Kell egy csapat, mondogatta Minarik Ede a Régi idők focija című Sándor Pál-filmben, amely Mándy Iván csodálatos írásából vált varázslatos mozgóképes mesévé 1973-ban. Azóta is kell egy csapat, akihez tartozhatunk, legyen az család, iskola, sport vagy nemzet. A mi csapatunkra igyekszünk büszkék lenni, és ez sokkal könnyebben megy, ha van miért. Az én apukám a legerősebb, az én anyukám a legkedvesebb, az én bátyám simán lenyom szkanderben, a mi Hadikunk pedig felbosszantotta magát Nagy Frigyest, de legalábbis elfoglalta Berlint. Nemhiába volt ezrede, van szobra, sőt még kávéházat is neveztek el róla Budán, de most nem ezekről lesz szó. 

Tényleg fontos, hogy megmutassuk, mire is lehetünk büszkék, mitől érezzük magunkat jól a magyarságunkban, és nem lehet mindig Szabó Magdát, Kosztolányi Dezsőt meg Bartók Bélát előcibálni. Kell egy kardozós, bajszos hős, aki magyar, és – titkon reméljük, hogy épp ezért – mindenkinél jobb, bátrabb, furfangosabb és erősebb.

Jól szolgálta ezt a célt és igényt annak idején az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai vagy A koppányi aga testamentuma filmes változata, de még A Tenkes kapitánya is – talán még emlékszik rájuk valaki ötven alatt. Aztán hosszú szünet következett, a magyar rendezők évtizedekig  egészen más irányban gondolkodtak, míg újra fel nem virradt a büszke magyarságtudatot vitalizáló kosztümös történelmi filmek kora.

Ilyen irányú kísérletet már az Index oldalain is elemeztünk, most Szikora János rendezői kísérlete, a Hadik című film vált esedékessé.

A kiváló színházi szakember saját bevallása szerint maga sem értette először, miért pont őt keresték meg azzal a feladattal, hogy egy lovas, kardozós történelmi huszárcsínyt fessen filmvászonra. Aztán úgy döntött, hogy a csatákban majd segítenek a szakemberek, ő meg vezeti a színészeket, mert abban kétségtelenül jó.

Az eredmény részben igazolja döntését. Nagyon rég nem készült olyan magyar film, amelyben ennyit lovagoltak volna, ahol oly gyakran csattognak a kardok, villognak a szablyák, mint a három testőrös francia filmekben volt szokás, durrognak az ágyúk is, és rengeteg kiváló színész tűnik fel különféle jelenetekben.

Ragyognak a menték

A történet rögtön egy csatával indul. Lovak, ágyúk, mente, minden van, és ott éri az embert az első meglepetés.

Egy válasz jut az eszembe, mégpedig az, hogy a kellékes közölte, szigorúan levonja a statiszták és a színészek gázsijából a tisztítási költségeket, ha egyetlen halvány foltot is tapasztal a visszaadott mentén. Ez a fenyegetés hatásosabb, mint az ellen összes ármánya, hiszen a Hadikban soha senki nem koszolja be a jelmezét.

Ettől persze az egész történet stilizálttá válik, a huszárok leginkább a gyermekek számára tartott bérletes Háry János-opera-előadások statisztériáját idézik, bár emlékeim szerint ott kétségtelenül megviseltebbek a menték, fakóbb a paszomány.

A mese időn kívüliségét erősíti a Molnár Áron által meghatározott huszár karaktere is. A több területen is aktív színész kétségkívül jókötésű és atletikus férfi. Úgy pattan fel egy lendülettel lova hátára, ahogy utoljára Gojko Miticstől láttam, aki sokunk gyermekkorát bearanyozta az NDK–jugoszláv közreműködésben készült indiános filmekben.

Látvány és hallvány

Még a kurucosan befont copfja is stimmel, tehát indián, huszár, meg minden, ami kell, de amikor a betyáros bajusza alól megszólal, váratlanul úgy érezzük, 

Nagyszerűen ugrál, gyönyörűen lovagol, jól áll neki a bajusz is, de ha beszélni kezd, oda a XVIII. század, eltűnik a tüzes huszár. Ha becsuknánk a szemünket, és csak hallgatnánk a daliás Gvadányi József szavait, már ott is teremne a harcmezőn a kelekótya Matyi A mi kis falunkból. Csodálatos, de nem egyszerű műfaj a hangosfilm.

A Hadik egyik erénye, hogy a kisebb szerepekben is nagyon nagy színészek tűnnek fel. Boldog az ember, amikor újra magyar produkcióban látja a zseniális Kovács Lajost vagy Derzsi Jánost. A szerencsére többet foglalkoztatott Reviczky Gábor ezúttal kisebb, de fontos feladatot kapott, aminek fölényes biztonsággal tesz eleget. Bár a forgatókönyv és a film dramaturgiája inkább jelzi, mint megvalósítja a bevált hollywoodi sikerrecepteket, rajta semmi sem múlik, amit csinál, az hibátlan.

