Tilda Swintoné és gyilkos fiáé a londoni filmdíj
Egy anya és fia fájdalommal teli kapcsolatát bemutató filmdráma nyerte a csütörtökön lezáruló Londoni Filmfesztivál fődíját.
Az Oscar-díjas Tilda Swinton főszereplésével készült Beszélnünk kell Kevinről című dráma már a májusi cannes-i filmfesztiválon tartott premierjén is lenyűgözte a kritikusokat. A győztes alkotást a skót származású Lynne Ramsay rendezte, Lionel Shriver azonos című, szintén díjnyertes regénye alapján. A történet egy anyát mutat be, aki igyekszik megérteni, hogy miért lett gyilkos a fia.
Összesen kilenc alkotás versengett a kéthetes vetítéssorozat legjobb filmjének járó díjáért. A győztes filmdráma egyebek mellett az idei velencei filmfesztivál legjobb alkotásának választott, Alekszandr Szokurov orosz rendező által jegyzett Faustot és a George Clooney főszereplésével készült The Descendants című filmet is maga mögé utasította.
A legígéretesebb brit színésznek járó díjat Candese Reid színésznő kapta a Junkhearts című filmben nyújtott első jelentős alakításáért. A legjobb elsőfilmes rendezőnek járó Sutherland-trófeát Pablo Giorgelli argentin rendező nyerte a Las Acacias című munkájával, amely már a cannes-i filmfesztiválon is meghozta számára a legjobb elsőfilmnek járó elismerést, az Arany Kamera-díjat. Idén a német származású filmrendező, Werner Herzog, Into the Abyss: A Tale of Death, A Tale of Life című alkotásának ítélték oda a legjobb dokumentumfilmnek járó Grierson-díjat.
Az előzetes bejelentésnek megfelelően Ralph Fiennes brit színész-rendező és David Cronenberg kanadai rendező vehették át a Brit Filmintézet legnagyobb elismerésének számító életműdíjat. A filmmustra Terence Davies The Deep Blue Sea című romantikus drámájának - a Terence Rattingan színdarab filmadaptációjának - vetítésével zárja a kapuit. A második világháború után játszódó film főszerepében Rachel Weisz tűnik fel a filmvásznon.