Index Vakbarát Hírportál

Stallone jókora önbizalommal rendelkezik

2010.10.16. 16:23
Jason Statham az életben is felnéz Stallonéra, így lett az Expendables - A feláldozhatókban a jobbkeze. Jól bánik a késekkel, viszont az emberi kapcsolatait nem tudja jól kezelni. A nyolcvanas évek akciófilmjeiről is kérdezték a színészt, bár akkor még műugróbajnok volt.

Miért vállaltad el a főszerepet?

Szeretem Sylvester Stallone filmjeit, az utolsó Rambóban is kemény, de hihető módon ábrázolta az akciót, ami nehéz feladat. Amint meghallottam, hogy Sly egy ebédre invitál Beverly Hills egyik hoteljében, már repültem is. Ki tudna nemet mondani, ha egy ilyen profival, egy ilyen öreg legendával dolgozhat együtt? Tetszett az Expendables koncepciója is, hogy aránylag normális fickók, miközben saját félelmeikkel, és problémáikkal küzdenek, olyan szituációkba kerülnek, ahol jó néhány segget kell szétrúgniuk.

Milyen érzés volt a tesztoszteroncsapatban dolgozni?

Jet Livel jó ideje haverok vagyunk, és ez már a negyedik közös filmünk. De a többieket is ismertem. Például nagy UFC-rajongó vagyok évek óta: rengetegszer láttam Randy Couture meccseit. Rajtuk kívül ott volt az exfocista Terry Crews és Dolph Lundgren. Mickey Rourke meg igazán jó barátom, és egyértelmű, hogy nehéz lenne ennél jobb helyzetet elképzelni, mint hogy ilyen magányos hősök összegyűljenek, és csapatként tegyék a dolgukat.

Jason Statham (38 éves, 180 cm)

Pályája hanyatlásával lett keményfiú, műugróbajnokból lett színész eleinte kicsi, de erős karakterszerepeket kapott, aminek általában köze volt az autóvezetéshez. De kinőtte őket. A ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső és a Blöff című mozik után Az olasz melóban játszott, és lett nagyon kedvelt. Később jött A szállító és a Crank, ez utóbbi már tényleg látványos akciófilm. Ütni, verni és kegyetlenkedni nagyon tud, ezért lett a Feláldozhatókban Stallone jobbkeze, aki még a szerelemről is beszél. (Az összes karaktert itt mutatjuk be, a kritika pedig itt olvasható.)

Brazíliában vagy New Orleansban volt jobb forgatni?

New Orleansban pont a nyár legszebb időszakában dolgozhattunk, de ez egy eléggé párás, izzasztó város ahhoz, hogy harci felszerelésben, fekete uniformisban rohangáljunk. Sly és én a legtöbb időt szerencsére Brazíliában töltöttük, ott volt a legtöbb eseménye a karaktereinknek. Rengeteg jó harcos származik Brazíliából, például a brazil jiu jitsu képviselői, meg a vegyes harci stílusok bajnokság nyertesei.

Legdurvább kaszkadőrjeleneted hol volt?

Az Albatross fedélzetén. Sly nem szereti a CGI-t, maga végzi a kaszkadőrmutatványokat, pontosabban nemcsak magát nem kíméli, hanem a többieket sem annak érdekében, hogy a végeredmény látványos, és hihető legyen. Velem kapcsolatban is volt egy ötlete, amiről előre csak annyit tudtam, hogy szükség lesz egy repülőgépre, amiből zuhanórepülés közben ki kell emelkednem. Megszórtuk a gépet lőszerekkel, feltankoltuk rendesen, és mindent felrobbantottunk, amit csak lehetett, mellettünk egy helikopter repült, onnan rögzítették a jelenetet, nekem meg a repülőgép elején lobogott a maradék hajam. Erről elmondhattam, miután megnéztem a vásznon, hogy igen, ezt tényleg megcsináltam. Ilyen lehetett az akcióforgatás a nyolcvanas években, ahelyett hogy utómunkával rátették volna az arcomat más testére, aki, amíg otthon ültem, ugrált helyettem.

És Stallone hogy dolgozott?

Rendezőként is nagyon könnyedén, rugalmasan. Az egónk azért sem került előtérbe, mert nagy tisztelettel viseltettünk iránta. A kontrolmonitorokhoz néha odahívott, hogy kedvesen, pontosan instruálva megmutassa, mit kellene másképp tennem. A feszültségeket is pillanatok alatt meg tudta oldani. Íróként, és rendezőként is komoly tapasztalatra tett szert, és azt gondolom, ha a vágószobában is több időt töltene, ő vágta volna a filmet is. Tapasztalat mellett jókora önbizalommal is rendelkezik, ezért is lehetett végig olyan nyugodt.

Rajongóknak mit üzensz?

Ezek az emberek a piszkos munkát kénytelenek elvégezni, és ha el kell tenni valakit láb alól, akkor azt stílusosan teszik. Ez egy nagy film, nagy stábbal, nagy jelenetekkel és nagy akciókkal.

(Az interjút a Palace Picturestől kaptuk.)