Hajdu Szabolcs filmje Los Angelesben
A Los Angeles-i Filmfesztiválon tartják Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című alkotásának amerikai premierjét. A csütörtökön kezdődő kaliforniai fesztiválon műsorra tűzik Kenyeres Bálint A repülés története című rövidfilmjét is. Több mint 40 ország filmművészetének újdonságait tűzi műsorra idén az amerikai és európai független filmes alkotásokból válogató Los Angeles-i Filmfesztivál. A Magyar Filmunió keddi közlése szerint Hajdu Szabolcs szombaton személyesen mutatja be az idei Magyar Filmszemlén fődíjat nyert és a Berlinalén is nagy sikerrel szerepelt filmjét az amerikai közönségnek.
A Bibliothéque Pascalt - Mona Paparu utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának történetét - a szervezők az International Showcase válogatásba hívták meg, mely mindössze 20 alkotást mutat be az Amerikán kívül készült, innovatív filmtermés javából. Kenyeres Bálint A repülés története című munkája a Film Independent szervezésében megvalósuló amerikai seregszemle rövidfilmes válogatásában lesz látható.