Index Vakbarát Hírportál

Van az a vicc, hogy mi az abszolút balszerencse? Zuhanó repülőgépről süllyedő hajóra esni. Hasonló alapvetéssel dolgozik A gép (Plane) című új akciófilm, amelyet idehaza január végén mutattak be a mozik, de annak köszönhetően, hogy a maga közel 74 ezres nézőszámával egész jól teljesít, még borítékolható, hogy a közeljövőben a kínálatban marad. Ha valaki nem ült még be rá, csak szorgalmazni tudjuk, hogy siessen, mert annak ellenére, hogy a poszterek és a trailerek alapján egy középgagyi alkotásnak tűnik, A gép kőkeményen odacsap. Túl sok eredetiség a forgatókönyvbe nem szorult, mégis az ezerszer látott húzások valahogy összeállnak, és pofátlanul szórakoztatóvá teszik a végeredményt.

A gép főszerepében Gerard Butler látható, aki egy utasszállító pilótáját, Brodie Torrance-t alakítja. A fickó egy, a brit légierőt is megjárt veterán, aki nagyjából már csak levezetésből repülget, és alig várja, hogy lányával tölthesse az újévet. A 119-es járatra, ahogy az ilyen filmekben sokszor lenni szokott, felkerül egy elítélt fegyenc is, Louis Gaspare (Mike Colter), akinek attól a pillanattól fogva, hogy meglátjuk a marcona ábrázatát, számítunk rá, hogy itt csetepaté lesz, és a gyilkossággal megvádolt ürge kezéről le fog még kerülni az a bizonyos bilincs.

Lekerül, de csak egy rövid pokoljárás után. A repülőgépbe útközben villám csap, és a meghibásodás következtében kényszerleszállást hajt végre Brodie és másodpilótája, Samuel Dele (Yoson An) – a csodával határos módon pedig, bár többen meghalnak a leszálláskor, egy darabban ér földet a gép. Mégpedig egy szigeten, amiről nem lőnénk le túl sokat, legyen elég annyi, hogy a főszereplők marcona környezetben találják magukat. Olyanban, ahol fegyvert kell ragadni, és az utasokat kerül, amibe kerül, életben kell tartani.

Még hogy a fiataloké a világ? Jerzy Skolimowski 84 évesen mutatja meg a közönségnek, hogy ennyi idősen is simán alkothat valaki egyedülállót. A veterán filmrendező új drámájával a közelmúltban levette a lábáról a szakmát, az IÁ (EO) a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének díja mellett A legjobb nemzetközi film kategóriában is esélyes a soron következő Oscar-gálán. A siker nem véletlen, napjaink kínálatában valami teljesen egyedülállót sikerült összehoznia a készítőnek: egy lebilincselő road movie-t, egy megviselt szamárral a főszerepben.

Igen, jól olvasták, egy négylábúról szól az IÁ, melynek története ott veszi kezdetét, hogy egy lengyel cirkuszból kipaterolják az összes ott használt állatot. Az ok egy új állatvédelmi törvény. Ennek köszönhető, hogy IÁ elszakad az őt imádó idomárjától, Kasandrától (Sandra Drzymalska). Igazi utazós film veszi kezdetét, mert a szomorú tekintetű szamár egyik helyről a másikra sodródik, először egy állatfarmra kerül, ahol viszonylag jó sora van, ám innen elszabadulva szó szerint megjárja a poklot. Először egy erdőben kerül vadászok kereszttüzébe, aztán féktelen fociultrák verik össze csúnyán, majd a kórházat megjárva állatkereskedők kezére kerül, végül eljut egy olasz villa idilli és megnyugtató udvarába is.

Az Apple TV+-nál elég nagy erőkkel zajlik a műhelymunka azért, hogy a sci-fi műfaját kedvelő sorozatrajongók ne maradjanak étlen-szomjan, és bár vannak olyan mellényúlások, mint az űrlényes Invázió, az Isaac Asimov regényklasszikusán alapuló Alapítvány, vagy a szerintünk gyorsan unalomba fulladó For All Mankind, így is előfordul, hogy nagyon látványosan betalálnak. A kötelező néznivalók közé tartozik az online videótáron a Jason Momoa főszereplésével készített posztapokaliptikus See és a Különválás című munkahelyi science fiction dráma is, főleg utóbbitól durrant el teljesen az agyunk, ahogy évadkritikánkban le is írtuk.

Most egy újabb sci-fi-trónkövetelő érkezett az Apple istállójából, mégpedig Helló, holnap! (Hello Tomorrow) címmel, a félórás dramedyt február 17-én mutatták be, rögtön az első három epizódjával. A széria már abból a szempontból gyöngyszemnek számít, hogy egy retrofuturisztikus világba kalauzol, azaz ránézésre olyan, mintha az 50-es, 60-as évek Amerikájában járnánk, ugyanakkor nem sokkal a beton felett lebegő kocsik járják az utakat, robotpostások viszik reggelente a leveleket, és van, aki jetpackkel megy munkába, miután csókot nyomott a neje szájára búcsúzóul. Na és persze ne feledkezzünk meg főhősünkről, Jack Billingsről (Billy Crudup) sem, aki cégével megfizethető üdülést árul a kisembereknek, nem is akárhol, hanem a Holdon.

