Index Vakbarát Hírportál

Megfájdult a rekeszizmunk, úgy nevettünk ezen az új sorozaton

2023.06.03. 20:41

Létezik-e barátság férfi és nő között? Olyan kérdés ez, amelyet az emberiség régóta boncolgat: tudósok kutatták már, megszakadt szívű költők írtak a témában verseket, és még a szórakoztatóipar is szorgosan igyekezett megválaszolni, elég, ha olyan címeket említünk, mint a Harry és Sally, a Jóbarátok, az Így jártam anyátokkal vagy épp a Barátság extrákkal. Május 24-én indult el az Apple TV+-on, és jelenleg négy rész elérhető a Szigorúan barátságból (Platonic), mely a Rossz szomszédság két egykori sztárját, Seth Rogent és Rose Byrne-t hozza újra össze a képernyőre, és a vígjátéksorozat rögtön az elején tiszta vizet önt a pohárba: igen, megvalósulhat színtisztán plátói jellegű kapcsolat ellenkező neműek között.

A történet középpontjában Sylvia (Rose Byrne) áll, aki háromgyerekes anyuka, és a jogi karrierjét adta fel azért, hogy a háztartással foglalkozzon éjt nappallá téve. A nő természetesen nincs kibékülve az életével, és olyan szinten unja már magát, hogy amikor meghallja, hogy egykori legjobb barátja, Will (Seth Rogen) házassága tönkrement, felkeresi a férfit. A szigorúan baráti kapcsolat felélesztése nem megy könnyen, a sorozat pilotepizódjának nagy része akörül forog, hogy azt nézzük, mennyire kínos és rázós mutatvány sok-sok év után valakivel újra felvenni a fonalat.

Legfőképp annak köszönhető, hogy a Szigorúan barátság úgy tíz perc után imádni való, hogy Seth Rogen a karrierje nagy részét azzal töltötte, hogy Willhez hasonló, infantilis, felnőni képtelen, de azért szimpatikus figurákat alakított. Az Apple TV+ új sorozatának női főszereplője, Rose Byrne pedig zsigeri természetességgel képes hozni ezt a kicsit tipikus, mégis jó fej, szomszédlány típusú családanyát. Ketten valóban úgy mozognak a kamerák előtt, mintha világéletükben jó barátok lettek volna, és a legdurvább, hogy elhisszük nekik, hogy semmiféle szexuális kapcsolat nem volt közöttük eközben. Ez a széria tényleg attól működik ennyire stabilan, hogy egy ritkábban feldolgozott és tabunak számító témakört tálal nekünk, nagyon frissen és nagyon bátran.

A humor egy kicsit a Judd Apatow-féle vígjátékokra hajaz, az elszálltságot tekintve nem is fogták vissza annyira magukat az írók, igaz mindez főleg a második részre, amikor az ismét összemelegedett barátok elmennek háztűznézőbe. Sylvia és családja ugyanis új helyre költöznének, de a placc, amit kinéztek maguknak, egy egykori öregek otthona. El lehet képzelni, milyen poénokat csattogatnak a készítők. Nem lőjük le, mi helyenként konkrétan a hasunkat fogtuk a nevetéstől.

Pedig a Szigorúan barátság nagyrészt inkább az a végigmosolygós sorozat, megspékelve némi drámával – amikor azonban a lovak közé csapnak az alkotók, és eleresztik magukat, akkor veszélyben vannak a rekeszizmaink.

Sylvia és Will nemcsak az átérezhető színészi játékok miatt kedvelhetőek, hanem azért is, mert totálisan különböző személyiségekről van szó, akik be-beugranak egymás életébe, hogy felrúgjanak ott mindent, és fejlődésre sarkallják ezáltal a másikat, amit nagyon jó érzés látni. A karakterek háttere igencsak valószerűnek érződik egyébként, de ez úgy összességében a sorozatról is elmondható, a mozis fényképezés, valamint a realisztikus kameramunka mindent elkövet azért, hogy ott érezzük magunkat mi is a néha kertvárosi, máskor zajos metropoliszként tálalt amerikai betondzsungelben.

A Szigorúan barátság nagy erőssége, hogy nemcsak a férfi főszereplőt merik viccessé tenni, hanem Rose Byrne-t is engedik kibontakozni, aki a negyedik epizódot úgy viszi el a hátán, hogy öröm nézni. Persze kell ehhez egy kis nem píszí humor, némi vécében való ketaminozással vegyítve, hogy aztán a folyton feszült nőt úgy lássuk szétesni, mint az azt megelőző másfél órában egyszer sem.

Benne volt a pakliban, hogy a Szigorúan barátság egy bántóan közepes dramedy lesz, abból a fajtából, amit két hét múlva elfelejt az ember. Szerencsére most az Apple TV+ ezzel az újdonságával betalált, az évad első fele alapján nagyon korrekt a végeredmény,

eddig a nyár legviccesebb, romantika nélküli romantikus komédiája ez, amelynek ráadásul hatalmas szíve is van, és emberközeli.

Igaz, hogy itt-ott leül az Apple TV+ szériája, és vannak benne feleslegesen elnyújtott lelkizések és olyan jelenetek, amelyekben az érzelmi fröccs nem talál be minket, nézőket, ezeken mégis érdemes átküzdenünk magunkat, mert mögöttük remek poénok, karakterdráma és egy mindenkinek szóló, napjainkban is aktuális téma vár. Egyedül akkor leszünk csalódottak, ha a Szigorúan barátságot arra futtatják ki, hogy Sylviát és Willt összehozzák, de az eddig látottak alapján erre nincs túl sok esély. Annyira klisés húzás lenne, hogy sansztalannak látjuk a bekövetkeztét... Már ha abból indulunk ki, hogy mennyire szembetűnő, hogy a showrunnerek ebbe a produkcióba szívüket-lelküket beletették.

8/10

A Szigorúan barátság (Platonic) magyar felirattal elérhető az Apple TV+-on.