A címszerepet Trill Zsoltra bízták, és mi sem bizonyítja jobban, milyen kiváló színész, hogy bár civilben meggyőződéses pacifista, aki gyermekkorában sem szeretett soha karddal vagy pisztollyal játszani, nem hiteltelen harcfi. Mikor pedig békés jelenetekben mozog a kamerák előtt, meggyőzően hiteles.

Horváth Lilinek nagyszerűen áll Mária Terézia jelmeze. A film meseszerű, leginkább tizenkét évnél alig idősebb gyermekek igényei alapján felépített dramaturgiájából nem lóg ki az általa megformált kicsit makrancos, de elbűvölő királyné figurája.

Szikora elképzelése annyiban is valóra vált, hogy a statikus jelenetekben, akár a színpadon, itt is beszélgetnek a színészek. Színpadi eszközeiket a forgatókönyv és a rendelkezésükre bocsátott szövegek által erősen korlátozott keretek között bevetve többé-kevésbé ügyesen töltik ki az időt két csatajelenet vagy szép tájban ügetés között.

A szép tájak és a látványos felvételek Győri Márk operatőri munkáját dicsérik, ugyanakkor az amerikai akciójelenet-szakember, Steve Dent, és magyar kollégája, Gulyás Kiss Zoltán által profin megtervezett hadi eseményeket nézve olyan dinamikus kameramozgások zúdulnak ránk, melyek hatása meglepően hasonlatos a nyugtalan vizeken hánykolódó hajók sápadt utasainál jelentkező tünetekhez. Már ha nem vettek be valamit tengeri betegség ellen.

Hadik története nyomokban 80 huszárt is tartalmaz. Ahogy Sára Sándor klasszikusában is magas hegycsúcsokat másznak meg a rettenthetetlen lovasok, úgy itt is látunk hasonlót. A negyvennyolcas huszárok legendás filmes hazatérésével való párhuzamot tovább hangsúlyozza Tordy Géza és Körtvélyessy Zsolt röpke feltűnése. Kifejezetten szép pillanat, amikor megjelenik ősz fejük egy ablakban, ahonnan szomorúan néznek elgaloppozó fiatal kollégáik után.

Intrika, bonyodalom, kutya

Sajnos egy kalandfilmben nem elég a csetepaté, kell bele bonyodalom és intrika. Itt is van, de inkább jelzésszerű. Az intrikus Serbelloni gróf intrikál, mert irigy Hadikra, de mint minden alapfokú mesében, a gonosz itt sem ügyes, nem is nagyon félelmetes, csak buta és rosszindulatú. Persze a végén jól pofára esik, és kész. Ezzel ki is van pipálva a forgatókönyvi feladat.

Van még egy gonosz ellenfél, a porosz elit kommandós, aki a szépen fuvolázó Nagy Frigyes halálfejes nazguljainak parancsnoka, és a film elején jól megveri Hadik. Még a szemét is majdnem kinyomja. Kár, hogy a későbbi jelenetekben nem adtak rá kalózos szempántot, hanem csak némi sebhelyet festettek a szemhéjai alá. Mindegy, vele sokat kardozhatott hős huszárunk.

Van olyan is, amikor eldobják a szálfegyvert, és MMA jellegű (itt a rövidítés nem a Magyar Művészeti Akadémiát, hanem a Mixed Martial Arts nevű népszerű ketrecharcstílust jelenti) püföléssel és fojtogatással folytatták a viadalt.

Amikor – elnézést, ez spoiler, de úgyis tudja mindenki, hogy előbb-utóbb sort kell keríteniük a végső leszámolásra – a mi Hadikunk jól megszabdalja, újabb kellékesbaki következik. Gyönyörű felvételeken látjuk a győztes szablyáját egészen közelről. Így az is szembetűnik, hogy az a bizonyos kard nagyjából egy centi vastag vágófelülettel rendelkezik. Épp ott, ahol a valódit élesre fenik, de ez nyilván kellékfegyver, nehogy a színészek kárt tehessenek egymásban. Ezt a motívumot talán kihagyhatták volna, vagy, ha fontos, akkor igenis találni kell egy olyan hadiipari vágóeszközt a kamera elé, amiről elképzelhető, hogy ügyesen forgatva néhány csapással felaprítható vele egy langyos csokimikulás.