Sok víz folyt le a Dunán azóta, hogy a Vasember első részét 2008-ban bemutatták. Akkor még nem gondoltuk volna, hogy a Robert Downey Jr. által játszott technológiai géniusz és playboy kiegészül konkrét istenekkel, erős szuperkatonákkal, kémekkel és még egy sornyi fura maskarás egyénnel, hogy mindenféle kozmikus fenyegetéssel nézzenek farkasszemet. Aztán eljött végre Thanos a Végtelen háborúban, majd a Bosszúállók az összes fogukat, agyarukat összeszorítva két vállra fektették a szupergonoszt a Végjátékban... Azóta viszont a Marvel Studios valahogy nem találja a saját hangját, az új irányt, a történetük második, koherens fejezetét a fenének se sikerül összerakniuk.

A 2019-es Bosszúállók: Végjáték óta is voltak fellángolásai a Disney szuperhősgyárának, például a Thor: Szerelem és mennydörgés, amelyet visítva röhögött végig mindenki, akibe csak egy szemernyi humorérzék szorult. Szóval nagy kár, hogy a jobban eltalált filmeken kívül a Marvel új sagája, amelyben Kang lesz a rosszfiú, folyton meg-meginog. A Fekete Özvegy maximum közepes lett, az Örökkévalók még felejthetőbb, a Shang Chiről már nem beszélve. Igaz, a Pókember: Nincs hazautat élveztük, meg a Doctor Strange 2-t és a Fekete Párduc 2-t is többé-kevésbé, de ha a tévésorozatokra nézünk, még jobban elmegy a kedvünk az egésztől (She-Hulk, Ms. Marvel... mind a béka feneke alatt vannak minőségben).

A bajt a Marvelnél is érzik: már bejelentették, hogy kevesebb új tartalmat hoznak majd nekünk, és inkább a minőségibb címekre koncentrálnak. Legalábbis televíziós fronton mindenképp. Pedig hát a mozifilmeknél is valami hasonlót kellene Kevin Feige-éknek tenniük, főleg, ha azt nézzük, hogy mekkora borzadály lett a legújabb Hangya-film.

A Bridgerton család 2020-ban újat mutatott a tévéfanatikusoknak, a Shonda Rhimes istállójában csinált és a Netflix kínálatába tűzött széria szexivé és szórakoztatóvá tette a 19. század díszes kosztümjeiben forgolódó nemesek hétköznapjait. Igaz, a jól megírt történet hiányzott A Bridgerton családból, és ezért guilty pleasure-nél, vagyis bűnös élvezetnél több soha nem lett belőle, de ezt az irányt egyértelműen felvirágoztatta. Azóta olyan hasonszőrű címek futottak, mint a Nagy Katalin – A kezdetek, A császárné, a filmek közül a Lady Chatterley szeretője, és még sorolhatnánk. A műfaj most egy újabb erős újdonsággal bővült, a Netflixre futott be február 15-én a Lidia ügyvédnő című olasz sorozat, mely amennyire fülledt lett, olyan minőségi is egyszerre.

A Lidia ügyvédnő egy csapásra megdönti azt a tévhitet, hogy az ehhez hasonló könnyedebb, limonádé sorozatokat elég a jól adagolt meztelenkedéssel eladni. Az első két rész alapján ugyanis egy meglepően fordulatos krimiszériát kaptunk, ami a fentebb felsorolt alkotásokhoz hasonlóan valós történelmi személyeken alapszik. Ebben az esetben Lidia Poët figuráján, aki egy olyan korban, egészen pontosan 1883-ban igyekezett a jogban praktizálni, amikor a nőknek még nem illett karrieristának lenni, és ezért a kamara mindent elkövetett, hogy megakadályozza, hogy olyan személy lépjen be a tárgyalótermeikbe, aki bugyit és melltartót hord.

A Kedves Edward az a fajta sorozat, amelyről az ember szeretné feltételezni, hogy semmi köze nincs a valósághoz. Az első rész egy tragikus repülőbalesettel indít, amely során egy New Yorkból Los Angelesbe tartó járat lezuhan, és mindössze egy 12 éves kisfiú éli túl. Ritkán döbbenünk meg ilyesmin, de az Apple TV+ új szériájának alapul adó könyvet, Ann Napolitano idehaza Ezüstmadarak címen megjelent alkotását megtörtént esemény ihlette, egészen pontosan az Afriqiyah Airways Flight 771-es járatának 2010-es szerencsétlensége, amit egy Ruben nevű kisgyerek úszott csak meg, rajta kívül a teljes személyzet és a 103 utas meghalt.

Az Apple TV+ új drámájának készítője nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a kritikuskedvenc és bestseller Ezüstmadarak adaptációjába kezdett, de Jason Katims showrunner az elmúlt években bőven bizonyította, hogy a könnyfacsarás neki aztán nagyon megy. Olyan szériák fűződnek a kreatív szakember nevéhez, mint a Friday Night Lights és a Parenthood – mindkettőn bőgtünk néha anno, mint egy csecsemő. Ebből a szempontból a Kedves Edward sem okoz csalódást, az érzelmi csúcspontjai úgy ütnek, hogy azt tanítani kéne a pályakezdő televíziósoknak.

