Puskás Öcsi nekem nem jelent semmit, mint focista.

Puskás egy mese főhőse, aki sorra rúgta a gólokat, blabla, nyerte a meccseket, Száguldó Őrnagy volt, blabla, a Real Madrid klasszisa, az évszázad egyik legjobbja, akinek volt az a szemtelen visszahúzós csele a 6:3-on, de ezeket mindenki tudja. Ez történelem, szöveg, mese. Ezért szeretek mindent, ami ezzel az időszakkal foglalkozik, és ezért jó Surányi András 1982-es Aranycsapat című dokumentumfilmje, amit ma az Indafilmen megnézhetnek.

Puskás sok mindent jelent ezzel szemben: nagyapám ragaszkodását a győzelemhez, a magyar válogatotthoz és a focihoz például. Egyiket sem értettem soha, én nem láttam magyar focistát egyeneset rúgni. A második világháború után ez az egy fontos dolog történt velünk, mondta mindig nagyapám, hogy volt egy világverő csapatunk. Ezért volt fájdalmas, hogy 56-ban nem jöttek haza az állam kirakatcsapatával, a Honvéddal az Európa Kupa-meccs után (3:2 az Athletico Madridnak), hanem dél-amerikai turnéra indultak, majd januári visszatérésük után Bécsben maradtak, mert féltek a bosszútól. A vízilabda-válogatott olimpiai győzelme Melbourne-ben szintén óriási jelentőségű volt, de onnan se sokan jöttek haza, mert a jelképek is emberek.

Puskás miatt értelmezhetetlen a magyar foci az elmúlt harminc évben. Az Aranycsapat segít megérteni a kommunizmust, Magyarországot, a családunkat és magunkat is. Esterházy Péter nem véletlenül bizonygatja, hogy Bernben mi nyertünk 3:2-re. Bár az író egy döntetlent is felajánlott!

Az Aranycsapatot nem lehet annyival letudni, hogy volt egy világszinten fontos csapatunk, hanem meg kell érteni. Nem a taktikát, nem Bozsikot vagy Czibort. Hanem a közeget, hogy mit jelentettek ők akkor, és mit most.

A dokumentumfilm első és legszebb, legdrámaibabb jelenetében, amilyet írni se lehetne pontosabbat, Sebes Gusztáv, az Aranycsapat edzője próbálja hívni Madridban Puskást. A vonal recseg, szétkapcsol, a telefonos nő a vonalban barmolja Sebest és Puskást, hogy miért nem cserélnek telefont, olyan rossz a vonal. Puskás messze és jól van, Sebes elszólja magát, hogy milyen link az Öcsi, kommunikáció alig van közöttük, de a rendszer a nő személyében mindent figyel, miközben a fiatalok filmet forgatnak a hősökről. Sűrű és szép jelenet ez.

1982-ben Surányi András dokumentumfilmjében a magyar foci szimbolikus halála előtt négy évvel már vissza-visszakacsingattak, hogy bezzeg régen milyen jók voltunk. Hősöket gyártottak, mert minden rendszernek szüksége van hősökre, az elnyomó rendszereknek sokkal inkább, velük igazolható a dolgok helyes menete. Surányi mégsem hősöket gyárt, és ez nagyon jó.

Puskás és csapattársai focisták voltak. Győzni akartak és élni. Jól élni, de azt itthon nem volt könnyű megoldani, ezért trükköztek. Hidegkuti Nándor például azt mondja, hogy szemétség csempészéssel vádolni őket, mert nem csempésztek: egyszerűen ha nem volt itthon valami a gyárban, és megkérték őket, hogy ugyan hozzanak már haza bármit, akkor ő azt befeszegette a stoplis és a törölköző mellé, közvetlen a címeres mez alá, mert a gyár nem állhat le. Farkas Mihály honvédelmi miniszter mindig mondta, ha győz a csapat, nincs vámvizsgálat. Ahogy Puskás azt mondta, amíg lövi a gólokat, nem lehet probléma. Zsákban hozták haza az arany Doxákat.

Surányi András az Aranycsapatról készített filmjében nem értelmezni akarja az Aranycsapatot, hanem megmutatni a működését, a rendszerhez fűződő viszonyát, Farkas Mihály segítségeit, a Messi és Ronaldo uralta focivilágból visszanézve kisstílű megoldásokat. Amik tuti ma is így működnek.

Vannak a filmben nagyon szép és teljesen érthetetlen pillanatok is. Az egész közeget egyébként egy a filmhez csak egészen lazán kapcsolódó drámai monológ adja vissza. Berkesi András ÁVH-tiszt és író mesél egy lelátón: ÁVH őrnagyként nagyon jóban volt Farkassal, aki megígérte, hogy Moszkvába küldi, legyen a páncélosok tábornoka. Berkesi örült, otthon elújságolta, de pár napra rá egy telefont félrekapcsoltak, amiből kiderült, hogy két napja van, mert jön érte az ÁVH. Berkesi keddtől csütörtökig ült otthon, nem szólt senkinek semmit. Csütörtök reggel 7-kor írt egy levelet a feleségének, hogy vidékre ment, majd önként jelentkezett, le sem kellett tartóztatni. Megfejthetetlen történet ez is.

Kutya kötelességünk megnézni a hosszú és alapos filmet, hogy legalább valamit megértsünk a jelenségből. Az egyik angol játékos, Billy Wright azt mondja a 6:3-ról, hogy amíg két csapat játszik, addig nincs gond, de amikor a politikáról kezd el szólni egy mérkőzés, abból ő nem kér. A sport mindig politika, ez a lényege, és Puskásék a legjobb politikusok voltak: ügyesen képviselték az ország érdekeit, de mindig csak a saját szempontjaikat tartották a legfontosabbnak.