Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMit keres Antal Nimród a Metallica-koncertfilmnél?
Pár hete derült ki, hogy a Metallica Antal Nimródot kérte fel koncertfilmje megrendezésére. Az utóbbi években a U2, Michael Jackson és Justin Bieber is kijött moziban forgalmazott koncertfilmmel. Koncerteket nagyon ritkán nézünk moziban, de ha egy olyan népszerű, 30 éves zenekar, mint a Metallica megrázza magát, akkor jó dolog is kisülhet belőle. Főleg, ha Antal Nimródon múlik.
A Kontroll, A szállítmány és a Ragadozók magyar rendezője, Antal Nimród kapta a felkérést, hogy 3D-s koncertfilmet forgasson a 30 éves Metallicáról. A Metallica honlapján jelentette be a hírt, amiben Lars Ulrich bevallotta, hogy ő már a Kontroll cannes-i premierje óta rajongója a rendezőnek. A rendező azt árulta el, hogy "hihetetlen lehetőség, ha az ember a hőseivel dolgozhat". A M3D munkacímen futó filmet idén nyáron forgatják, bemutatója 2013-ban várható. A koncertfilm műfaja a 3D használatával felpörögni látszik, ráadásul pénzt is termel. Oscar-díjas rendezők, Martin Scorsese és Jonathan Demme is örömmel forgat zenekarokról, úgyhogy nem kell féltenünk Antalt, aki szép feladatot kapott most.
Sikerek Hollywoodban
Antal Nimród az a magyar rendező, aki a hazai tökölés helyett Hollywoodban kezdett pénzt keresni, vagyis visszatért szülővárosába, Los Angelesbe. A nyilvánvaló megalkuvások mellett teljesen korrekt filmeket készít az adott elvárásoknak és műfaji követelményeknek megfelelően.
Antalról egész korán remek videoklippeket készített. A Warpigs emlékezetes Szandál című dalához készített videót, a Quimbynek két dalához (Halleluja, Hol volt, hol nem volt), illetve Sub Bass Monsternek hat munkájához is (pl.: Gyulafirátót, Mákvirág, 4 ütem). Talán a legjellegzetesebb és leghíresebb videoklipje a Quimby Hol volt, hol nem volt című dalhoz készült. Ebben Kiss Tibit hullaként tolják zöld fényben, szűk folyosón.
A 2003-as, ma már tényleg legendássá váló Kontrollal nyert a filmszemlén, ötszázezer néző volt rá kíváncsi, mert annyira jó volt. A BKV-s őrületet egy földalatti világban pörgősen és szórakoztatóan elmesélő történet korán bizonyította Antal tehetségét. A főszereplő Csányi Sándor versenyt futott a metróval, miközben Balla Eszter nagyon cuki macijelmezben bolondította. Cannes-ban bemutatták, még kisebb díjat is kapott, Chicagóban is nyert, az Európai-filmdíjra is jelölték.
A Kontroll után évekig készült a következő lehetőségre, ami egy amerikai produkció formájában jött el. A 19 millió dollárból forgatott Elhagyott szoba Luke Wilson és Kate Beckinsale főszereplésével készült, és sikeresnek mondható, mert 35 millió dolláros bevételt értek el vele. Ez után Laurence Fishburne, Jean Reno és Matt Dillon főszereplésével készítette el a Szállítmány című mozit, ami egy rendben lévő bankrablós mozi, rendes műfajában tartott iparosmunka. Ez nem hozott sokat a kasszánál, de legalább pénzüknél voltak a gyártók.
2010-ben érkezett el Antal nagy dobása. A Robert Rodriguez által összegründolt Ragadozókkal azt a feladatot kellett megoldania, hogy életre keltse a ragadozót, ami Arnold Schwarzenegger filmje óta folytatásokat is kapott. A 40 millió dollárból forgatott mozi nemcsak jó visszajelzéseket kapott, de 127 milliós bevételével a legnagyobb sikerét is ennek a filmnek köszönheti a rendező.
A koncertfilmek
A videolippektől az amerikai filmiparba megérkező rendezőnek most olyan területen kell bizonyítania, ami elsőre talán meglepő, másodikra viszont azt mondhatjuk, milyen szerencsés, hogy ilyen jó alapanyagon kísérletezhet. Az utóbbi években több sikeres koncertfilm is készült, többek között Justin Bieber vagy Michael Jackson főszereplésével. Korábban is készült a legnépszerűbb zenekarokról koncertfilm.