A központi szereplő ugyebár Edward, egy nagyon tehetséges kisfiú, akit a családja féltve őriz a világtól azóta, hogy az iskolában a gyerek bullying áldozata lett. Otthon tanítják a szülei, fivérével együtt. Egy ponton azonban úgy alakul az életük, hogy anyu (Robin Tunney) karrierváltása miatt másik államba költöznek. Ekkor történik meg a baleset, amit csupán a fiú él túl. Ugyanakkor kicsit se jó állapotban, fizikailag, de főleg lelkileg ledózerolják őt az események, miután a teljes családja odavész. A gyerek rokonokhoz kerül, és elkezdődik a gyász folyamata, annak feldolgozása, hogy tulajdonképpen egyedül maradt Edward a világban.

Tizenhat év kihagyás után Todd Field újra rendezett. Az Apró titkok óta eltelt rengeteg idő pluszfigyelmet irányít a Tár című filmre, ami nem árt, egyrészt azért, mert ezzel a címmel nem lehet tömegeket mozikba vonzani, másrészt pedig azért, mert a Tár minden szempontból remekül sikerült, szóval nem érdemes kihagyni.

Field a főszerepre Cate Blanchett színésznőt kérte fel, pontosabban egyenesen neki írta Lydia Tár karakterét, és milyen jól tette! Ugyanis remek a rendezés, a forgatókönyv, az operatőri munka, a vágás (nem csoda a hat Oscar-jelölés), ám Cate Blanchett egyértelműen a cseresznye a hab tetején. Minden túlzás nélkül állítható, hogy tökéletes a játéka. A nemsokára esedékes Oscar-gála egyik legnagyobb esélyesének tartják a női főszereplők közül, és ha van igazság a földön, meg is kapja.

A legjobb kisvárosi nyomozós drámákat, úgy tűnik, az HBO Maxon kell keresni. Az elmúlt pár évben olyan, helyenként hátborzongató, máskor könnyfakasztó szériák kerültek fel a streamingszolgáltatóra, mint az Easttowni rejtélyek, az Éles tárgyak vagy misztikusabb hullámokra evezve ott volt A kívülálló is. Bár a február 16-án az HBO Maxra érkező, Three Pines című detektívsorozatot az Amazon készítette a Sony Pictures Televisionnel karöltve, nagyszerűen illeszkedik az eddigi kínálatba. Hiszen káprázatos alakítás itt is van Alfred Molina jóvoltából, és a hangulat az első részek alapján úgy is parázs, hogy a történet télen, egy hóval borított apró kanadai településen játszódik.

A Three Pines nyolc részből álló első évadában összesen négy bűncselekményt kapunk, ezeket két-két epizódra bontva mesélik el nekünk a készítők. Az összekötő kapocs Armand Gamache főfelügyelő és csapata, akik vissza-visszatérnek a falucskába, hogy felgöngyölítsék az ügyeket, eközben a háttérben szövődik egy összefüggő szál is. Alfred Molina karakterének ugyanis amellett, hogy meg kell oldania  az újabb eseteket, folyamatosan nyomja a vállát egy bennszülött lány eltűnése és megviselt családjának kálváriája.

Bár lassan indul a sorozat, az első sztori nagyszerűen megalapoz a fagyos hangulatú Three Pinesnak és a benne élőknek. Gamache nyomozó és emberei egy gazdag, híres és emiatt mindenki által gyűlölt nő meggyilkolása miatt érkeznek a faluba, ám ahogy elkezdődnének a kihallgatások, a közösség hirtelen összezár előttük, megnehezítve hőseink dolgát. Az első bűntény amúgy váratlanul bizarr, az áldozatot konkrétan villamosszékbe ülteti valaki úgy, hogy közben Three Pines összes lakosa ott sürög-forog körülötte.

A romantikus filmek nagy előnye, hogy ha jó a kémia a szereplők között, akkor  gyenge forgatókönyvből is lehet élvezetes produkció. A magyar–vietnámi Az almafa virága sajnos a kínos szövegkönyve és a néző számára érthetetlen szerelmi kapcsolatai miatt  ezt nem érte el. A film előnye, hogy az operatőri munka kiváló, és az alapsztori is egész érdekes.

Az almafa virága az első magyar–vietnámi filmes koprodukció, amely történelmünk egy nem sokat emlegetett részletét dolgozza fel. A történet két szálon fut, a jelenben és a hetvenes években. A napjaink Budapestjén Song Ha (Nari Nguyen) és Viktor (Koltai-Nagy Balázs) nyomozását, a múltban pedig Song Ha nagyanyja (Dzuhliya Lam) és Tibor (Sütő András) tiltott szerelmének kibontakozását követjük. Az utóbbi kapcsolat amúgy kifejezetten érdekes, hiszen valószínűleg sokan nem is ismerték azokat a szabályokat, amiket a Magyarországra érkezett vietnámiaknak kellett követniük a hetvenes években.

Amióta Daniel Craig szögre akasztotta az öltönyt és a martinit teára cserélte, folyamatos találgatások tárgya, ki lesz a következő James Bond, Sean Connery, George Lazenby, Roger Moore, Timothy Dalton, Pierce Brosnan és Daniel Craig után.

