Index Vakbarát Hírportál

Most tényleg ezért kellett tizenhárom évet várni az új Avatar-filmre?

2022.12.13. 20:23
2009-ben, amikor a mozik bemutatták James Cameron filmjét, az Avatart, még egy egészen más világban éltünk.

Már abból a szempontból, hogy mindenki meg volt győződve arról, hogy a 3D lesz a filmezés jövője, olyannyira, hogy a boltokban bőséggel előfordultak a technológiát a nappalinkba költöztető televíziókészülékek is. Igaz, horribilis árakon. Nem csoda, hogy a közvélemény imádta a 3D-t, és minden látványfilm így próbálta kihúzni a nézők pénztárcájából a zöldhasút, mert az azt használó Avatar vizuálisan szinte földöntúli élményt nyújtott a 162 perces játékideje alatt. Tényleg úgy éreztük, hogy ott vagyunk a 22. században, a Pandora nevű bolygón, a nagyon kecses és még annál is kékebb lények, a na'vik között.

Hollywoodban, és amúgy a szórakoztatóipar más részeiben is az a szokás, hogy ha kiadunk a kezeink közül egy olyan terméket, ami iszonyú népszerű, akkor illik belátható időn belül újabb és újabb adagokat adni belőle a fogyasztóknak – azaz addig ütni a vasat, amíg forró. Az Avatar esetében is valami ilyesmire számítottunk azt követően, hogy a film bankot robbantott, mostanra, a kínai újravetítését követően

közel hárommilliárd dolláros bevételt termelt a pénztáraknál.

Aztán hipp-hopp, eltelt tizenhárom év, az első Avatart kiadó stúdió, a 20th Century Fox már nem is létezik a régi formájában, hiszen felvásárolta és magába olvasztotta a Disney. Pedig eredetileg a készítők azt tervezték, hogy A víz útja már 2014-ben vászonra kerülhet. De mi történt, hol csúszott félre a dolog? Miért kellett ennyit várni?

Tudni kell, hogy az első Avatar elkészítése sem zajlott túl gyorsan, a rendező, James Cameron már 1994-ben elkezdte fejleszteni a filmet, és a Titanic 1997-es premierje után el is kezdték volna a sci-fit forgatni, egy 1999-re tervezett bemutatóval. A technológia azonban, amely szükséges volt ahhoz, hogy az Avatar rendesen nézzen ki, még nem állt rendelkezésre, így Cameronék durván elnapolták a filmet, és csak 2009 végén tűzték azt vászonra. Mindemellett rengeteget dolgoztak a na'vik nyelvének megalkotásán, és a bolygó, valamint a sci-fi világ részleteinek kidolgozásán.

Az Avatar – A víz útja esetében is nagyon hasonló okok vezettek a csúszásig. Még hogy a történelem nem ismétli meg önmagát... baromság.

Ahogy A víz útja alcím is sugallja, az első rész eseményeit folytató második felvonás Pandora vizes régióit hozza el nekünk, egy új törzset, a metkayinát is bemutatva, főszerepben Jake Sullyval (Sam Worthington), aki anno, a történet szerint 15 évvel ezelőtt beleszeretett a na'vi harcosnő Neytiribe (Zoe Saldana), és családot alapított vele.

A három óránál is hosszabb Avatar 2 várhatóan rengeteget játszódik majd a víz alatt, James Cameron az első film bemutatása és a folytatás eltervezése után pedig mindent megtett, hogy saját kézből is megtapasztalja az élményt, mielőtt belevetette magát a kreatív munkába. A szakember egy különleges tengeralattjáró fedélzetén tartózkodva ment le a Mariana-árok legaljára, 2012-ben. Ezzel ő lett az első a történelemben, aki 6,8 mérföld, azaz majdnem 11 kilométer mélyre szólóban lesüllyedt. Cameron az akkor még trilógiának tervezett Avatar folytatásait még ugyanebben az évben elkezdte csinálni, írószobát állított össze 2013-ban, de amikor rájöttek, hogy iszonyú mennyiségű sztori áll a rendelkezésükre, kibővítették a tervet négy folytatásra, ezek megírása pedig négy évig tartott.

A csúszás legfőbb oka? Az Avatar rendezője víz alatt akart forgatni

James Cameron eközben segített a Disney-nek az Avatarhoz kapcsolódó kalandparkokat megalkotni, ami úgyszintén sok időt vitt el. Bár a szakembernek belefért a dolog, hiszen az első részhez hasonlóan a forgatáshoz szükséges eszközök még nem álltak rendelkezésre, a direktor ugyanazt a motion capture technológiát kívánta használni, mint az első Avatarnál, csak éppen a víz alatt. Erre korábban még nem volt példa, és sok évbe került, mire megtalálták rá a megoldást.

Végül James Cameronnak és csapatának sikerült, amit mindenki lehetetlennek gondolt: kamerákat készítettek, amelyekkel a víz alatt tudtak forgatni.

A készítő senkivel nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, ebből a tekintetből, a korábban A Gyűrűk Ura-filmeket is készítő Weta Digital nevű különleges effektekért felelős cégnek sem engedett, amikor ők azt javasolták, drótokon lógva játsszanak inkább a színészek, majd a vizet CGI-vel köréjük rakják. Cameron nemet mondott, kijelentette, a legfontosabb, hogy minden autentikusan nézzen ki.

Az Avatar – A víz útja elkészültét a koronavírus-járvány mellett az is jócskán lelassította, hogy ezt a részt, az Avatar 3-at és az Avatar 4 elejét egyszerre forgatták – a munkafolyamatok 2017-ben kezdődtek el és 2020-ig tartottak, eközben nagyjából 350-400 millió dollárt tapsolt el a stáb, az Avatar 2 tehát minden idők egyik legdrágább filmje lesz. Hogy tovább számszerűsítsük, egészen pontosan nyolcszor halasztották el a premiert, ami egészen elképesztő adat.

A hatalmas büdzsé ellenére a várakozások szerint az Avatar 2, ahogy Cameron korábbi filmjei, bőven sikeresek lesznek a kasszáknál és visszahozzák a befektetett pénzt. A harmadik filmre ezt követően nem kell majd sokat várnunk, 2024-ben mozikba kerül, 2026-ban és 2028-ban pedig jön a negyedik és ötödik film is. Persze mindez csak siker esetén, mert amennyiben A víz útja megbukik, James Cameronék úgy fogalmaztak, hogy rövidebbre vágják a sci-fi-filmsorozatot, és „csak” egy trilógiát kapunk.

Mindenesetre Cameron nagyon bízik a sikerben, 2014-ben még az Empire magazinnak úgy nyilatkozott: „a nézők tátott szájjal nézik majd ezt a filmet, és össze fogják szarni magukat tőle.”

Források: Gizmodo, TIME, Dexerto, Empire, The Guardian, IGN