Index Vakbarát Hírportál

A büdös asszony várja az ingyen mozizókat

2011.01.03. 11:51
Az Indavideó Filmen félresikerült randit, Petőfi durci feleségének nyomozását és Alföldi Róbert botrányfilmjét is láthatjuk. Nemzetközi fesztiválon futtatott rajzfilm is várja az ingyen mozizókat.

Az újév első hetétől kezdve ismét hetente teszünk közzé játék- és dokumentumfilmeket, természet-, és animációs filmeket neten az Indavideó Film szolgáltatásában. Mindebből most csak tíz film látszik, de hetenként frissítünk, hogy minden napra jusson egy kiemelt darab. Az eheti játékfilmek is eddigi pályafutásukkal azt a hiedelmet erősítették, hogy a magyar film nehezen jut el a közönségéhez. Reméljük, majd most.

Még mindig ingyen nézhetjük ezeket a filmeket, jogtisztán. Túljutottunk a webes preview-nézeten. Mivel a filmélvezet vagy dvd-ripnél, vagy 720 pixelnél indul, már nálunk is 720-szor 405 pixel lett a képszélesség, ráadásul lesz HD-tartalom is. Továbbra is kattintásra indul, és továbbra is csak Magyarországról nézhető.

Köntörfalak

Az Elek Ferenc, Rába Roland, Tompos Kátya-trió filmje is lassan indult be a mozikban: az első hétvégén kétezren voltak rá kíváncsiak. Sorozatunkban időben visszafele haladva mutatjuk be Dyga Zsombor filmjeit: jön a békásmegyeri Pop, csajok satöbbi, a Tesó, a Kész cirkusz, sőt még az egyik első sikeres rövidfilmje, a Tempó is. A 2010-es filmszemlén díjazott Köntörfalak egyébként elfojtós kamaradráma, amiben Elek randira hívja Tompos Kátyát, aki nem akar tőle semmit. Költségvetési okok miatt nehezen készült el, a színészek több hónapot próbáltak, majd 15 nap alatt egyben leforgatták a 80 perces játékfilmet. Dygát a film készítésekor Francois Ozon 5x2 és Richard Linklater Visszajátszás című műve is inspirálta. Kritika a filmről itt, interjú a rendezővel, és Elek Ferenccel itt olvasható.

Hajónapló - Vadhuss

Parti Nagy Lajos azonos című novellája alapján készített filmjében Cserhalmi Sára rendező erős szöveggel dolgozik, de mégis kilép belőle, hogy megmutasson egy családot (Györgyi Anna és Schneider Zoltán), akik enni próbálnak a Velencei-tónál, de megjárják. A Hajónapló-sorozatban készült tévéfilm gondosan összerakott, vicces és drámai történet, melyben a családi szituációt a mindennel elégedetlen étteremvezető monológja egészíti ki. Hideg, retróban kiüresedett világot mutat be Nagy András operatőr, hogy a kimerevített képeslapokon valami választ kapjunk arra, miért vagyunk olyanok, amilyenek. Cserhalmit Parti Nagy azután választotta ki, hogy egyik felolvasásán ő vetített, majd próbálkoztak a Nyúlszáj adaptálásával, de ahhoz nem jött az ihlet, így maradtak a hullámzó Balaton hangulatát felidéző Vadhussnál, ami egyébként Pálfi György Taxidermiájának középső része.

Nyugalom
Mozikban a Hungarotop forgalmazta Alföldi Róbert filmjét sikertelenül, később a cég meg is szűnt. Kétrészes televíziós változatként adta le az magyar tévé, az obszcén jelenetek miatt késői órákban. Bodzsár István producer a film utóéletéről még elmondta: Olaszországban operatőri díjat kapott. A 2008-as adaptáció Bartis Attila Nyugalom című regényéből 202 millió forintból készült. Először nem adott a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatást a filmre a forgatókönyv kiforratlansága miatt, később mégis megítéltek 63 milliót. A történet szerint a valaha ünnepelt színésznő, Rebeka (Udvaros Dorottya) már 15 éve ki sem mozdul a lakásából, fia (Makranczi Zalán) az egyetlen kapcsolata az élettel, aki saját anya-fiú történeteit igyekszik megírni. Ebbe az egymásra utaltságba lép be Gryllus Dorka. Kritikánk Anyagyilkosság címmel itt olvasható.

A büdös asszony

A cigány asszony ebben a dokumentumfilmben a Metróban takarít, munkáját rendesen végezte, de kirúgták, mert állítólag nagyon büdös volt, aminek még a főnök is utánajárt. A nő később munkajogi pert indított, és a volt főnöke ellen is pert fontolgat. A szomorú sorsú asszony később Salgótarjánban kezdett dolgozni. Váradi Béla Intézményesített kirekesztés munkacímen futó sorozatának öt részéből ez az első, amit bemutatunk. A következő hetekben egy ártatlan cigánynő börtönbeli meghurcolásáról, és egy ötgyerekes cigánynő lakókocsiba száműzetéséről is szó lesz. A sorozatból 40 perces film is készült, amit a szemlére is neveztek.

Gyerekdalok
Európa legnagyobb animációs fesztiválján, a franciaországi Annecy-n versenyzett a Studio Baestarts Log Jam című, díjazott sorozata mellett A Gyerekdalok. 2009-ben tévékategóriában futó film ismert magyar gyermekdalokat dolgoz fel, alkotója Hegyi Magdolna. A film koproducere a Minimax.

Otthon
Kukagyújtogatós nemzeti ünnepen nem is olyan könnyű pizzát rendelni, ráadásul még gyufát szerezni is lehetetlen, derül ki Lakos Nóra negyedéves vizsgafilmjéből, amit a Laokoon támogatott kapacitásban, az mozgókép közalapítvány meg egymillióval. A költségvetés a 15 perces kisfilm piaci értékének törtrésze, de a színészek, például az azóta Jászai Mari-díjat kapott Láng Annamária is ingyen dolgoztak, és a tűzszerésztől a hangmérnökökig a technikai részleg is a szokottnál olcsóbban vállalta a 12 órás forgatást a mínusz 5-8 fokban, három nap alatt rohamtempóban. Moszkvában is versenyzett a film a szemle után, és a Balaton filmfesztiválon közönségdíjat kapott. "Az ihlette, hogy az unokatesómat babakocsival nem engedték haza a rendőrök az egyik ilyen tüntetés miatt, mert a lakcímkártyáján még az előző címe szerepelt - mondta a rendező. - Beszéltem több olyan budapestivel, aki állandó tüntetések helyszínén lakik, és az ő élményeiket is beépítettem a forgatókönyvbe".