A rajongók nagyon kampányolnak Henry Cavill és Tom Hardy mellett, illetve annak is többen hangot adtak, hogy nem ártana végre egy színesbőrű 007-es ügynök a főszerepre. Ez utóbbi feladat betöltésére pedig Idris Elbát tudták sokan elképzelni. A színész korábban már többször nyilatkozta, hogy nem szeretné eljátszani James Bondot, ám az újságírók újra és újra felteszik neki ezt a kérdést.

Én nem leszek az a fickó. Én John Luther vagyok

– próbált pontot tenni az ügy végére Elba.

Így, hogy már Elba is kizárva, egyre nagyobb esélye van Aaron Taylor-Johnsonnak, aki állítólag azért is esélyesebb a brit titkosügynök szerepére, mert a stúdió fiatalabb színészt szeretne James Bondnak.

Idris Elbát legutóbb Dubajban, a Világkormányzati Csúcstalálkozón faggatták a riporterek, ahol a színész a Dreamworks társalapítójával tartott előadást a filmes történetmesélésről. Elmesélte, hogy nagyon izgatott a nemsokára mozikba kerülő Luther film miatt

A Luther: A lemenő nap című filmben egy hátborzongató sorozatgyilkos terrorizálja Londont, miközben a zseniális, ám kegyvesztett nyomozó, John Luther börtönben ül.

Ám Luthernek és a gyilkosnak van közös múltja, korábban már nyomozott ellene, de nem tudta rács mögé juttatni az elkövetőt. Luther nem tud szabadulni az érzéstől, hogy a pszichopata gyilkos gúnyt űz belőle, így elhatározza, hogy megszökik a börtönből, és elkapja a bűnöst.

A Luther: A lemenő napban Idris Elba mellett Cynthia Erivo, Andy Serkis és Dermot Crowley is szerepel – írja a Daily Mail.

Hét másik európai országgal együtt ma végre Magyarországon is elindul a SkyShowtime.

De mi értelme van egy újabb streamingszolgáltató platformnak?

– tette fel a kérdést több újságíró is Varsóban a SkyShowtime sajtóeseményén.

Filmrajongók esetében erre a válasz egyértelmű, ám hétköznapi igényekkel rendelkező felhasználóként teljesen jogos a kérdés. A Netflix, az HBO Max, az Apple TV, a Disney+, az Amazon Prime vagy akár az RTL+ után még egy platformmal bővült a lista, érdemes megnézni, hogy van-e értelme egy újabb előfizetésnek?

Biztosra mentek a Netflixnél, amikor a Nálad vagy nálam? (Your Place or Mine) című vadonatúj romantikus komédiát megcsinálták. Elvégre a főszerepekre beválogattak két olyan amerikai színészt, egészen pontosan Reese Witherspoont és Ashton Kutchert, akik erre a zsánerre építették karrierjük nagy részét, készítőnek pedig megnyerték Az ördög Pradát visel forgatókönyvíróját, Aline Brosh McKennát. Igaz, hogy pár nappal a szerelmesek ünnepe előtt, február 10-én jött meg az online videótárra, és a kivitelezését illetően a remek csapat ellenére itt-ott azért billeg a Nálad vagy nálam?, idén a legjobban ajánlható néznivaló Valentin-napra, és arra is lett tervezve. A nézők gyorsan rá is találtak idehaza, cikkünk írásának pillanatában ez a legnézettebb film a Netflixen.

A nagy kérdés, hogy ugyan minek néznénk meg egy százezredik filmet arról, hogy egy, a munkájának élő magányos nő és egy kezelhetetlen, örökifjú playboy egymásra találnak-e? A Nálad vagy nálam? hiába tűnik úgy, nem erre a túlhasznált premisszára épít. Tudják ugyanis a készítők, hogy mi, nézők tisztában vagyunk vele, hogy a főszereplők össze fognak jönni. Inkább azt vizsgálja ez az új film, hogy vajon az egymással 20 éve elválaszthatatlan barátságban lévő Debbie és Peter ugyan mi a fenéért nincsenek már régóta párkapcsolatban?

A Netflix filmje nemcsak a megcsavart alapsztorija miatt érdekes néznivaló, hanem azért is, mert a két főhőst a játékidő nagy részében nem is látjuk egy helyen. Debbie-ék barátsága amolyan online távkapcsolat, telefonálgatnak egymással, videóchatelnek, de mivel egyikük Los Angelesben él, a másik meg New Yorkban, ezért nem sűrűn futnak össze egymással. Vizuálisan a film mégis ügyesen hozza össze a tévénkre a két embert, osztott képernyőn keresztül nézhetjük Debbie és Peter csevegéseit és civakodását. Van is miért veszekedniük, de ebbe rögtön jobban belemegyünk.

R besorolású, csak felnőtteknek szánt romantikus komédia? Régen Dunát lehetett volna rekeszteni ezzel a műfajjal, olyan klasszikusok jöttek jobbról-balról, mint az Amerikai pite, a Felkoppintva, a 40 éves szűz, a Lepattintva, a Túl jó nő a csajom vagy a Superbad... mostanra viszont, főleg Judd Apatow gyengélkedésével – 2022-ben az értékelhetetlen A buborékkal jelentkezett legutoljára a mester a Netflixen – látványosan visszaszorultak ezek a nem túl píszí alkotások.

