit vesztett Tyler (Connor Jessup) kétkezi munkásnak állt a világ végén, ráadásul a csupaszív Kinsey (Emilia Jones) és a mindig kalandvágyó Bode (Jackson Robert Scott) sem igazán találta a helyét.

Nagyjából két epizódot kellett várni, hogy az akció beinduljon, az új főgonosz, Gideon parancsnok (Kevin Durand) és csatlósai ajtóstul rontottak a Kulcsházba. Dodge-hoz hasonlóan az ő foguk is a mágikus kulcsokra fájt, de Locke-éknak is volt pár szavuk ehhez.

A szezon hullámzó lett, már ami a minőséget illeti: a nehézkes kezdést követően a megszokottnál lassabban csaptak a készítők a lovak közé. Az időutazás frissen ható és remek ötlet volt, ahogy az is, hogy a korábban a Locke famíliát kínzó Dodge-ot testrablással hozták vissza. A Bode-ot alakító gyerekszínész korábban sok néző számára volt antipatikus és idegesítő. Jackson Robert Scottot most egyetlen rossz szó sem érheti, a 13 éves srác bizonyította, hogy szorult tehetség a pucájába.

Egyszerűen szórakoztató volt, ahogy Dodge gyerekbőrben vezette a családot az orránál fogva. Szerencsére picit több mint két epizódig vitték ezt a szálat, ami pont elég volt arra, hogy kiélvezzük, és az írók arra is odafigyeltek, hogy ne húzzák túl a dolgot, és ne váljon unalmassá a gonosz Bode.

Ebben az évadban a Locke & Key picit szintet lépett, már ami a komolyságot illeti. Mi pedig, ahogy ültünk a képernyő előtt, azon elmélkedtünk, hogy bárcsak mindig ilyen kreatívan és hangsúlyosan használták volna az alkotók a varázskulcsokat. Már az elejétől sokkal többet lehetett volna úgy kihozni ebből a képregényadaptációból…

A vérengzés, a démonok, illetve a végén behozott világvégedolog miatt látványosan eltávolodott a Netflix sorozata az eddig megszokott, Harry Potter-es hangvételtől, és elkezdett inkább az Odaátra hasonlítani. Nyilván Kinsey-ék nem pattantak izomautóba, hogy országszerte vadásszák a gonosz lényeket. Pont fordítva, házhoz jött a pokol hozzájuk.

A sorozatzáróban Carlton Cuse-ék minden puskaporukat ellőtték, a különleges effektek a korábbiaknál klasszisokkal jobbak voltak, a dráma, a feszültség és az izgalom is tetőfokára hágott. A finálé kellően érzelmes lett, bár egy kissé szappanoperás és helyenként túlnyújtott. Ennyi szentimentalizmus mondjuk belefér, nem haragszunk érte. Hiányérzetünk nem maradt utána, az biztos. Elégedetten keltünk fel a tévé elől, mert a Locke & Key az első évadában még gyerekcipőben járt, a második a Harry Pottert majmolta, de az utolsóra igenis felnőtt a Netflix sorozata.

Kíváncsian várjuk, mi lesz a szereplőkkel a későbbiekben, legfőképp Emilia Jonesnak drukkolunk, hogy a húszéves színésznő ne essen ki a köztudatból. Igaz, Kinsey karaktere mindig egy kicsit visszafogott volt a Locke & Keyben, de Jones a CODA című Oscar-díjas filmben is megmutatta, sokra képes.

Bár a képregények szolgáltatnak alapanyagot hozzá, meglepődnénk, ha a Netflix spin-offokkal bővítené a Locke & Key tévés univerzumát. Nem lett akkora siker ez a fantasy, mint a The Witcher vagy a Sandman. Ahogy telik az idő, úgy a rejtett kincs kategóriába azonban simán besorolható lesz a Locke & Key. Sőt szerintünk már most is oda tartozik.

7,5/10

A Locke & Key – Kulcs a zárját mindhárom évada szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.



  • Hírek
  • Hírek