Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMChuck Norris nem lesz még egyszer feláldozható
A veterán akcióhős egy új interjúban azt nyilatkozta, nem akar rlszt venni az alőkészítés alatt levő Feláldozhatók 3 (The Expendables 3) munkálataiban. A Magyarországon jövő héten bemutatásra kerülő akciófilm-franchise második részében feltűnő 72 éves színész az Access Hollywood nevű tévéműsor riporterének mondta, hogy egy ilyen film neki pont elég volt.
"Nagyon örülök, hogy Sly (Sylvester Stallone, a film rendezője és egyben egyik főszereplője) felkért a második rész egyik szerepére, és a forgatást is élveztem, mert olyan színészekkel szerepelhettem együtt, akiket már nagyon régóta jól ismerek. Ennyi viszont elég volt nekem, a harmadik részben nem leszek benne."
Az meglehet, hogy a bőven nagypapa korú egykori Magányos farkas ráunt a filmre, de mi még emlékszünk arra is, amikor kijelentette: csak abban az esetben száll be a Feláldozhatók 2-be, ha a film nem 18-as korhatárkarikável kerül a mozikba. Ez egészen sokáig így is volt, aztán amikor már mindegy volt, a forgalmazó bejelentette, hogy mégsem a gyerekbarát hentelés mellett döntöttek, így lehet, hogy Norris szimplán berágott a producerekre.
Az előkészületek persze Norris nélkül is folynak tovább, az már biztosnak tűnik, hogy Nicolas Cage lesz az egyik nagy név benne (a visszatérők melett), és megvan az esély arra is, hogy Harrison Ford, Clint Eastwood, Mickey Rourke és Wesley Snipes is feltűnjön a harmadik akcióorgiában, de filmes blogokon olvastuk már Dwayne Johnson, Kurt Russell, Mel Gibson és Tom Cruise nevét is.