Az Ismerős a múltból (Somebody I Used to Know) című új vígjáték már a posztere alapján egészen merésznek tűnt:ezen a főszereplő, a Communityből ismert Alison Brie anyaszült meztelenül rohan egy réten. A kérdés már csak az volt ezek után, hogy átverés-e a promóanyag, vagy tényleg felidézi az elég perverz filmklasszikusokat a Dave Franco által rendezett és ügyesen Valentin-nap elé időzített párkapcsolati dramedy.

A történet középpontjában egy Ally (Alison Brie) nevű nő áll, aki a szórakoztatóiparban dolgozik éjt nappallá téve, annak ellenére is, hogy egyre jobban ki van égve, mert nem érzi otthon magát a trash-realityk világában. Amikor a műsorát elkaszálják, hősnőnk fogja magát, és hazamegy, hogy vidéken eressze ki a gőzt, de öt percnek sem kell eltelnie, és összefut expasijával, Seannal (Jay Ellis). Ők ketten újra elkezdenek összemelegedni, ám kisvártatva fény derül rá, hogy hiába csattan el egy csók is köztük, Sean éppen az esküvőjére készül egy sokkal fiatalabb, Cassidy (Kiersey Clemons) nevű lánnyal. Ally kiteszi tehát a célkeresztet, ám arra ő se számít, hogy Seannal és Cassidyvel furcsa szerelmi háromszögbe keveredik.

A filmes műfajok közül talán a horrorban találhatjuk a legkreatívabb alkotásokat. Az évek során egyre nagyobb teret nyert a kísérletezés a rendezők között, a Skinamarink című alkotás ennek az iskolapéldája. A filmet a TikTok-közösség is felkapta, sokak szerint ez a legijesztőbb horror, amit valaha láttak.

A Skinamarink egészen páratlan a filmkészítés terén, de az internetes horror-alkotások között csak egy a sokból. Ez nem meglepő, hiszen a rendező, Kyle Edward Ball korábban Heck címmel készített ugyanerre a koncepcióra épülő kisfilmet a YouTubra. A Skinamarink ennek az egészestés verziója, az viszont már kérdéses, hogy érdemes volt-e ilyen hosszúra nyújtani az amúgy érdekes sztorit.

M. Night Shyamalan 1999-ben páros lábbal rúgta be Hollywood ajtaját, amikor író-rendezőként letette az asztalra a Bruce Willis főszereplésével készített Hatodik érzék című misztikus filmet. A produkció nemcsak pénzügyileg tarolt, és lett a bemutatása évében a második legtöbbet kereső blockbuster a Baljós árnyak után, hanem természetesen a direktornak is meghozta a szakmai elismerést. Shyamalan filmjét 6 Oscarra jelölték, őt magát Steven Spielberg kis híján megszerezte a negyedik Indiana Jones alkotócsapatába, de végül az élet más irányba vitte el az indiai–amerikai szakembert, aki A sebezhetetlen című visszafogott szuperhősfilmmel a korát megelőzve kreált újabb thrillermesterművet.

Amennyiben Shyamalan tartani tudta volna ezt a színvonalat később, a Jelek után is, korszakos zseniként tartaná mindenki számon. Így viszont az egyik legmegosztóbb filmkészítőként gondolunk rá. Bár 2016-ban a Széttörve filmmel és egy remekül játszó James McAvoyjal még villantott egyet a rendező, az elmúlt években csupa mellényúlás kövezte ki M. Night Shyamalan karrierjét. A sebezhetetlen-trilógiát lezáró Üveg sem lett túl acélos, és a jó premisszával rendelkező, de csúnyán elszúrt 2021-es Idő sem hozott megváltást az alkotónak.

Sajnos a rendező új filmje, a magyar mozikban február 2-a óta látható Kopogás a kunyhóban is egy tipikus, modern Shyamalan-mozi lett: vagyis az alapötlete jó, bőven akadnak erényei és ügyes színészi alakításai, ám a kibontás során kivész a történetből a feszültség, ami egy thrillernél, talán nem is kell mondanunk, elég rossz dolog.

Végre kijelenthetjük, hogy az európai horror virágzik? Nagyon úgy tűnik, mert az öreg kontinens alkotói a közelmúltban egyszerűen képtelenek voltak hibázni. Kiemelünk azért párat, nehogy valaki megvádoljon minket, hogy csak a levegőbe beszélünk. Csak az elmúlt pár hónapban megrázott minket A keltetés, A látogatás és Az ártatlanok is. Ezek közül az elsőben egy kislány furcsa tojást dédelgetve jött rá a szörnyű családi titokra, a másodikban egy dán és egy holland família barátsága durvult el, míg az utolsóként felsorolt film nem hétköznapi, szuperhős kisgyerekről mesélt. Mindre igaz, hogy a látottaktól egy-egy hétig nem tudtunk aludni.

