Index Vakbarát Hírportál

Julianne More kiállt a meleg szülők mellett

2010.11.03. 19:57

Julianne Moore amerikai színésznő kiállt az azonos nemű párok gyermekvállalási joga mellett a Római Filmfesztiválon, amikor legújabb filmjéről, a The Kids Are All Right-ról beszélt.

A filmben Moore egy tartós párkapcsolatban élő leszbikus nőt alakít, aki partnerével (Annette Bening) neveli két tinédzserkorú gyerekét. A színésznő újságíróknak elmondta, tanulmányok is kimutatták, hogy a meleg párok gyermekei "egészségesek és boldogok, pont olyanok, amilyennek látni szeretnénk a lurkókat". Azt is hozzá tette, "a gyerekeknek csak két szerető szülőre van szükségük, és az nem számít, hogy ők egy anyuka és egy apuka, vagy két apuka, esetleg két anyuka".

A Lisa Cholodenko által rendezett film úgy festi le a leszbikus anyákat, mint egy modern, hétköznapi házaspárt, akik mindent megtesznek, hogy jó szülők legyenek. Ám életük fenekestül felfordul, amikor gyerekek megkeresik a biológiai apjukat, bevonják a család életébe, és az egyik nő beleszeret. Az alkotást idén mutatták be Berlinben.

A melegházasságot aktívan támogató Moore szerint a film leginkább arról szól, hogy mit jelent egy családnak lenni, és hogy pusztán a biológiai kapcsolat nem tesz valakit jobb szülővé.

A most 49 esztendős Moore a hollywoodi átlaghoz képest, későn, a harmincas évei elején kezdte színész karrierjét, és fokozatosan kapott egyre fontosabb szerepeket. Eddig négyszer jelölték Oscar-díjra: a Boogie Nights (1997), az Egy kapcsolat vége (1999), Az Órák, és a Távol a mennyországtól című filmekben nyújtott alakításáért.

Idén a Római Filmfesztiválon életműdíjjal tüntették ki; a Marcus Aurelius Színészdíjat Paolo Sorrentinótól, az Il Divo együttes vezetőjétől vehette át kedd este. Az ötödik évébe lépett fesztivál előző négy kiadásán az elismerést Sean Connery, Sophia Loren, Al Pacino és Meryl Streep kapta.