Index Vakbarát Hírportál

A Netflix ezzel az új akciósorozattal most nagyon betalált

2023.03.28. 20:49

Ami az akciósorozatokat illeti, az elmúlt pár évben a műfaj legjobb darabjait az idehaza némiképp alulértékelt Amazon Prime-on kellett keresnünk, ehhez a streamingszolgáltatóhoz fűződik a Jack Ryan és a Reacher is, amelyek ebben a kategóriában abszolút gyöngyszemnek számítanak. A Netflix e téren csak középszerű, feledhető produkciókat tudott ez idő alatt letenni az asztalra, emiatt is lepődtünk meg annyira, amikor a március 23-án bemutatott Éjjeli ügynök (The Night Agent) című sorozatba belefutottunk, és az első epizódot a valós 50 helyett 5 percesnek éreztük.

Mondjuk, ha utánanéz valaki, rájöhet, hogy az Éjjeli ügynököt az a Shawn Ryan csinálja, akihez minden idők legjobb rendőrdrámája, a The Shield fűződik, és aki a Terrierst és a Lie to Me-t is kiadta a kezei közül.

Így már azért mégsem olyan meglepő, hogy a Netflix új akcióthrillere ennyire pöpec lett.

Az Éjjeli ügynök középpontjában egy Peter Sutherland (Gabriel Basso) nevű alakot látunk, aki az első jelenetek alapján egyszerű fickónak tűnik. Ám egy általa hatékonyan meghiúsított terrortámadás után kiderül, hogy bizony egy kőkemény FBI-ügynökről van itt szó. Peternek nincs szerencséje, bár egyesek hősnek tartják, mások felvetik, hogy benne lehetett a keze a meghiúsult pokolgépes merényletben. Az összképet tovább árnyalja, hogy hősünk apját is árulónak tartják sokan, így Sutherland ügynök kisvártatva és hosszú időre szobafogságba kerül. Éjjeli ügynöknek sorolják be, vagyis az a feladata, hogy estétől hajnalig egy szűk, ablaktalan helyiségben papírmunkázzon, előtte meg egy fekete telefon árválkodik az asztalon, ami ha megszólal, azt jelenti, hogy egy beépített ügynök nagy bajban van.

Nyilván ez a telefon meg is csörren, rögtön a sorozat elején: egy Rose Larkin (Luciane Buchanan) nevű fiatal nő van a vonal másik végén, akinek a nénjét férjestül meggyilkolják, ő meg csak ezt a számot kapta tőlük, hogy kérjen segítséget. Peter és Rose sorsa a pilotban szorosan összefonódik, az ügynököt visszarángatják aktív szolgálatba, és megbízzák, hogy őrizze a szemtanút, akinek a rosszfiúk valamiért a nyomába erednek.

Ez a Netflix-sorozat pörög az első perctől, mint a veszedelem. Tényleg nincs szinte egyetlen pillanat sem, amikor kiengedne, hol terroristákkal bunyózik a főszereplő, hol konspirációhívő hobókkal, máskor meg heves autós üldözésekbe bonyolódik... Van itt minden, mi szem-szájnak ingere.

Nyilván nem kell John Wick-szerű elborult, már-már karikatúraszerű akciókra gondolni, az Éjjeli ügynök sokkal realistább előadásmóddal rendelkezik.

De így is felmegy az ember vérnyomása az izgalomtól, ahogy nézi, és az állandó veszélyhelyzeteknek köszönhetően alig kell valamennyi időnek eltelnie ahhoz, hogy a két főszereplőért, az ügynökért és a rá bízott lánykáért szorítani tudjunk. Itt aztán nem fenyeget a közöny veszélye.

Az eredetiséget tekintve vannak azért gondok a Matthew Quirk regényén alapuló szériával, hiszen volt pár hasonló alapvetésű televíziós produkció a közelmúltban. Gondolunk itt elsősorban a Testőr (Bodyguard) című sorozatra, amely egy nagyon hasonló politikai thriller volt, ráadásul a főszereplő, Richard Madden fizimiskára is hasonlít az itt látható Gabriel Bassóhoz. Hogy mindez véletlen vagy direkt, a fene tudja, annyi biztos csak, hogy még egyszerűbben ajánlhatóvá teszi az Éjjeli ügynököt ez az áthallás. Tényleg mintha annak a brit szériának az amerikai feldolgozását látnánk, csak egy picit megcsavarva és a lehető legtöbb akcióval nyakon öntve.

Ami nagyon látványos az Éjjeli ügynökben, hogy a Gabriel Basso-féle ügynök és a Luciane Buchanan ártatlan Rose-a között az első jelenetüktől kezdve erős a kémia, és a későbbiekben is akkor működik a legjobban ez az új Netflix-sorozat, amikor a főszereplők együtt vannak, menekülnek, és foggal-körömmel kapaszkodnak az életükbe, mialatt a háttérben húzódó politikai konspirációt kivesézik.

Tipikusan egy olyan sorozatról van szó tehát, amit muszáj darálni, egyszerűen nem lehet leállni vele. Nem csak mi lehetünk így ezzel, mert az Éjjeli ügynök cikkünk írása pillanatában a legnézettebb sorozat idehaza a Netflixen. Ezúttal a tömegek nem tévednek, tessék kézbe venni a távirányítót, és belenézni, opcionális popcornnal a kézben. Mert az Éjjeli ügynök a legpopcornabb sorozat, amit mostanában láttunk – de szerencsére a komolyan vehető fajtából.

8/10

Az Éjjeli ügynök szinkronnal és magyar felirattal nézhető a Netflixen, az első évad 10 részből áll.