Index Vakbarát Hírportál

Elhunyt a Paprika című anime rendezője

2010.08.25. 15:04

Elhunyt Kon Szatosi japán animációs filmrendező. A 46 esztendős alkotó, aki hasnyálmirigyrákban szenvedett, kedden halt meg. Kon Szatosi mangarajzolóként kezdte pályáját, majd átpártolt az animációs filmek világához. Az 1990-es évek végén a Perfect Blue című, pszichothriller műfajú animációval mutatkozott be rendezőként. Millennium Actress című animációja 2001-ben készült el. Öt évvel később mutatták be Tokiói keresztapák című munkáját, amelynek forgatókönyvét is ő jegyezte.

Képek a Paprika című filmből

Paprika című animációja 2006-ban keltett feltűnést a velencei filmfesztiválon. Az "álomrablás" ötletére építő produkciója ihlette Christopher Nolan Eredet című, idén bemutatott nagy sikerű sci-fijét. A japán animációs filmes nevéhez fűződik a Paranoia Agent című tévésorozat is.

Kon halálhíre először a Twitteren terjedt el, majd a Madhouse Stúdióban vele együtt dolgozó kollégái is megerősítették.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport