Index Vakbarát Hírportál

Roman Polanski már mindent átvészelt

2009.09.29. 17:21
Az amerikai hatóságok évtizedek óta próbálták elfogatni a nemi erőszakkal vádolt Roman Polanskit. Ha végül visszaviszik is Los Angelesbe, a rendező megpróbálhatja elérni, hogy ejtsék az ügyet, mert az 1978-as eljárásban hibák történtek.

Roman Polanski ügyvédei kedden beadták a kérelmet a rendező szabadon bocsátására, jelenti az AP. A svájci bíróság néhány héten belül hoz az ügyben döntést, ami azt jelenti, hogy a rendező addig valószínűleg rács mögött marad. Az igazságyügyi minisztérium nem zárta ki, hogy óvadék ellenében, szigorú feltételek mellett mégis elhagyhatja addig a börtönt, ha biztosítani tudják, hogy ne szökjön meg.

Polanski vasárnapi letartóztatása miatt leálltak legújabb filmjének a munkálatai is, pedig a rendező már szinte teljesen megvágta a The Ghostot, ami egy Tony Blairre emlékeztető kitalált angol politikusról szól. “Ha Romanról van szó, mindig optimista vagyok – nyilatkozta Polanski ügynöke, Jeff Berg. – Erős, és már minden elképzelhető nehéz helyzetet átvészelt.”

Utojára 2007-ben próbálták elfogatni

Közben amerikai ügyészek cáfolták a rendező állítását, hogy az amerikai hatóságok a szökése óta nem próbálkoztak volna elfogatásával. “Ha mégis megpróbálták volna, a meghallgatásokon az derült volna ki, hogy harminc évvel ezelőtt szabálytalanságok történtek az eljárásban” – állt még abban a beadványban, amit Polanski júliusban juttatott el a Los Angeles-i ügyészséghez.

“Valójában több országgal is felvettük a kapcsolatot az ügyben, utoljára 2007-ben Izraellel – nyilatkozta most a Los Angeles-i kerületi ügyész. – Emellett Angliától, Thaiföldtől és Franciaországtól is kérték a letartóztatását.” Az ezeket az eseteket összefoglaló listát az ügyészség közzé is tette, a dokumentumból kiderül, rendszeresen ellenőrizték, hogy a Polanski ellen 78-ban kiadott elfogatóparancs érvényben van-e. Hogy az ügy azóta még nem évült el, azt egy a CBS-nek nyilatkozó jogi szakértő azzal magyarázta, hogy a rendező az egyik vádpontban bűnösnek vallotta magát.

Az elfogatási kísérletek kronológiája

1978. február 3.: miután a szövetségi hatóságok megerősítették, hogy Polanski Franciaországban él, megnyitották az aktáját a Los Angeles-i kerületi ügyészség kiadatási osztályán.

1978. május 3.: az ügyészség előkészítette az ideiglenes letartóztatási kérelmet, amikor kiderült, hogy Polanski valószínűleg Angliában tartózkodik. A kiadatási kérelmet május 12-én adták be, de addigra a rendező továbbutazott Franciaországba.

1981. április 2.: a külügyminisztériumnak megerősítették, hogy továbbra is szeretnék elfogatni és kiadatni Polanskit.

1986: a kanadai hatóságokkal tárgyaltak, miután azt az információt kapták, hogy Polanski esetleg oda utazik.

1988. május: megtudták, hogy Polanski Németországba, Dániába, Svédországba vagy Brazíliába készül, ezért ellenőrizték, hogy az elfogatóparancs még él-e.

1994. június: újból megerősítették a külügynél, hogy keresik Polanskit, és beadtak egy ideiglenes elfogatási parancsot Franciaországnak.

2005. október: megtudták, hogy Polanski Thaiföldre utazik, ezért az ügyészség elküldte az Interpol által kiadott figyelmeztetést, amit 2002-ben adtak ki. A rendező meg is jelent Thaiföldön, de nem tartóztatták le.

2007. július 10.: Polanski Izraelbe utazott, és a külügyminisztérium arról tájékoztatta az ügyészséget, hogy Izrael további adatokat kér a letartóztatáshoz. Mire megérkeztek, a filmes elhagyta az országot.

2009. szeptember 22.: Polanskit meghívták egy svájci filmfesztiválra, ezért elkészítették az elfogatóparancsot az amerikai igazságügy-minisztériumnak és a külügynek. A rendezőt szeptember 27-én vették őrizetbe a svájci hatóságok.