Van még egy jelenet, ami talán nem feltétlenül nélkülözhetetlen. Tanúi lehetünk, ahogy Reviczky Gábor a furcsa kis pattantyús, Thun mester nagyjelenetében elsőre, sőt másodikra sem találja el Berlin kapuját. A huszárok között álldogáló egyik veterán, maga Derzsi János, ekkor gúnyosan megjegyzi, hogy – talán inkább körülírom – ezt a lövést (vagy a falat – nem egyértelmű) szexuálisan abuzálta a kutya. Bevallom, ezt a mondatot még sohasem hallottam magyar filmben, kocsmában is megütné a fülem. Ezzel a rendező valóban kihasználta a 12-es karika által engedélyezett káromkodáskeretet, de enélkül sem lenne szegényebb a film.

Gyalog galopp

Berlin ostroma a film humoros jellegét erősíti. Kifejezetten gyalog galoppos helyzet, amikor egy jókora fal tetején álldogál egy csomó katona, előttük a mezőn meg pár lovas téblábol. Láthatóan nem barátok, és fel-le kiabálva vitatják meg később elintézendő ügyeiket.

Aztán megint csata jön. Thun mester eltalálja a kaput, a történet szerint kapzsi, pénzéhes és megbízhatatlan sörissza zsoldosok meg a macskabajszú Szabó Győző vezetésével szuronyt szegezve előre törnek. A  védők nyilván szilánkosra lövik őket, hullanak is, mint a legyek, de támadnak tovább, miközben vitéz huszáraink a biztonságos távolból figyelik az eseményeket. Amikor a nyamvadt idegen talpasok nagyjából megtisztítják végre a terepet, kardot lengetve beviharzanak a mi hőseink, és jó ideig ők is csapkodnak.

Itt azért kiderül, hogy egy kosztümös, kaszkadőrös és pirotechnikát is felvonultató magyar film költségvetéséből Mel Gibson se tudna lenyűgözően hatásos csatajelenetet forgatni, főleg, ha végig vigyázni kell a menték tisztaságára, de aranyos kísérlet.

A filmkészítők több helyen is utaltak már arra, hogy munkájuk előképének tekintik a Várkonyi Zoltán fémjelezte Egri csillagokat, de az akciójelenetek időnként klasszikus Bud Spencer-koreográfiákat, sőt még egy Jackie Chan-trükköt is felidéznek. Utóbbiban szintén az atletikus Molnár Áron vesz részt, aki valamilyen oknál fogva igen nagyot ugrik egy fal tövében. Röpte legmagasabb pontján kezébe kerül egy kiálló vasdarab (vagy a kőbe vágja a kését, már nem emlékeszem pontosan, olyan gyorsan történt az egész), amiben fél kézzel kapaszkodik egy kicsit. Fenn lengedezik, míg kedve tartja,  majd elengedi, amit fogott, és jól egy gyanútlan porosz fejére pottyan. De teljesen komolyan.

Szintén szórakoztató jelenet, amikor Hadik tábornok Nagy Frigyes feleségével tárgyal a hadisarc ügyében. Bordán Lili legalább olyan szépséges Erzsébet királyné, mint amilyen a film másik gyönyörű Lilije, Mária Terézia. De a porosz őfelsége ráadásul kíméletlen üzletasszony is.

Hadik azt mondja, hogy ötszáz valami a sarc. Erzsébet kacag, és közli, hogy száz. „Nekünk is többe van ennyi lovaglás, csata, meg minden” – gondolhatja joggal Hadik, és jön is a négyszáz kontra százötven szituáció. Vitézünk alkupozícióit gyengíti, hogy mindjárt hazatér Nagy Frigyes, és akkor sarc helyett jól megpofozza a szemtelen huszárokat. Hadik enged, előre nyújtja kormos mancsát makulátlan mentéjében, a királyné belecsap hölgyi kezével, és kiegyeznek háromszázban.

A megsarcolt és lenyűgözött asszonyság láthatóan hajlandó lenne némi komolyabb flörtre is a kis termetű, de nagy bajuszú, ráadásul rátermetten alkudozó magyar vitézzel. Meghívná magához vacsorára, de hősünk házas. Neki is lát, és inkább ír egy levelet a pihegő királyné kíváncsi tekintetétől kísérve. Büszkék lehetünk a mi hű Hadikunkra.

A film végén a koronás fők ratifikálják a porosz–osztrák békeszerződést – ez nem spoiler, hanem történelem –, és még egy utolsó poénra is marad energia.

Somma: Ha mégis kivágják azt a kutyás részt, bátran engedjék el gyermeküket erre a mozira. Jó szándékú, kedves film, a huszárok nem vérnősző vikingek, egy zsenge lélek sem fog megsérülni. Csak arra vigyázzunk, hogy felnőtt felügyelete nélkül ne játsszanak hadikosat a kertben, mert annak sírás lesz a vége.