Index Vakbarát Hírportál

Mégsem volt agydaganata Tony Scottnak

2012.08.21. 13:00

A vasárnap öngyilkosságot elkövető Tony Scottnak nem volt agydaganata, ellentétben a korábbi feltételezéssel, hogy tumor miatt végzett volna magával. Legalábbis Scott családjának nincs tudomása arról, hogy a rendező rákos megbetegedéstől szenvedne. Az ezzel kapcsolatos pletykákat először az ABC News tette közzé.

Vasárnap óta befejeződött a Top Gun rendezője holttestének boncolása is, ám a halottkém addig nem hozhat nyilvánosságra eredményeket, amíg a toxikológiai és egyéb vizsgálatok meg nem érkeznek. A végleges jelentés várhatóan 4-8 héten belül lesz nyilvános.

A 68 éves Tony Scott (Ridley Scott rendező testvére) helyi idő szerint vasárnap, dél után vetette le magát a Los Angeles-i kikötő egyik hídjáról. (Az esetet egy közelben lévő turistahajóról többen is látták: a TMZ két képet is közölt, az egyiken a turisták háta látszik, a másikon az öböl.) Scott a hídon hátrahagyta autóját és egy búcsúlevelet, amit a hatóságok eddig nem hoztak nyilvánosságra.

Festőként kezdte

Egyebek közt a Top Gun (1986), Az utolsó esély (1995) és a Kémjátszma (2001) című filmek alkotója. Festőként szerzett diplomát, de Ridley hatására beleszeretett a filmekbe.  A Top Gun 1986-ban került a mozikba és Tom Cruise-t egy csapásra ismertté tette. Tony Scott pályája során együtt dolgozott Eddie Murphyvel a Beverly Hills-i zsaru 2-ben, a Mint a villámban újra Tom Cruise-zal. Denzel Washingtonnal összesen öt filmen dolgoztak közösen. Közülük Az utolsó esély, A hajsza a föld alatt és A száguldó bomba voltak a legnépszerűbbek.

Rendezői karrierje mellett Ridelyvel számos film producerekén is feltűnt. Többek között a 2005 és 2010 között futó Gyilkos számok című televíziós sorozat, A szupercsapat Liam Neesonnal, Bradley Cooperrel a főszerepben, vagy a 2011-ben bemutatott Fehér pokol, szintén Liam Neesonnal, fűződik a nevéhez. De ő volt a producere az idén bemutatott sikerfilmnek, a Prometheus című sci-finek is, ami 327 millió dolláros nyereséget könyvelhetett Ridely Scott rendezésében.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport