Kapa és Pepe hat filmen át mesélt a magyar valóságról, Jancsó Miklós késői korszakát ők határozták meg. Mucsi Zoltán és Scherer Péter bármikor újból kamera elé állna Jancsónak, és nem félnek attól, hogy az egymással üvöltő karakterek megeszik őket.

Hogyan született Kapa és Pepe? Jancsó Miklós hol talált rátok?

Mucsi Zoltán: Először a Szentiván éji álomban szerepeltünk együtt Pepével, utána Szomjas György Gengszterfilmjében is feltűntek ezek a karakterek. Nem tudom, hogy Miki bácsi melyik alapján döntötte el, hogy velünk akar forgatni, erről őt kell megkérdezni.

Scherer Péter: Én úgy tudom, hogy a Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten producere, Böjte József jött el a Szentivánéji álomra a gyerekeivel, és ha jól emlékszem magukkal hozták Miki bácsit is.

Egyébként mi teljesen véletlenül kerültünk ebbe a filmbe, sőt ez a film nem is az a film, amit Jancsó Miklós először tervezett. Eredetileg Marcello Mastroiannival akart forgatni egy filmet arról, hogy Szent Péter lejön a Földre, a rendszerváltás utáni Magyarországra. Mastroianni azonban akkor már halálos beteg volt, így szóba került az is, hogy Vittorio Gassman játssza a főszerepet, én még láttam is egy képet, ahol Jancsó, Gassman és Böjte József egy római kávéházban beszélgetnek a tervről.

A filmtervből végül nem lett semmi, de a pályázatokat már erre a címre adták be, így a cím maradt, a történet teljesen átalakult, mi meg ha úgy vesszük, tulajdonképpen beugrottunk a szerepbe Mastroianni és Gassman helyett.

Mennyi az improvizáció a filmben? Néha úgy tűnik, mintha egyenesen szerzőtársakká léptetek volna elő, a valóságban mennyire szólhattatok bele abba, hogy mit is történjen Kapával és Pepével?

M.Z.: Azt gondolom, hogy ha egy szerep megformálás jól sikerül, akkor az a legnagyobb dicséret, ha azt mondják, hogy mintha rádöntötték volna. De azért ebben sok munka van. A Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten megvolt írva, de nyilván mi formáltuk, alakítottuk, ez visszahatott Miki bácsira, és onnantól kezdve elkezdődött egy közös munka. Azért lehet, hogy úgy tűnik, hogy sok az improvizáció ezekben a filmekben, de Jancsó Miklós volt a rendező, az ő akarata tartotta össze a forgatást, megmondta, hogy honnan, hova jussunk el, legfeljebb ránk bízta, hogy mégis, hogyan tesszük meg azt az utat.

S.P.: Az első film volt egyértelműbben a legrészletesebben megírva, később nagyobb teret kaptunk mi is, de már az első film forgatásán is előfordult, hogy menet közben változott a forgatókönyv, ahogy az operatőr, Grunwalsky Ferenc mondta, kamerával lett megírva. Azt az elejétől éreztük, hogy Miki bácsi nagyon figyel ránk, én például az egyik jelenetben egy ügyvéd voltam, aki egy kislányt faggat, hogy miért mészárolta le a családját. A próbákon azt kérdeztem, hogy földrajzilag mégis hol voltak azok a golyók a szülők testében, aztán azt láttam, hogy ez a szófordulat bekerült a végleges forgatókönyvbe.

Változnak a karakterek a hat filmben, eljutnak valahonnan valahová?

M.Z.: Kapa és Pepe két nagyon ellentétes habitusú személyiség, akiket a sors valamilyen oknál fogva egymás mellé sodor. Az egyik figura vidáman éli az életet, mindent megpróbál könnyedén venni, míg a másik ideges, és borúsan lát mindent. Az egyik felhúzza magát mindenen, ezt a másik nem érti, amitől az egyik csak még idegesebb, a másik meg még jobban értetlenkedik, hogy mégis minek kell valami apróság miatt szívrohamban meghalni.  Ez a két karakter reagál azokra a helyzetekre, amelyeket Miki bácsi mutat nekünk, nincs fejlődés, nincs változás, csak ezek a karakterek vannak, és különböző, a kilencvenes évekre jellemző helyzetek.

Melyik a kedvenc filmetek a Kapa-Pepe sorozatból?

S.P.: Az első film, a Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten. Nagyon ritka, áldott pillanat, amikor egy forgatáson minden stimmel: jó a stáb, jók a technikai körülmények, jó az idő, és még a rendező és a színészek is teljesen egymásra vannak hangolva. Ez a film ilyen volt, és azt gondolom, hogy ez meg is látszik a végeredményen.

A kritika azt szokta a filmek hibájának felróni, hogy túlságosan aktuálisak, épp ezért kevésbé maradandóak, mint a korábbi Jancsó-filmek. Szerintetek ezek a filmek húsz-harminc év múlva is érthető, élvezhetőek lesznek?

M.Z.: Ezek a filmek nagyon jól megmutatják, hogy milyen is volt az élet itt, Magyarországon a rendszerváltás után. Nem tudom, hogy harminc év múlva is érteni fogják-e, de ezt majd az idő eldönti. Azt gondolom, hogy Jancsó Miklós régóta foglalkozik a hatalommal, azzal hogy a hatalom, hogy tesz tönkre sorsokat, és ezekben a filmekben is erről mond el valami fontosat. Amíg a Kádár-rendszerben a komoly hangvételű filmek a hatalommal való szembenállásról szóltak, addig a rendszerváltás után már ennek a hangvételnek már nem volt értelme. Ahogy Jancsó Miklós mondta annak idején egy interjúban, egy olyan világban, ahol az egyik szuperhatalom feje arról vitázik nyilvánosan, hogy a szopás szexuális aktus-e, míg a másik egyszerűen alkoholista, ott egyszerűen nem érdemes már komolyan venni a dolgokat.

S.P.: Kapa egyik amerikai barátja mondta, hogy ha valaki kérdezi, hogy milyen volt az élet a rendszerváltozás utáni Kelet-Európában, akkor csak odaadja neki ezt a hat filmet dvd-n, és mindent megért. Ráadásul Kapa és Pepe egyes jeleneteit több százezren látták a Youtube-on, és nem feltétlenül azok, akik a Szegénylegényekért is rajongtak, hanem a fiatalabb generációk, tehát ezeknek a filmeknek elég jó esélyük van arra, hogy évtizedek múlva is meséljenek erről a korról.

Sok Jancsó-filmben szerepeltetek, de tulajdonképpen egyetlen karaktert játszottatok. Ha bármely korábbi filmjében választhatnátok magatoknak egy szerepet, melyik lenne az?

M.Z.: A mostani fiatal filmes generációnak biztos nem fog megadatni, hogy annyi filmet forgasson, mint Jancsó Miklós, ezért én már azért hálás vagyok, hogy az elmúlt években hat filmet forgathattam vele. Egyébként meg Jancsó Miklós már akkor beírta volna magát a magyar és az egyetemes filmtörténetbe, ha csak a Szegénylegényeket csinálja meg. Az egy tökéletes film, minden beállítás, minden szereplő, a ruhákon az utolsó gomb is a helyén van, ezért azt gondolom, hogy bármennyire is szeretném, ennél jobb velem sem lenne.

S.P.: Rengeteg kedvence Jancsó-filmem van, nekem már fiatal koromban meghatározók voltak az alkotásai. A Szegénylegények, az Oldás és kötés, az Allegro Barbaró mind-mind olyan filmek, amiket szájtátva néztünk annak idején. Miki bácsi agyában máshogy vannak bekötve a receptorok, mint bárkinek, mint akár nekem, és mindig jó bepillantani az ő világába. Bármit forgatna, ha hívna, ott lennék.

Kapa és Pepe kinőtte Jancsó Miklós filmjeit, más rendezők is írtak már rátok hasonló szerepeket, de feltűntetek már reklámfilmekben is ezekkel a karakterekkel. Nem unjátok még?

M.Z.: Mi nem azért dolgozunk együtt, mert egyszer bejött nekünk a Kapa-Pepe páros, és így maradtunk, nem álmatlanok az éjszakáim attól, hogy nem tudok kitörni ebből a karakterből. Azért vagyunk együtt, mert még szeretnénk közösen elmondani dolgokat, szeretnénk közösen dolgozni, ezért is csináltunk egy színházat is Nézőművészeti Színház néven. Persze tudom, hogy emblematikus lett ez a páros, de nem érzem úgy, hogy már annyira benne lenne Kapa és Pepe a köztudatban, hogy ne tudnánk már más szerepben sikeresek lenni.

S.P.: Egyrészt megvan a veszélye annak, hogy ha az ember beragad egyetlen szerepbe, de azt gondolom, hogy mostanában már megfontoljuk, hogy milyen felkérést vállalunk el, mikor vagyunk hajlandóak összeállni. Másrészt azért Kapa és Pepe biztonságot is nyújt, hiszen ez egy magányos pálya, a színész egyedül csinálja meg magát, ezért azt gondolom, hogy nekem nagy szerencsém van, hogy sikeres lett ez a páros. Így nem vagyok olyan magányos színészként.

Ha Jancsó Miklós mégis forgatna egy újabb filmet, elvállalnátok, hogy még egyszer eljátsszátok Kapát és Pepét?

M.Z.: Jancsó Miklós egy nagyszerű ember, és nagyszerű rendező. Ha azt kérné, hogy legyek megint Kapa, akkor az lennék, ha mást kérne, hát más.

S.P.: Első szóra elvállalnám.