Ami a durvulást illeti, a február 3-án az HBO Maxon bemutatott Malacka (Piggy) sem szégyenkezhet. Bár a filmmel kapcsolatos képek és trailerek véres slashert ígérnek, ahogy haladunk vele, úgy válik egyértelművé, hogy a rendező picit sem volt bereccsentve attól, hogy társadalmilag fontos témákhoz nyúljon egyben. A Malacka nemcsak azzal ráz meg, hogy hullanak benne a kezek, lábak, és fröcsög a vér, hanem a főszereplővel együtt minket, nézőket is lelki terrorba kényszerít. A pszichológiai horror pedig a végére legalább annyira elviselhetetlenné válik számunkra is, mint szegény főszereplőnek.

A Malacka története egy túlsúlyos tinédzserről, Saráról (Laura Galán) szól, aki egy apró faluban lakik az isten háta mögött. Mindez azért kellemetlen, mert hősünknek nincs hova menekülnie a saját élete elől. Sarának problémákból jó adag jutott, a helyi szép lányok folyton szekálják, a bullying pedig kezd eldurvulni… Egy alkalommal kis híján belefojtják az általuk röfinek csúfolt tizenévest a strandon a vízbe. A filmet jócskán árnyalja, hogy az Extremadura régióban található apró településen egy sorozatgyilkos is garázdálkodik, aki meglátja a Sara elleni kegyetlenkedést, fogja magát, és elrabolja a hazafelé sétáló Macát (Claudia Salas) és barátnőit.

Az RTL Apatigris című sorozata a pandémia miatt kétszer debütált, és bár az első évad egész szép számokat hozott, ez a lendület a másodikra kezdett alábbhagyni. Nemrég indult a harmadik szezon, ami már csak az RTL+ felületén streamelhető, ám oda pont tökéletes egy ilyen tartalom.

Az Apatigris könnyed, nyáresti limonádé, ami szódával elmegy, de főleg akkor,

Bíztam benne, hogy a harmadik évad kicsit más irányt vesz, de sajnos nem így lett.

Kezdve azzal, hogy a történetvezetés  napi sorozat jellegű, ami egy hetente jelentkező produkció esetében elég érthetetlen. Mivel nem kell annyira egyszerű és kiszámítható sztorit lerakni az asztalra, ami egy epizód kihagyásával is követhető – főleg most, hogy streamelve minden epizód bármikor megtekinthető –, lehetett volna kicsit bátrabban alakítani a sztorit. Ám ez sajnos nem történt meg, legalábbis a harmadik évad harmadik epizódjánál tartva az írók még nem okoztak meglepetést.

Charlie Brooker neve a Black Mirror című brit antológiasorozattal vált igazán széles körben ismertté, az író-producer a disztópikus, helyenként horrorba hajló sci-fi-történeteivel úgy állított görbe tükröt a modern társadalomnak, ahogy kevesen tudnak. A szatíra műfaját illetően a szakember egyszerűen verhetetlennek tűnik, az ő fejéből pattant ki a szándékosan ostoba riporternő, Philomena Cunk karaktere is, aki 2013 óta fárasztja különböző televíziós produkciókban a nézők agyát. A Diane Morgan által remekül hozott, kitalált műsorvezető szerencsétlenkedését mi is figyelemmel kísérhetjük, hiszen az eredetileg a BBC-n, január 31-én viszont a Netflixen is bemutatott, Philonema Cunk szerint a világ (Cunk on Earth) című, öt részből álló széria már Magyarországon is megtekinthető.

A Philomena Cunk szerint a világ az a fajta sorozat, melynek hiába nem éri el részenként a játékideje a 30 percet sem, mire a végére érünk, úgy érezzük, mintha önszántunkból raktuk volna be a fejünket a húsklopfoló alá, és aztán engedtük volna, hogy Marika néni pépesre verje vele a kobakunkat. A produkció tulajdonképpen a mockumentary vagy másképp fogalmazva az áldokumentarista műfaj legújabb gyöngyszeme, amelyben Philomena Cunk – kissé David Attenborough stílusát kiparodizálva – egészen a kezdetektől göngyölíti fel a Föld nevű bolygó történetét.

Amiért a Netflix szériája élményszámba megy, az az, hogy Diane Morgan azóta, hogy a balfék újságírót játssza, mennyire csúcsra járatta ezt a kitalált figurát. Philomena Cunk ugyanolyan szenvtelenül magyaráz az első barlangrajzokról, amiket mellesleg szarnak nevez, mint amilyen fapofával kérdez óriási baromságokat a műsorba meghívott tudósoktól, archeológusoktól és kutatóprofesszoroktól.

Mark Wahlberg jó sok mindent csinált már hollywoodi pályafutása alatt: a saját maga és haverjai élete által inspirált sorozatot, Törtetők címmel, hülyéskedett egy káromkodó, folyton kanos plüssmacival a Ted 1-ben és 2-ben, és hogy színes legyen az összkép, még a Transformersbe is beszállt, hogy hatalmas robotok társaságában harcoljon a Föld védelméért. A színész mostanra kezd kissé kizúgni az A-listás sztárok sorából, de még mindig van benne spiritusz: bizonyítja ezt a Stu atya című új film is, amelyet január 29-én tett közzé az HBO Max, és egyike lett a közelmúlt legmeghatóbb, valós eseményeken alapuló produkcióinak.

