Index Vakbarát Hírportál

Elindult a Filmalap első melegfilmje

2012.09.07. 08:55

A héten kezdődött Kiskunmajsa környékén a Viharsarok című mozifilm forgatása. Császi Ádám 60 milliót kapott a gyártásra a Magyar Nemzeti Filmalaptól.

A Viharsarok egy szerelmi négyszög történet, amiben információink szerint csak egy lány van. "A főszerepekben Sütő András, Varga Ádám és Sebastian Urzendowsky (Viszlát, első szerelem, Pénzhamisítók) lesz látható" - áll a Filmalap közleményében. Úgy tudjuk, Vlasits Barbara lesz a negyedik szereplő.

Császi Ádám 2010-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televízió rendező szakán, több rövidfilmet jegyez: 1 hét című filmjéért 2004-ben különdíjat nyert a szemlén, a Gyengébb napok a legjobb rövidfilm lett 2008-ban.

A Viharsarok a Proton Cinema produkciójában, az I’m Film és a Café Film együttműködésével készül, producere Petrányi Viktória és Gyárfás Eszter. A 120 millió forint összköltségvetésű koprodukció német partnere a berlini székhelyű Unafilm. A Filmalap a forgatókönyv fejlesztését 2,6 millió, a film gyártását 60 millió forinttal támogatta.

A stábban több pályakezdő is bemutatkozik, például Rév Marcell operatőr (Itt vagyok, Külalak, Varázslatos gladiátorok) és Takács Nóra látványtervező. A forgatókönyvet, amit az alkotók a közlemény szerint a Filmalap szakmai és anyagi támogatásával fejlesztettek, a rendező Szabó Ivánnal közösen jegyzi.

Tavaly november óta négy elsőfilm gyártásának támogatásáról született döntés, játékfilmekre az évi 5 milliárd forintos keretből eddig 1,3 milliárdot osztott ki papíron, ebből Császiéval együtt három film gyártását kezdték el, aminek összesen 450 milliót ítéltek. Szász János forgatta le decemberben A füzet című irodalmi koprodukcióját (180 millió forintos filmalapos támogatással), Ujj-Mészáros Károly a napokban fejezte be a Liza, a rókatündér című abszurd thrillerjét (205 milliót kapnak). Bodzsár Márk Isteni műszak című filmjének forgatása októberben kezdődik.