Index Vakbarát Hírportál

A briteknél nem mutatják be a Diana hercegnő haláláról szóló új dokumentumfilmet

2011.06.24. 15:57

Mohamed Al-Fayed, Diana hercegnő Dodi nevű egykori szeretőjének apja finanszírozta az Unlawful Killing (Törvénytelen gyilkosság) című dokumentumfilmet, amiben a készítők a hercegnő és fiúja halálos balesetének körülményeit vizsgálja. A filmet a Cannes-i filmfesztiválon mutatták be, ahol különösebb port nem vert fel ugyan, de a készítők így is el tudták adni Oroszországba, Spanyolországba, a Benelux-államokba, és tárgyalnak az amerikai forgalmazóval is.

A dokumentumfilm leginkább a hercegnő halálos balesetének okait vizsgáló, 2007-ben kiadott bizottsági jelentés cáfolatával foglalkozik (ebben azt állapították meg, hogy a balesetért a sofőr tehető felelőssé, aki a hercegnőt és Dodi Fayedet szállító autót nem az útviszonyoknak megfelelően vezette), és olyan tényeket hoz nyilvánosságra, amiket eddig eltitkoltak a közvélemény előtt. Keith Allen rendező a bizottság zárt ajtós üléseiről származó információkat használt fel a film forgatókönyvének megírásakor.

Mohamed Al-Fayed már évek óta a királyi családot tartja felelősnek fia és Diana haláláért, és meg van arról győződve, hogy a balesetet azért rendezték, mert a kapcsolat nem vetett jó fényt a királyi családra. A dokumentumfilmet a briteknél jelenlegi formájában nem mutathatják be, csak úgy, ha 87 jelenetet kivágnak belőle. Mindezt nem a királyi család, vagy egy hivatásos cenzorbizottság kéri, hanem az ország rágalmazásra vonatkozó jogszabályaiban foglaltak határozzák meg.