Index Vakbarát Hírportál

Öt rész után kész őrültek háza lett a Sárkányok házából

2022.09.21. 18:30

A Sárkányok háza picit sem kíméli az ember idegeit. Az augusztus 22-e óta minden hétfőn jelentkező fantasy mindenféle túlzás nélkül kőkemény érzelmi hullámvasút eddig. A nyitányban rögtön meghalt két fontos Targaryen, hogy aztán a harmadik részben kapjunk egy olyan csatát a kezelhetetlen Daemon herceg (Matt Smith) és a deformált aranymaszkot viselő Ráketető (Daniel Scott-Smith) között, hogy még a legkritikusabb Trónok harca-rajongók is megnyalták mind a tíz ujjukat a kivitelezés miatt. Pedig ekkor még nem is sejtettük, hogy jön még némi családon belüli szex és az ötödik epizódban egy rosszul elsült esküvő.

Azon csodálkozik még valaki, hogy Westerosban vérengzésbe torkollik, ha két nemes egybekel? Mi a Robb Stark, Catelyn Stark és Talisa Stark életébe kerülő Vörös Nász és a Joffrey Baratheon vesztét hozó Lila Nász után cseppet sem vagyunk megdöbbenve.

Az HBO-sorozat pilotja bitang erősen kezdett, annak ellenére is, hogy Ryan Condal kicsit túlságosan is kapaszkodott a Trónok harcába. Mondjuk nemcsak ő, ahogy a második epizódban kiderült, Ramin Djawadi zeneszerző is, aki megtartotta az anyaszéria főcímdalát, és bár az intró képsorait megváltoztatták, sokak szerint kezdett átmenni a dolog görcsös ragaszkodásba. Nagy szerencse, hogy a későbbiekben a Sárkányok háza mégis rátalált a saját történetmesélési tempójára és stílusára. Sikerült az alkotóknak elrugaszkodniuk az eredeti sorozattól, miközben egy pöpec királydrámát kerekítettek nekünk a képernyőre.

Míg az eredeti Trónok harca nézésekor sokan értetlenkedtek, amikor a készítők olyan időugrásokat eszközöltek, amelyeknél nem írták ki, pontosan mennyi idő telt el a két történés között, addig a Sárkányok háza esetében szinte elképzelhetetlen, hogy ne ugorjunk legalább 5-10 évet egyik részről a másikra. Mindez leginkább Viserys királyon (Paddy Considine) érhető tetten. Vagyis inkább a férfi állapotán, aki egyre öregebb, megviseltebb, és eltitkolt betegsége miatt már haldoklik. A félévadzáróban ki is mondják, hogy amennyiben így halad a dolog, biztosan nem éri meg Westeros uralkodója az öregkort. Az ájulásokból, az orrvérzésből, a fekélyes kezéből mi azon is csodálkoznánk, ha az évadzáróban még benne lenne a tragikus sorsú karakter.

A sorozat elején elhangzott egy figyelmeztetés, hogy a Targaryen-ház csak akkor bukhat el, ha belviszályok áldozatává válik. A Sárkányok háza rohamtempóban halad most efelé. Főképp Daemon hibáztatható miatta, a Matt Smith által zseniálisan életre keltett herceg annyira álnok lett, mintha Joffrey Baratheont és Ramsay Boltont összegyúrták volna egy emberré. Csak hogy néhány megmozdulását megemlítsük: a herceg összeállt egy prostituálttal, önkényesen elfoglalta Sárkánykőt, majd vérfertőző kapcsolatra vette rá unokahúgát, Rhaenyrát (Milly Alcock), akivel egy bordélyházban mulatoztak együtt. A királyság békéjén az sem segített sokat, hogy Daemon a rendes feleségét brutálisan megölte legutóbb.

Mondjuk a Sárkányok házában nem kell a többieket sem félteni. A Vastrón várományosa, Rhaenyra titokban gyűrögeti a lepedőt az őt védelmező lovaggal, Ser Criston Cole-lal (Fabien Frankel), és meglepő nyitottsággal megy bele a leányzó abba is, hogy leendő férjével, az amúgy meleg Laenor Velaryonnal (Theo Nate) nyitott házasságuk legyen. Ha megtévesztésről van szó, eddig legalább Alicent Hightowert (Emily Carey) a jobb arcok között tudtuk emlegetni, de az évad felénél a fiatal királyné is belenyalt már a politikai machinációk mézes csuprába, attól félve, hogy fiából, Aegonból sosem lesz király.

A Hightowerek egyébként eddig a sorozat legnagyobb meglepetései: nemcsak Alicent személyisége izgalmas, hanem cselszövő apjáé, Ser Ottóé (Rhys Ifans) is, aki bár megbukott politikailag, Viserys kegyeiből kiesett, és mostanra nem ő a király jobbkeze, így is dróton próbálja rángatni a királynét.

Az HBO-nak a drámát, a feszültséget és a karakterek mélységét illetően sikerült jóval mélyebbre ásnia a Sárkányok házával, mint az Amazon A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűivel tette eddig. Nyilván a Trónok harcát és a Targaryeneket jobban ismerik az emberek, és különben is frissebb az élmény. Ha összehasonlítjuk, A hobbit-filmtrilógia lezáró része 2014-ben került vászonra, míg a Trónok harca 8. évada 2019-ben, alig három éve. Jól csinálja a tévécsatorna, addig kell ütni a vasat, amíg forró. A Sárkányok házát mi eddig egy hajszállal, de jobban élvezzük a Középföldén játszódó sorozatnál, és vélhetően akad még néhány néző, aki ugyanígy van ezzel.

A Sárkányok háza ötödik részében látott nász iszonyúan izgalmas lett, lerágtuk a körmünket, még úgy is, hogy valami hasonlóra számítottunk. Picit aggódunk azonban, hogy vajon a folytatás mit hoz majd, hiszen jövő héten a szokásosnál is nagyobb időugrásnak leszünk a szemtanúi, amelyben a fél szereplőgárdát nem, de olyan fontos színészeket lecserélnek, mint Milly Alcock és Emily Carey, akiknek a helyét Emma D'Arcy és Olivia Cooke veszi át. Innentől ők alakítják az idősebb Rhaenyrát és Alicentet. Furcsa lesz, az biztos.

8,5/10

A Sárkányok háza szinkronnal és magyar felirattal elérhető az HBO Maxon.



  • Hírek
  • Hírek