Majdnem sikerült, a remény sokáig megvolt, hogy az annyira elhanyagolt és nem létező thrillerrel kezdjen valamit az elsőfilmes rendező, Köves Krisztián Károly, de sajnos jobban szerette magát és tehetségét. A Sátántangó címére emlékeztető Halálkeringőt sajnálom, mert még a vágóasztalnál is többet ki lehetett volna hozni belőle, ha erősebb a belső ízléskontroll és az önreflexió (4/10). Mert jó színészekkel elmondattak egy csomó rossz mondatot, egy karakteresen fényképezett filmben feleslegesen rázzák a kamerát, amíg homályos a kép, az egyszerű, de jól működő cselekménybe irtózatos, és egyben felesleges jeleneteket tettek (a Halálkeringő nagy tévedései mind-mind súlyos spoilerezések, úgyhogy ezeket kihagyom).

Poros, lerobbant lakásban vagyunk, szaturáció levéve, erős kontrasztok, a sárgát és a zöldet kivették a színek közül, hogy elég nyomasztó legyen az a belső tér, aminek elsődleges szerepe van a kamarathriller-hangulat megteremtésében. Kicsit jobban omlik a vakolat, de amúgy rendben van a Dobóczi Balázs fényképezte nyomasztó lakás, a fény is megtervezetten világítja be a szobát. Az előzetesben minden betegsége látszik a rendezésnek: sok a homályosság, a rázkódó kamera, a körsvenkek, amelyek ugyan egy pontig segítik az izgalom létrehozását, de onnantól öncélúak, bár az HBO-n sok ilyen filmet láttunk már.

Dobó Kata izzadva, meztelenül ül egy üvegasztalnál és papírpénzzel szívja fel a kokaint a hosszúra nyúlt, de egyébként szép főcím után, vagyis nagyon le van csúszva, nagyon rossz neki, amikor megérkezik az apja (Kern András). Gyorsan kiderül, hogy az apa egy szemét rohadék, aki megölte az anyját, de mindketten rendőrök, mindkettőjüknek rengeteg titka van. Van még egy zsák kokain, amiből Dobó Kata fel-felszívogatott, de az egy Alex nevű srácé, meg van egy Patrik, Elza rendőr élettársa, és van egy születésre váró baba. Az apa segíteni próbál a szorult helyzetben lévő lányán, a lány a tíz év után felbukkanó apától pedig összezavarodik.

A kié a kokain, kié a gyerek jellegű kérdések köré szerveződő film cselekménye rendben van, működik, és működteti Dobó Kata és Kern András kapcsolata, plusz a rengeteg titok, és az ügyesen építkező krimiszál. A sorsverte Dobó Kata olyan rendőrt alakít, aki korán elveszíti anyját, a rendőr apja meg eltűnik az életéből, a karakter pontosan megrajzolt az elején, a film végére sem változik, ami már inkább zavaró, még ha megértőbbek is vagyunk vele, és ezen nem változtat, hogy felöltözik, vagy hogy pisztolyt fog, karakterünkről nem derül ki, hogy miért csúszott le ennyire, hogy a különböző szereplőknek mi a motivációja. Lassan, néha vontatottan pörögnek az események.

Az eddigi Dobó Kata-filmekből mindig valami kellemetlenségre (vagy meztelenségre) emlékszem, de a Halálkeringőben elkapta a szerepet, ugyanarra volt szüksége, mint Charlize Theronnak A rémben. Mindkettőnek nagy lépés az életében: Dobó végre játszott, Theron meg Oscart kapott.

A színészeknek sajnos nem sikerült jó dialógusokat írni, olyan mondatokat kénytelenek mondani, amiket képtelenség. Most mondja ki életszerűen ezt a kedves olvasó: "Ami egyszer eltörött, az törött is marad, hiába ragasztgatják", és ezt többször megismétlik. Túl sok a béna káromkodás, meg hercegnőzés, vagyis a forgatókönyv sikerének leglényege, a filmhez szükséges nyelv megteremtése nem sikerült, ami egy két ember beszélgetéseire épülő filmben elég zavaró. A két felbukkanó mellékszereplő, a dílert alakító Lengyel Tamás és a rendőr, Mészáros Béla is hozzátesz a filmhez.

A Halálkeringő lehetett volna izgalmas thriller, csak a rendezőre rá kellett volna szólni, vagy rácsapni a kezére, hogy vegye észre, túlzásba esik. A mérték és az ízlés hiányzik, valamint egy ember, aki rászólt volna az egyébként tehetséges és magabiztos rendezőre, hogy ez talán túlzás (a finálénál például). Minden benne van, ami egy jó filmhez kell, sőt annál több is, ami meg már a rossz filmek sajátja. A kettő között csak az ízlés az értékmérő.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!