Index Vakbarát Hírportál

Tíz százalékkal kevesebb magyar mozizik

2012.02.15. 16:02

Tíz százalékkal csökkent a hazai mozik látogatottsága - közölte a Magyarországi Filmforgalmazók Egyesülete. Feldmájer Sándor, a Magyarországi Filmforgalmazók Egyesületének alelnöke-titkára elmondta: 2011-ben körülbelül 9,52 millió fizető nézője volt a hazai filmszínházaknak, összesen 11,485 milliárd forint maradt a jegypénztáraknál. 2010-ben 10,7 millió néző vett jegyet 12,5 milliárd forint értékben.

"A nézőszám csökkenése magasabb, mint a bevételé. Az átlaghelyárak három százalékkal emelkedtek" - tette hozzá az alelnök, aki szerint a drágulás főleg a 3d-s filmeknek köszönhető. A Magyarországi Filmforgalmazók Egyesületének adatai a hazai filmforgalmazóktól származnak - emelte ki, megjegyezve, a tagságuk lefedi a hazai filmforgalmazási piac több mint 90 százalékát.

"Tíz százalék csökkenésre még nem kell kongatni a vészharangokat" - mondta a szervezet vezetője. "Ha két sikerfilm esik ugyanarra az évre, akkor máris eltűnik a lemaradás" - tette hozzá. A magyar filmek hazai szerepléséről a Magyarországi Filmforgalmazók Egyesülete nem tudott adatot szolgáltatni.