Index Vakbarát Hírportál

Elhunyt a Miss Daisy sofőrje producere

2012.07.15. 14:35

78 évesen, szívinfarktusban, Beverly Hills-i otthonában hunyt el Richard D. Zanuck amerikai producer, aki korábban olyan kasszasikereken dolgozott, mint Spielberg Cápája, az Ördögűző Tim Burton kultfilmjei. A Miss Daisy sofőrjéért Oscar-díjat is kapott 1990-ben feleségével, Lili Fini Zanuckkal együtt. Az  Oscar-ceremóniák Irving G. Thalberg-emlékdíját producertársával, David Brownnal közösen vehette át 91-ben. Steven Spielberg "az iparágunk sarokkövének" nevezte Zanuckot, aki "mind nevével, mind cselekedeteivel elismerést szerzett".

Zanuck a 20th Century Fox stúdió egykori főnökének, Darryl F. Zanucknak a fiaként már 28 éves korában a Fox produkciós vezetője volt. Az apja nevezte ki, ő lett ezzel minden idők legfiatalabb vezetője ezen a poszton. Első önálló produceri munkája az 1959-ben Orson Welles főszereplésével készült Compulsion című krimi volt. Stúdiófőnöksége idején, 1963-tól a Fox olyan sikeres és Oscarral jutalmazott filmeket készített, mint A muzsika hangja (1965), A tábornok és a Francia kapcsolat. 1970-ben végül apja bocsátotta el a stúdió éléről, ekkor David Brownnal együtt rövid időre a Warnerhez szerződtek, majd saját produkciós vállalatot alapítottak, amely például Spielberg első rendezése, a Sugarlandi hajtóvadászat felett bábáskodott. Ezt követte a Cápa.

Szintén a cége hatalmas sikerei közé tartozik a Robert Redford-Paul Newman fémjelezte A nagy balhé, amely hét Oscart is nyert, de Zanuck a legnagyobb elismerést az 1989-es Miss Daisy sorfőrje jelentette, ami 1990-ben négy Oscar-díjat kapott, köztük a legjobb filmnek járót is, amelyet Zanuck és felesége vehetett át. A későbbiekben Zanuck szorosan együttműködött Tim Burtonnel, akivel A majmok bolygója remake-jén, a Charlie és a csokigyáron, valamint a Sweeney Toddon dolgozott együtt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport