Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVan Damme dögös lánya ufókra vadászik
A spárgázó kickboxkirály, Jean-Claude Van Damme a 22 éves lányával, Bianca Bree-vel forgatott U.F.O. címmel egy kellemesen B-kategóriás inváziós sci-fit, amiben az űrlények először lekapcsolják a Föld áramszolgáltatását, aztán belelkedzenek a műfaj jól ismert emberrablásaiba és épületbontásába.
Van Damme egy shotgunt lóbáló zsoldost alakít a filmben, a lánya pedig egyike lesz az apokalipszis idején is lenge ruhás, profin kisminkelt tinédzsereknek.
Bianca egyébként az 52 éves akciósztár második gyereke, az anyja pedig Van Damme harmadik felesége, a testépítő Gladys Portugues, akivel a B-filmek nagymestere '87 és '92 között volt együtt, aztán egy pár évnyi Darcy LaPier-nél vigasztalódás után '99-ben újra feleségül vette (ez volt egyébként a sztár ötödik esküvője).
A 90-es születésű Bianca Bree már a 2000-es évektől szerepelt az apja filmjeiben, a 2008-as A törvény erejévelben, a 2010-es The Eagle Path-ban, a 2011-es Assassination Gamesben és az idén ősszel debütáló 6 Bulletsben, utóbbi kettőnek ráadásul ő volt a producere is. A dögös színésznőt az U.F.O. után jövőre újabb Van Damme-filmben, a Welcome to the Jungle-ben csodálhatjuk meg. (via geektyrant)