A koncertflm eredettörténetének teljesen felesleges felvázolását elhagyjuk most, de néhány kiemelkedő munkát megemlítünk. Nagyon ismert az 1964-es Richard Lester-film, a Beatlesről forgatott A Hard Day's Night, ami a dokumentumfilmből nyitott a komédia és a fikció felé. Az 1969-es, 400 ezer embert megmozgató Woodstockról 1970-ben készített filmet Michael Wadleigh, amit sokan az egyik legjobb koncert- és dokumentumfilmnek tartanak.
Az Oscar-díjas rendező, Jonathan Demme mielőtt leforgatta volna A bárányok hallgatnak című legendás filmet, több koncertfilmet is készített. A Talking Headssről szóló Stop Making Sense tette ismertté Demme-t, aki húsz évvel később visszatért a koncertfilmhez, hogy Neil Youngról forgasson. Ebben az időszakban, 1987-ben gyártották a Prince-ről szóló Sign O' the Times című filmet.
Madonna 1991-ben jött ki egy kis költségvetésű koncertfilmmel, ami a Madonna: Truth or Dare címet kapta, és az akkori lehetőségekhez képest szép, 29 millió dolláros bevételt ért el. A végső alkotás a dokumentum- és a koncertfilm műfaji határán készült.
A film bevételeihez (23 millió dollár) képest óriási siker lett a U2 3D, mivel mindössze 700 moziban mutatták be. A U2 korábban Rattle and Hum címen készített koncertfilmet, de az a közelébe sem érhetett ennek. Az 1988-ban bemutatott film nagyjából a U2 felemelkedésekor született, 9 milliót hozott.
A 2008-ban az Oscar-díjas Martin Scorsese rendezésében készült Rolling Stones-film, a Shine A Light sem hasította szét a mozipénztárakat, de mégis megnyerő végeredmény lett összerakva: mindössze 276 moziban játszották, így hozott össze 16 millió dollárt. A Rolling Stonesról 70-ben már készült egy Gimme Shelter címen egy elég jó mozi.
Készült koncertfilm a Beastie Boysról: ötven digitális kamerát osztottak ki a rajongóknak a 2004-es Madison Square Garden-beli koncertjükön, készítettek 75 óra anyagot.
A legtöbb pénzt, 261 millió dollárt a Michael Jackson halála után bemutatott This is it című film érte el, ami nem is koncertfilm, csak próbafilm. Ebben az énekes egy nagy koncertturnéra készül, amilyenre ember még soha. A koncert soha nem jött össze, maradt a próba (kritika).
A fiatal és émelyítő popsztár, a többszörös Grammy-díjas Justin Bieber Never Say Never címmel készített koncertfilmet, ami harminc millió dolláros bevételével épp csak lemaradt egy Adam Sandler-mozi mögött a nyitó hétvégén, jelenleg 100 milliós bevételnél tart úgy, hogy mindössze 13 millió költöttek rá.
Hazai próbálkozások
Hazai viszonylatban nehéz a nemzetközivel azonos bőségű palettát felmutatni. Persze számos zenekar számos alkalommal adta ki különböző fellépéseit a korszaknak megfelelő formában.
Együtteseket, szubkultúrákat, zenei irányzatokat bemutató dokumentumfilmek is készültek. Vannak valóban létező zenekarokat is felvonultató játékfilmjeink is. Olyan koncertfilm viszont, ami a hagyományosnál komplexebb, egyedi narratívájával mindezeknek valamiféle ötvözetét hozta volna létre, nem nagyon készült. Akad azért viszont néhány olyan filmünk, amit mégis érdemes itt is megemlíteni.
Klasszikus hazai beatjátékfilm az 1967-ben bemutatott, Banovich Tamás által rendezett Ezek a fiatalok, aminek az Illés és Zorán írták a zenéjét, a női főszerepet pedig Koncz Zsuzsa alakította.
A Szomjas György által rendezett, márakultikussá vált Kopaszkutya a címben szereplő, kitalált, de valódi zenészek, a Hobo Blues Band és a P. Mobil tagjai által alakított együttes történetét meséli el.
A mozi folytatása, a tavaly év végén bemutatott Kopaszkutya Kettő formailag ennél valamivel talán izgalmasabbnak mondható, abban a koncert-, dokumentum-, és játékfilmes elemek keverednek a Hobo Blues Band tavalyi búcsúkoncertje kapcsán, egészen biztos ugyanakkor, hogy soha nem válik belőle olyan kultikus alkotás, mint amilyen elődje volt.
Az első hazai, több kamerával, komoly filmes stábbal felvett, moziban is bemutatottigazi koncertfilmre 1981-ig kellett várni. Az Illés abban az évben márciusban, a Nemzeti Sportcsarnokban tartott fellépéséről készült mozit Koltay Gábor rendezte, egyszerűen csak A koncert címmel. Illésék mellett a Fonográf, Koncz Zsuzsa és a Tolcsvay Trió is szerepelt benne, több mint másfél millióan vettek rá jegyet, sikere pedig nagyban hozzájárult, hogy Koltay pár évvel később elkészíthette következő filmes munkáját, az István, a királyt.
Nem magyar zenekarnak, viszont teljes egészében magyar stáb által készített, kifejezetten emlékezetes és jól sikerült koncertfilm a Queen 1986-os budapesti fellépését és az itt tartózkodásukat megörökítő Varázslat -Queen Budapesten című film, amit Zsombolyai János rendezet, az operatőre pedig Ragályi Elemér volt. Ebben a zenekar konkrét fellépése mellett számos emlékezetes, a hazai koncert zenéjéhez illesztett felvétel látható a Queen tagjairól, mindezt ráadásul olyan minőségben és színvonalon sikerült elkészíteni a rendszerváltás előtti Magyarországon, hogy abból túlzás nélkül mai filmesek is sokat tanulhatnának.
Nem koncertfilm, hanem klipfilm, viszont kár lenne kihagyni Tímár Péter egy évvel később, 1987-ben készített Moziklip című filmjét, amiről mai szemmel nézve is jól látszik, hogy akkoriban nyilván őrülten menő dolognak számíthatott, ráadásul így 2012-ben kifejezetten szórakoztató képet fest a nyolcvanas évek magyar popvalóságáról, benne természetesen szinte mindenkivel, aki akkoriban számított.
Ezek mellett a különböző együtteseket és szubkultúrákat bemutató dokumentum- és riportfilmeket hosszasan lehetne itt sorolni, így csak néhány emlékezeteset említünk meg. Kovács András 1969-es, Extázis 7-től 10-ig című filmje számos népszerű zenekar és előadó közreműködésével a haza beatmozgalmat dolgozza fel. Jancsó Miklós Omega, Omega, Omega címmel készített egy filmet, az együttes 1982 novemberi, Budapest Sportcsarnokban adott koncertjéről, Almási Tamás az Eddárol forgatott Kölyköd Voltam címmel, Sándor Pál az LGT-ről a Volt egyszer egy zenekart, Xantus János pedig Rocktérítő című 1988-as filmjében a Neuroticot mutatta be. Sántha László és Árvai Jolán Egy nap Rock című koncert-dokumentumfilmje az 1981. augusztus 22-én a Hajógyári-szigeten tartott rockfesztiválról szól, Rockfogyatkozás címmel pedig rocktörténeti filmet készítettek. Kövessy Róbert 1999-ben forgatott Pol Pot megye punkjai című munkája a nyolcvanas évek legendás punkzenekarának, a CPg-nek a történetét dolgozza fel, a 2002-ben készült Extázis tíztől hétig pedig DJ Palotairól és az őt övező szubkultúráról szól.
Ha pedig egy nem túl régi, de jól sikerült magyar turnéfilmet kellene említeni, mi – némileg számunkra is meglepő módon – a Pannonia All Stars Ska Orchestra egyszerűen csak PASO-turnéfilmre keresztelt háromrészes videosorozatát mondanánk.
A Kispál és a borz búcsúkoncerjéről forgatott Merényi Dávid rendező. A közel háromórás szigetes Kispál-koncertből nyolcvanperces koncert- és dokumentumfilmet készített a több videóklipet is jegyző Merényi. A 16 kamerával felvett koncert igazi érdekessége a forgalmazásban rejlik: egy napon, egy időben 26 helyen vetítették le a filmet. A 3000 forintos jegyhez ráadásul a dvd-t is megkapta mindenki.