Van a Védhetetlen című akcióthrillerben egy jelenet, amiben az egyik főszereplő, egy kiugrott CIA-ügynök, bizonyos Tobin Frost leborotválja a szakállát és a fején ágaskodó félafrót, és onnantól kezdve Denzel Washington lesz belőle. A Bourne-franchise stílusjegyeit néhol szolgaian másoló filmnek pont ez a legnagyobb hibája, de ettől még kellemes popcornmozi lett belőle.

Denzel Washington nem tehet róla, hogy Denzel Washingtonnak született. Arról viszont igen, (vagy ha ő nem, akkor az őt instruáló rendezők) hogy nem sok olyan filmje van, amiben a karaktert látjuk magunk előtt és nem Denzel Washingtont. Ott van például az 54. hadtest, amiben Morgan Freeman tökéletes volt az öreg néger rabszolga szerepében, Denzel meg csak Denzel volt, hiába adtak rá kék egyenruhát. Ugyanez van a legtöbb filmjével, legutóbb a Megállíthatatlan című vonatos thrillerben kaptuk meg a jellegzetes félmosolyt és denzeles fejbiccentést.

A Dél-Afrikai köztársaságban játszódó Védhetetlen olyan, mintha a Bourne rejtély készítői bespeedeztek volna, és minden verekedést iszonyú sebességgel, de kétszer olyan hosszan mutattak volna be, Matt Damon helyett Denzellel és Ryan Reynoldsszal, akik vagy egymásnak, vagy rájuk támadó random ellennek próbálják tízpercenként kiverni az összes fogát, esetleg leszakítani a bal heréjét. A történet nem túl csavaros, Tobin Frost a CIA egyik legjobb ügynök-kihallgatója, aki egy szép napon úgy gondolja, szarik ő a farmra mostantól, és inkább  saját szakállára dolgozik tovább. Amikor egy adatbázist próbál éppen megszerezni és eladni, rosszarcú gazemberek támadnak rá, és mivel a távcsöves puska még Denzelnél is erősebb, kénytelen bemenekülni az amerikai nagykövetségre, ahol feladja magát védettségért cserébe.

Innen kerül át egy ún. safe house-ba, amit a CIA működtet, és ugye azt a célt szolgálja, hogy a világban csámborgó kémek meg tudjanak pihenni valahol és persze ez az a hely, ahol a nagykövetségekre naponta beeső egykori CIA-ügynököket jól meg is lehet kínozni, mint ahogy Tobin Frosttal is történik a tizenkettedik percben. Minden háznak van gondnoka, most éppen Matt Westonnak hívják (Reynolds), tapasztalatlan ügynök, aki viszont szeretne egy zsírosabb pozíciót, így az őrület határán egyensúlyozva, összeszorított foggal tölti napjait a házban, ahol unalmában franciául tanul.

Frost ide esik be egy adag kommandós társaságában, de mire a kínzásába belemelegedhetnének, a rosszarcúak rárontanak a bázisra és innentől elszabadul a pokol. Weston és Frost menekül árkon-bokron át, autókat, városrészeket és egymást leamortizálva, mindezt némi kesergéssel feloldva, hej, de szar kémnek lenni és hazudni folyamatosan a nődnek, bizony. Az üldözök feltűnően jól informáltak, nem kell hozzá nagy ész, hogy szivárogtató kollégákat lássunk a háttérben, a film végét pedig nem áruljuk el, de aki látta az előzetest, ki tudja találni.

A Védhetetlen egy nagyon jó tempójú, szépen fényképezett, helyenként döcögő forgatókönyvvel operáló akciófilm, egy kicsivel véresebb és erőszakosabb, mint a Matt Damon féle Bourne, de ez kifejezetten jól áll neki. Denzel a film kétharmadában azt hozza, amit szokott, a kissé túl magabiztos figurát, aki mosolyogva vesz tudomásul minden váratlan fordulatot, esküszöm, ha az egyik jelenetben a fejére ejtenek egy kétfejű fehér lovat, arra is azzal a jellegzetes, mindent tudó grimasszal reagált volna. Kárpótlásul ott az első félóra, amiben viszont egy percig nem jut eszünkbe, hogy ő Denzel, Tobin Frost figurája egy ideig nagyon jól működik.

Ryan Reynolds igencsak kigyúrta magát mostanában, a kockahason úgy feszülnek a pólók, mint egy rossz David Beckham-reklámfilmben, a verekedésekben viszont hitelesnek és emberinek tűnik, ami nagyon jót tesz a filmnek. A mellékszereplők azt teszik, amit kell, túl sok vizet nem zavarnak, de nem is baj, mert így marad idő a rohanásra, menekülésre, verekedésre, lövöldözésre, azaz arra, amiért egy ilyen filmre beülünk. Értékelés: 7/10.