A főszereplő A harcos című, 2010-es filmje után immár másodszorra bújik egy megviselt bokszoló bőrébe. Ezúttal egy amatőr ökölvívóról, bizonyos Stuart Longról van szó, aki annak ellenére, hogy a sportágban már korosabbnak számít, még mindig nagy kedvvel csinálja ezt az egészet. Persze csak addig a pontig, hogy az orvosa majdhogynem eltiltja a ringbéli pofozkodástól, arra hivatkozva: egyértelmű, hogy a szervezete nem bírja már a megterhelést. Ekkor jön el az a pont, hogy Stuart elkezdi keresni a helyét a világban. Először Los Angelesbe megy, hogy az Álomgyárban próbáljon szerencsét, de végül egészen más irányt vesz az útja, ami elég komoly megrázkódtatásokkal van teli.

Többnyire egy jól sikerült casting el tudja vinni a hátán az egészet. Mark Wahlberg szokatlan választásnak tűnhet, pedig ő szíve-lelke a filmnek, aki dollármilliókat költött az elkészülésére, valamint jó sok kutatómunkát végzett, bíborosokat, papokat és egykori barátokat kikérdezve, hogy Stuart pálfordulását hitelesen bemutassa. A filmnek az első fele különösen jól működik, Wahlbergnek rettenetesen jól áll a sokat káromkodó, heves rosszfiú karaktere, aki előbb üt, és csak aztán kérdez. Na, és persze a hírnevet, a sikert, a nőket kergeti...

Pamela Anderson minden idők egyik legnagyobb szexszimbóluma, sokan mégsem ismerik a történetét. Gyerekkori abúzus, párkapcsolati erőszak és karriert bedöntő szexvideó – ezekről mesél a színésznő legújabb, Pamela közelről című netflixes dokumentumfilmjében.

A Playboy-modellből lett színésznő botrányairól lett híres, pedig egyikről sem tehetett. Viharos kapcsolatáról a Mötley Crüe dobosával, Tommy Leevel a Hulu készített sorozatot2022-ben. Pamelát senki nem kereste meg, a gyerekeitől tudta meg, hogy a szexvideó ügyéből humoros produkció készül. A Pamela közelről bemutatja, hogy az ikon gyerekkora óta mennyi nehézségen ment át, és hogyan tért vissza a nagyközönség elé.

Bob Odenkirk a legutolsó színész a Földön, akiből kinéztük volna, hogy egyszer akciósztárnak áll – márpedig így történt. 2021 tavaszán mutatták be a mozik a Senkit (Nobody), amelyben a Breaking Bad és a Better Call Saul kétszínű zugügyvédje kapta a főszerepet. Odenkirk a Netflixen is elérhető filmben egy Hutch Mansell nevű fickó bőrébe bújik, aki teljesen hétköznapi, monoton életet él a családjával. Hétfő után jön a kedd, aztán a szerda, és így tovább... Hutch a saját rutinjainak a rabja, egészen addig, amíg egy éjszaka be nem törnek a famíliához. A főszereplőnek lehetősége van rá, hogy elintézze az egyik tolvajt, ám az utolsó pillanatban inába száll a bátorsága, a meglendített golfütővel nem viszi be a csapást. Szégyenben marad.

Amikor még a helyszínre érkező rendőrök is majdnem körberöhögik a családapát, akkor gondolkodunk el rajta, hogy vajon hogyan lehet egy ennyire hétköznapi csávót kihozni egy akciófilm főszereplőjének?

A John Wick írója, Derek Kolstad és a Hardcore Henry rendezője, Ilya Naishuller csattanós választ adnak a kérdésre. Kiderül, hogy Hutch Mansell tarsolyában akad egy-két váratlan trükk. A Senki egy csontegyszerű film, és talán pont ezért annyira szórakoztató, ahogy Bob Odenkirk az éberkómájából felébred, kikapcsolja a robotpilótát, és átadja magát eltitkolt gyilkológép énjének.

A cselekmény azzal folytatódik, hogy Hutch a piti bűnözők nyomába ered, az önjelölt igazságszolgáltatás közben azonban véletlenül egy orosz maffiafőnök testvérét is a másvilágra küldi. Így kezdetét veszi egy bosszúhadjárat hősünk ellen, amely során bizony kő kövön nem marad. A Senkiben úgy hullanak a rosszfiúk, mint egy átlagos télen Szibériában a hó. Egy ponton túl már-már annyira elszáll a ló a direktorral, hogy nem tudjuk komolyan venni a látottakat, vagy megrendülni rajtuk. Szimplán hátradőlünk, kikapcsoljuk az agyunkat, és élvezzük a jól koreografált lövöldözéseket, bunyókat.

A Netflix január 27-én bemutatott új filmje, A magadfélék (You People) nem találja fel a spanyolviaszt, már abból a szempontból, hogy történetének kiindulópontja kábé egy az egyben ugyanaz, mint az Apádra ütök klasszikus vígjátéké. Adott egy csetlő-botló fiatal zsidó férfi, Ezra (Jonah Hill), aki nagyon szenved a csajozással, ám egy napon váratlanul belebotlik a tűzrőlpattant Amirába (Lauren London). Menthetetlenül egymásba szeretnek, és akár tökéletes házasélet elé is nézhetnének, de a lánykérést megnehezíti Amira állandóan mérges és elégedetlenkedő apja, Akbar (Eddie Murphy), aki minden felkínálkozó alkalommal igyekszik elgáncsolni szerencsétlen Ezrát.