“Valószínűleg Polanski beadványa hívta fel megint az ügyre az ügyészek figyelmét – feltételezi Jean Rosenbluth jogászprofesszor. – Az ügyészek is emberek, nem hagyják annyiban, ha beléjük kötnek. Az egészre az tehetne pontot, ha Polanski visszatérne Amerikába.”

Az Interpol figyelmeztetést adott ki

Polanski ellen ezen kívül már évek óta élt egy piros figyelmeztetés, amit az Interpol adott ki, nyilatkozta Thomas Hession, a US Marshals Service főnyomozója. Ez a szervezet kérte múlt héten a Polanski elfogatását. “Nem igaz, hogy bármikor elkaphattuk volna – tette hozzá. – Nekünk a jog szerint kell eljárnunk, előre tudnunk kell az illető tartózkodási helyét, csak utána kérhetjük meg az országot, hogy tegyenek valamit.”

A piros figyelmeztetéssel azt jelzik más országok felé, hogy kérni fogják a körözött személy kiadatását, ha valahol elkapják. Egy svájci bírósági hivatalnok is elismerte, hogy 2005 óta van érvényben nemzetközi elfogatóparancs Polanski ellen.

A jelen helyzetben a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a rendező még hosszú ideig őrizetben marad, amíg a bonyolult jogi játszma véget nem ér. Ha végül visszaviszik Los Angelesbe, tovább küzdhet azért, hogy az ügyét ejtsék. Ezzel a rendező azután próbálkozott meg, hogy az HBO kiadott egy dokumentumfilmet, amelyben részletesen beszámoltak az azóta már elhunyt bíró tevékenységéről.

A bíró miatt szökött el az ítélet elől?

A beadott papírok szerint 1978-ban olyan vádalkut kötöttek, ami a rendezőt megkímélte volna a börtöntől, a fiatal áldozatot pedig a nyilvánosságtól, írja a CNN. A bíró először egy szigorúan őrzött börtönbe küldte Polanskit 90 napra, hogy pszichológiai vizsgálatoknak vessék alá. Ebből 42 napot töltött benn, majd arra számított, hogy a tárgyalás után szabadon engedik. Az ítélethirdetés előtti este viszont a bíró azt közölte az ügyészekkel, hogy börtönbe küldi a rendezőt. A Reuters erről azt írja, az alku szerint csak a már letöltött 42 napot szabták volna ki rá, de végül mégis ötven évet szántak neki. A CNN híre viszont csak további 48 nap börtönt említ.

A dokumentumfilm szerint Rittenband attól félt, hogy a közvélemény elítéli, ha futni hagyja Polanskit. Bár a filmesek elismerik a rendező bűnösségét, állításuk szerint a bíró egy alkalommal megbeszélésre hívta Polanski ügyvédjét és a helyettes ügyészt, és a szájukba akarta adni, hogyan tárgyalják az ügyet a bíróságon, amivel megszegte a szabályokat. Szabálytalan volt az is, hogy egy az ügyben nem illetékes ügyésztől fogadott el tanácsokat a feltételezések szerint, és hogy újságírókkal osztotta meg az ügy részleteit.

Polanski egyik barátja arról számolt be, hogy az apja, egy ismert hollywoddi producer meghallotta, ahogy a bíró azzal dicsekedett a barátainak a Los Angeles-i Country Clubban, hogy egy életre hűvösre teszi a rendezőt. Emiatt a dokumentumfilm producere és forgatókönyvírója arra a következtetésre jutott: Rittenband szabálytalan ügyletei fontos szerepet játszottak abban, hogy Polanski külföldre menekült.

Korábban a fellebbviteli bíróság már kimondta, hogy valóban történtek súlyos hibák a harminc évvel ezelőtti eljárásban. Ahhoz viszont, hogy ezt kivizsgálják, Polanskinak meg kellett volna jelennie a bíróságon.

A vallomását is visszavonhatja

Polanski választhatja azt is, hogy visszavonja a vallomását, amiben az egyik vádpontban bűnösnek vallotta magát. Így az ügyészek nem tudnák ugyanott folytatni az eljárást. Az ügyészségtől arról nem nyilatkoztak, hogy ha el tudják ítélni, milyen büntetést szánnak a rendezőnek.

A rendezőt a börtönben a rokonai és a barátai heti egy órára látogathatják. Vasárnap óta járt bent nála a felesége, Emmanuelle Seigner, és Franciaország svájci konzulja, Jean-Luc Faure-Tournaire, valamint a lengyel nagykövet, Jaroslaw Starzyk.