"...és átvették a hatalmat" filmblokk - 10/10

Hat karcos, akadozó hangú, de tévében és moziban ritkán vetített, ezért igazi kincsnek számító, 1945-ös kisfilm került ebbe az egyórás blokkba. Nemcsak a szétlőtt Budapestet és a nyilas hatalomátvételt mutatja be, de a bombázások utáni hurráoptimista újjáépítést és az első szabad, de már vörös giccsbe hajló május elsejét is. A vetítés előtt Varga Balázs filmtörténész mondott érdekes felvezetőt a korszak filmgyártásáról, és mentegetőzött a rossz minőségű kópiák miatt.

Gyuricza Sándor Budapest tragédiája című fikciós dokumentumfilmje tökéletes nyitány volt: egy New Yorkból 45-ben hazalátogató nagypapa a magyar utcaneveket vicces angolsággal kiejtő lányunokájával teleportálgat ide-oda fővárosunk legfontosabb nevezetességei (Hősök tere, Halászbástya, Gellért-szobor, stb.), így a készítők hatásvadász ilyen volt-ilyen lett képsorokkal mutathatják meg a gaz fasisztáknak köszönhető pusztítást. Az ideológiai maszlagtól eltekintve a film remek időutazás autodidakta urbanistáknak: tudták például, hogy korábban szökőkút és virágágyás is volt a Hősök terén, a mostani ronda betonplacc helyett?

Keleti Márton Ki hitte volna? című tízpercese még a békebeli kávéházi humor Hacsek és Sajó-felállását idézi: a romok közt üldögélő örök optimista és örök pesszimista vicces párbeszédben tippelgeti az újjáépítés ütemét: vajon 3 hónap vagy 5 év alatt lesz rend? Még egy fogadást is kötnek, amit természetesen az optimista nyer meg, így a pesszimista halálra zabálhatja magát a 3 hónap alatt kicsinosított főváros egyik elit éttermében.

A náci karlengetésben tobzódó ...és átvették a hatalmat már nem ilyen vicces: a cím természetesen nem a kommunistákra vonatkozik, hanem a nyilasokra. Hamza D. Ákos Kommunisták Budapestért című, félórás Mafirt-propagandájában még akadnak ugyan integető kiscserkészek a háború utáni első Ute-Fradi meccs oldalvonalánál, a színes nyersanyagra forgatott Szabad május elseje Budapesten-ben és a Munkásegység - munkástöbbség című, presztízsokokból Máriássy Félixszel leforgatott választási propagandákban viszont már annyi a felvonuló katona, a sztreccsruhába öltöztetett élsportoló és a plakátokon feszítő sztahanovista öntödei munkás, hogy akaratlanul is a Vörös Csepelt meg a többi mozgalmi dalt dúdoltuk a moziból kifelé menet.

Bádogváros - 9/10

Csáki László Bádogváros című, 27 perces filmje a miskolci Avas-telepet mutatja be, ahol a 70-es években borospincék meg a hétvégi nyaralók épültek, aztán megállt az idő. Avas a mai napig a kockás abroszok, a műanyag sótartók és a drót Foxi Maxik világa, ahol dinnyelékelés közben Szokol rádión hallgatják a híreket, és a konyhaajtón is ott fityeg a poliészter szalagfüggöny.

Avason a házak kaotikus összevisszaságban épültek, itt a kert végi pottyantós budi is ugyanolyan megszokott, mint az udvaron halmozódó lomok, vagy a kovácsoltvas sarló és kalapács a kerítésen. Egy dolog hiányzik: a vendégek a borospincékből. Pedig a filmből megtudhatjuk, hogy 20 éve még minden kapualjban cigányzenész hegedült, a környékbeliek meg egymáshoz jártak át iszogatni. Ma már csak a rádiózás és a ház körüli barkácsmunka maradt, meg persze a nosztalgiázás.

Vörös turizmus - 6/10

Míg a Bádogváros a napjainkban tovább élő szocializmus tömény esszenciája volt, a Vörös turizmus című, 2009-es kínai doku már inkább szürreális utazás egy high tech, kommunista falanszterbe. A Kínai Népköztársaságnak ugyanis ugyanúgy meg van a maga turistacsalogató El Camino-útja, mint a spanyoloknak: minden évben milliók zarándokolnak el a Jinggangshan-hegyre, ahonnan a Kínai Kommunista Párt Vörös Hadserege kitört a Kuomintang gyűrűjéből, és megkezdte az északi felé tartó hosszú menetelését. Az itt nyaraló, hithű kínai párttagok a caminózó keresztények módjára merülhetnek nyakig a dicsőséges múltban: amerre lépnek, mártírsír, emlékmű vagy párttagavató szertartás terem.

A dokumentumfilm viszont gyönyörűen rámutat a kommunizmus álcája mögé rejtett vadkapitalizmusra. A szent hegyet természetesen mára ellepték a lehúzós gagyiárusok: a legújabb Nikonokkal és JVC-kel villogó turisták kék egyenruhás hagyományőrzőkkel és kartonpapír Maókkal készítenek közös fotókat, a szovjet himnuszt éneklő Kínai Kommunista Párt tagjai meg az ünnepségük után a pártzászlót használják zöld posztónak az illegális szerencsejátékhoz. Érdekes világot mutat be a Vörös turizmus, de igazi dokumentumfilmnek vérszegény, hosszú és koncepciótlan. Olyan, mint a nagybácsi büszkén mutogatott, családi videója a két hónapos amerikai útról: vigyorogva nézünk fröccsözés közben, de legszívesebben a felét áttekernénk.