A magadfélék készítői szerencsére picit tovább is gondolták az alapsztorit, mert tényleg túl szembetűnő lett volna az Apádra ütök-koppintás, szóval egy merész húzással Jonah Hill karakterének is írtak egy elviselhetetlen családot. Nem rossz színészeket válogattak ezekre a szerepekre, ha minket kérdez valaki, hiszen Ezra anyját Julia Louis-Dreyfus alakítja, az apját David Duchovny, kiegészítésnek pedig ott van még Liza (Molly Gordon), a tudálékos kishúg.

A magadféléket az menti meg a sablonosságtól és a hasonszőrű romantikus komédiáktól, hogy az Amerikában erősen jelen lévő, mindenfajta rasszizmusra húzták fel a forgatókönyvet. Ezra és rokonsága egy fehér zsidó família, míg Amira muszlim afro-amerikai háttérből jön, az eltérő kultúrák, gondolkodásmódok tehát látványosan ütköznek. A játékidő első felében amúgy meglepően szórakoztató módon, jókat lehet röhögni a poénokon és azon, hogy Eddie Murphynek mennyire jól áll ez a komolykodó, szarkasztikus és nagyon szigorú apa szerepköre. Helyenként még nekünk is inunkba szállt a bátorságunk az Amerikába jöttem sztárjától – igazán nem lettünk volna Ezra helyében…

A magyar sci-fi ritka, mint a fehér holló, ahogy a magyar mozifilmekben fellelhető CGI és VFX is. Ennek oka nyilván a pénz, ugyanis a két említett technika nem túl olcsó, de legalább drága, ez pedig sokszor visszafogja a kreativitást, ami sokkal földhözragadtabb történeteket eredményez.

Ezért is tűnik hatalmas vállalásnak Peter Noel új filmje, a 129, ami 2063 Budapestjén játszódik, robotokkal és minden futurisztikus földi és égi jóval megspékelve. 

Porból lettünk s porrá leszünk, így már csak két kérdés maradt:

• Mi történik a kettő között, és
• pontosan mi az a por?

Utóbbi kérdés azért is fontos, mert a por eredetét, kilétét és mibenlétét kutatja (persze nem a házi porról beszélünk) Philip Pullman Az arany iránytű című könyvsorozatában, amelyből egy halvány 2007-es filmadaptációt követően az HBO egy egészen értékelhető, három évados sorozatot készített, amely most a végéhez ért.

Kétes érzéseim vannak a sorozatként Az úr sötét anyagai címet viselő szériával kapcsolatban. Mintha lennének olyan történetek, amelyek kizárólag olvasva érik el a kívánt hatást, és hiába lehet kevés rosszat mondani erre a három évadra is, valahogy a végeredmény mégsem tudta azt a katartikus érzést kiváltani, mint a könyv.

Mindettől függetlenül már az elején leszögezném, hogy 

mert még így is eléri, hogy nézése közben szórakoztasson, kikapcsoljon, viszont a részek után elmerengjünk egyes kérdésein, felvetésein.

Manapság annyi szuperhősös sorozat megy a tévében, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Egyrészt ott van ugye a Marvel Studios, akik pár mellényúlástól eltekintve olyan gyöngyszemeket raktak le az asztalra eddig, mint a WandaVízió, a Loki, vagy éppen a Holdlovag, amelyek egytől egyig a kihagyhatatlan kategóriába tartoznak. Bár a nagy vetélytárs, a DC erőtlenebb ezekhez képest, azért nekik is ott van egy Superman és Lois (idehaza az HBO Maxon), valamint az Igazság Ligája paródiájaként is felfogható, amúgy az Image Comics füzetein alapuló Legyőzhetetlen, és a szupervéres A Fiúk is megállják a helyüket a palettán. Utóbbiak az Amazon Prime kínálatában futnak.

Tagadhatatlan viszont, hogy a műfaj kicsit meg van rekedve, sok az önismétlő, unalomba fulladó szuperhősös film és sorozat, és egy ideje vagyunk páran, akik ki vannak éhezve arra, hogy valami szokatlant nézhessünk. Valami üdítőt, amin nem ásítozunk ötpercenként. No, az idehaza a Disney+-on, Amerikában pedig a Hulun január 25-én bemutatott A rendkívüli (Extraordinary) pont ilyen.

A rendkívüli által bemutatott világban, amikor valaki nagykorúvá válik, rögtön aktiválódik valamilyen szuperképessége. Már, amennyiben nem olyan szerencsétlen az illető, mint a sorozat főhőse, Jen (Máiréad Tyers), aki még 25 évesen is vár a dologra. A teljes megőrüléstől a lányt csak a barátai mentik meg, akik mindent elkövetnek azért, hogy Jent jobb kedvre derítsék: még Adolf Hitlert is visszahozzák a pilot egy pontján a halálból ideiglenesen, hogy froclizzák kicsit a náci diktátor szellemét. Nemcsak ők szakadnak az egészen a röhögéstől, hanem mi is, és ez csak némi ízelítő a prosztó, kiakasztó humorból, amit A rendkívüli képvisel.