A férjének szinte minden filmjében szerepelt. Ez most is adta magát?

Nem volt egyértelmű, dehát nézze, én neki köszönhetem a Dérynét az Arany Pálmával, a Teketóriát a taorminai színésznagydíjjal, rengeteg mindent. A Töredékbe Tarr szeretett bele, és harcolta ki, hogy film legyen belőle. Örökké hálás leszek neki érte, és nem titok, hogy ő kérte azt is, hogy benne legyek. De ez egy olyan film volt, amiben egy fiatal nő szerepelt, én meg hetvenkettő vagyok. Ezt aztán Maár Gyula átírta egy fiatal nőre és egy öregre, így lettünk benne ketten Cseh Annamáriával.

Amikor nem játszott a filmjeiben, támogatta a háttérből, főzött rá?

Mi úgy támogatjuk egymást, hogy vagyunk egymásnak. Emellett azért nagyon is betartom azt, hogy nőnek születtem, és a családot én tartom kézben. A gyerekeimet is, meg őt is. Én keltem fel reggelit csinálni, a vidéki otthonunkban én keltem fel befűteni, meg mindent megcsináltam. Szerencsére azért mindig voltak segítőim, mert nagyon sokat dolgoztam.

Ki volt élete nagy szerelme?

Hát ki? Maár Gyula, akivel harminchét éve élünk együtt. De soha nem tagadtam meg, hogy nagyon szép éveket töltöttem együtt Bodrogi Gyulával, Iglódival, és Tordy Gézával is.

Szinte minden neves magyar rendezővel dolgozott. Ki a kedvence?

Hát ugye szerettem dolgozni Fábrival, szeretem a Máriássy Félixet, Makk Karcsit, Jancsót.

Őket miért?

Várjon, nem szabad itt leállni. Sándor Palival dolgoztam sokat, szerettem Gaál Pistát, ővele együtt jártam a főiskolára. Aztán akkor lettem Maár Gyula csodálója, amikor a Prést forgattuk, ugyanott mint most a Töredéket, Majkpusztán. Akkor elámultam tőle, és ez ámulat azóta is tart. Ezért élek vele. Aztán természetesen jöttek a fiatalok, Janisch Attilának vizsgafilmjében is játszottam, aztán Kamondinál. Magyarán engem mindig újabb és újabb generációk fedeztek fel maguknak.

Volt olyan szerep, amiről lemaradt?

Én soha nem mentem szerepek után. Mindig inkább meg kellett győzzenek, hogy ezt el kell játszanom. Főszerepeket ma már nem is játszom, de ez így természetes. Az utolsó nagy szerepem a Hosszú alkony volt, amikor rám épült a film. Tudja, engem azért elkényeztetett a sors, azt sosem kellett megérnem, hogy nem kellek, és azt sem kellett megérnem, hogy nem kellek a legjobbaknak. Én adjak hálát istennek.

És ki maradt ki, akivel szeretett volna dolgozni?

Tarkovszkij. Ő költője a filmnek.

Apropó, költő. Pilinszkynek azt mondta, hogy nem tudna beleszeretni. Miért?

Mert Piliniszky nekem életem legjobb barátja volt, ahogy Garas Dezső is.

A szemle megújítása körül kialakult vitában melyik oldalhoz húz? A művészfilmes, vagy a zsánerfilmes vonalhoz?

Én szeretem a jó mozit, de minden művészetnek megvannak a maga popzenészei, népzenészei, Beethovenjei, Mozartjai. Hát a filmben is ilyen választóvonalak vannak, csak itt nehezebb, mert a filmeket nagy pénzből csinálják, ezért olyan filmkölteményre nehezebben adnak pénzt, ami nem hozza be utána a sikert. De én nem pártolok semmit: szeretem a jó minőségű szórakoztató dolgokat, de természetesen az igazi műalkotásokat szeretem igazán.

Ötven éve ez nem vált ennyire külön: ugyanitt az Urániában mutatták be a Körhintát, és rengetegen látták. Akkor nem volt külföldi film, teljesen el voltunk zárva. De azóta a világ szétnyílt, és máshol az a trend, hogy óriási pénzeket költenek közönségvonzó filmekre. Ezzel nem lehet kétszáz nézős filmekkel versenyezni. Pedig azt sem szabad lebecsülni, ha egy ilyen kicsi országban néhány száz ember elgondolkozik, jobbá válik, kap valami fényt az életben.

A 56-os cannes-i ruháját már visszafizette?

Persze, nagyon régen kifizettem már. Dehát akkoriban bizony nagyon nehéz volt. Gondolja el, hogy a Körhintáért háromezer forintot kaptam, abból két cipőt tudtam csináltatni a Mucsi úrnál. Olyat boltban nem lehetett kapni. Aztán volt egy csodálatos szabónő, érdemes feljegyezni a nevét, a Varga Anna, aki a háború előtt csak a magyar és az osztrák arisztokráciának varrt, meg Horthy Miklósnénak. Csodálatos anyagai maradtak abból az időből, ő öltöztetett engem nagyon szépen, és adott annyi kölcsönt, hogy évekig nem kellett fizetnem. Folyamatosan hitelezett nekem, mivel Cannes-ba is folyamatosan jártam, és fel kellett néha újítani a ruhatáramat.

A szemüvegeit miszerint váltogatja?

Mindig van egy vagy kettő ügyeletes, mert hát ugye a divat változik, mást hordtam tíz-húsz évvel ezelőtt. Azt hiszem ez talán Chanel. Harminchét éve ez az én sminkem ha valahol nyilatkozom, vagy fotóznak. Különben soha nem sminkelek. De ez nem sötét, mert sötét szemüvegben én nem látnék, és olvasáshoz van normál dioptriás szemüvegem. Ez csak olyan szemüveg, e mögé bújok.

Nemrég arról cikkeztek, hogy visszavonul.

Nem visszavonulok, csak túlvállaltam magam, ezért idén újat már nem vállaltam, csak a Nemzetiben játszom a meglévő darabjaimat (például a Lear Királyban, A bundában és a Revansban), és nagyrészt a vidéki otthonomban élek. De még főzni is úgy főzök, vagy a kertben a leveleket úgy gereblyézem össze, mintha főszerepet próbálnék a Nemzetiben. Ilyen energiával tudok élni.

Van már traktorja?

Nem, csak mindig röhögnek rajtam, hogy azt szeretnék. Most a szomszéd nyírja a füvet nálam, a belső kertemben még sokáig én nyírtam, de most már kicsit fáraszt. Traktort azért szeretnék, mert nagyon tetszett, ahogy a Katharine Hepburn a farmján traktorral mászkált. Csakhát nekem kertem van, nem farmom, ezért röhögtek rajtam, hogy ne játszd meg magad, hogy traktorral nyírod ezt a kicsi kertet. Úgyhogy nincs traktorom.