Index Vakbarát Hírportál

Beton.Hofi Csótánynak is profi

2023.03.21. 06:53

Mi a dörgés, Csótány? – teszi fel a Narancs, Tetves és Dugó sorozatot idéző kérdést egy fiú Schwarcz Ádám (aka Beton.Hofi) által játszott karakterének Miki 357 Pulzaar című szerzői kisfilmjében, ami hétvége óta a Telekom Tv Go alkalmazásban is elérhető.

Az abszurd humorú musical-vígjáték bemutatóját Budapesten, az Uránia moziban tartották, ahol rengeteg fiatal, a magyar underground zenei élet képviselője, és néhány véletlenül odatévedt figura csurig megtöltötte a bársonyszékek sorait. A vetítés egy nagyobb házibuli hangulatát idézte, ez pedig a film fogadtatásán is érződött. A látottakat szinte végig gurgulázó nevetés kísérte, ám legtöbbször a filmben látott szereplők puszta ténye nevettette meg a nézőtéren helyet foglalt ismerősöket, nem feltétlenül a tiszta produktum.

Ettől pedig az volt az érzésem, hogy a Pulzaar belsős poén, ami kizárólag azoknak szól, akik a projektben részt vevő személyekhez valamilyen szinten kapcsolódnak – ha nem is személyesen, legalább rajongóként. Elképzelni sem tudom, hogy ez a kisfilm mennyire találhat be egy olyan embernél, aki nem ismeri a készítőket. Persze nem kell minden produkciónak mindenkit megszólítania.

Viszont ettől függetlenül kifejezetten üdítő volt egy olyan alkotást látni, amit senki sem szorított korlátok közé, a szabad kéz pedig rendszerint hosszú pórázra engedi a kreativitást. Mindig izgalmas, amikor egy gyerekkori álom megvalósítását látjuk, márpedig – mint ez a vetítést megelőző felkonfban kiderült – Miki 357 még egészen fiatal volt, amikor ez a történet megszületett benne.

Nincs pénz koncertre

A sztori főszereplője a már említett Csótány, aki épp (jótündér)-keresztanyjánál vendégeskedik (Péterfy Bori). Kőbányán dolgozik kisgéplakatos-segédként, a házuk aljában lévő pékség egyik alkalmazottjába, Évikébe szerelmes (Kizlinger Lilla), és egész nap mást sem csinál, mint vágyakozik. Na nemcsak Évike szerelmére, hanem kedvenc norvég metálbandájának, a Pulzaarnak a budapesti koncertjére is, amire nagyon szeretne elmenni, ám villámcsapásként éri a felismerés: hó végi pénztárcája nem engedi, hogy megvegye a jegyet.

Persze a sztori happy enddel végződik, így Csótánnyal együtt mi is bejutunk meghallgatni (legalábbis nézni) a Pulzaart. A bandatagokat Szabó Simon, Papp Szabi, Kovács Geri és Pándi Balázs alakítja, de egyéb szerepekben feltűnik még Miller Dávid, Kovács Lajos, Agatics Antal, Szeleczki Rozália, Simon Eszter – és sokan mások.

A kisfilm egyik legnagyobb meglepetése egyértelműen Schwarcz Ádám, akinek – leszámítva egy kisebb szerepet Szentgyörgyi Bálint egyik kisfilmjében – ez a színészi debütálása. A Beton.Hofi néven elhíresült előadó maximálisan megállta a helyét Csótányként is. Nagyon szórakoztatóan alakítja a csávót, aki nagyjából folyamatosan vakon van, mégis árad belőle az elemi kedvesség, amiért csak szeretni lehet. Nagyjából az ő játéka vitte a hátán Miki 357 vízióját. A kisfilm képi világa élvezhető, látszik, az alkotók pontosan tudták, mit szeretnének a vásznon viszontlátni.

Még néznénk kicsit a vígjátékot

Az egyetlen probléma, hogy a film valóban kimeríti a rövid fogalmát, amikor felkúszik a stáblista. Nagyon érződik, hogy a sztorit még néznénk, simán elférne benne plusz 5-10 percnyi játékidő.

A Pulzaar kifejezetten érdekes és mókás geg. Ha valaki szeretne szórakozni a metálénekes Szabó Simonon, a kedvesen bárgyú Schwarcz Ádámon, látni Péterfy Borit, ahogyan hálóingben kínálgatja a tökfőzeléket szafttal és tüdővel, akkor keresse fel a Tv Gót, majd dőljön hátra, és idézze fel gyermekkorának azt a fejezetét, amikor rajongva vágyott valamire – és megkapta.