Rövid távú lehúzás magas fokon, avagy ennyi az annyi
További Degusztátor cikkek
- Jardinette Kertvendéglő, ahol a bivaly tombolhatna, ám csupán vékony szeletke
- Ropogós a város szélén, nem is annyira a peremén
- Huszonegy fogást ettünk végig, és nagyon megérte
- Trattoria a Károlyi utcában, ahol kiderül, miért érdemes élni
- Bisztró, ahol az is franciául sóhajtozik, aki egy szót sem tud ezen a nyelven
Adva van az egyik legjobb fekvésű ingatlan a Belgrád rakparton, egyenesen rálátni a Szabadság hídra, fehér abroszos terasz csalogat, a beltér koptatott kékbe, barnába, türkizbe és fehérbe borul, ez maga a tisztaság, az ártatlanság megtestesülése.
Az őszinte, ősi egyszerűség, az olimposzi nyugalom és bölcsesség, a megbocsátás temploma.
Szinte enni sem kíván az ember, talán néhány csepp nektárt, ambróziát, de azt is csak módjával. Elég, ha a lelkünk ráhangolódik a görög dallamok mindent betöltő hullámaira, és elfeledkezünk a kegyetlen valóságról, nem férhet hozzánk se a tőzsde vészt jósló híreivel, sem az euróárfolyam szüntelen változásaival, itt az étlapon, mert az is van, fába szorulva, egy 3500 Ft-os étel kerek 10 euróért kapható.
Árrések az étlapon
Nem vagyok jogász, nem tudom, hogy törvénybe ütköző-e, hogy a forintban közölt árak mellett szerepel egy házi használatra rendszeresített euróárfolyam, miközben az étteremnek, gondolom, nem profilja a pénzváltás, mondom, nem tudom, hogy ez mennyire törvényes, de hogy morálisan erősen megkérdőjelezhető, az biztos.
Merthogy a hivatásos pénzváltóknál létezik eladási és vételi árfolyam, ez üzletszerű, de hogy egy étterem a pénzváltók kettős árfolyamával üzemeljen, az visszatetsző, még ha nem is törvénybe ütköző, nem beszélve a legmohóbb pénzváltókat is leköröző árrésről.
De, ha már a mínima bisztró, mert ez a neve, olyan nagy gondot fordított a designra, a forint/euró váltás előnyeire, a lokációra, akkor talán a kulináris vonatkozások sem lehetnek közömbösek számára.
Próbáltam megfejteni, hogy mit is jelent a mínima, hosszas fejtörés után rájöttem, hogy a minimum nőnemű változata. Szóval a minimum az lenne, hogy az olimposzi állapotokkal és az árakkal minimum egyenrangú minőségű kulináris teljesítményt nyújtson a konyha. Mediterrán bisztrónak hirdeti magát a mínima.
Beszoktató cuccok
Három kis szösszenettel indítok: zöld hummusz, padlizsán-„kaviár”, diós kecskesajt gránátalmával. Ezek amolyan szokványos mediterrán ízelítők, itt jelen esetben ehhez közepesnél gyengébb minőségű magvas kenyeret adtak. A zöld hummusz színét nem tudni pontosan, mi adta, lehetett bazsalikom, petrezselyem, koriander esetleg, és még sorolhatnám, de nem azért nem tudom, mert nem vagyok képes felismerni, hanem azért, mert nulla ízű, semmitmondó kamu kencével van dolgom, hiába tekeredik művészi hullámokba, mint a lebírhatatlanul agresszív zene, amit lehet, hogy szintén habzsákból töltenek a hangszórókba.
A paprikával ízesített padlizsánkrém korrekt készítmény, még idézőjelben sem nevezném kaviárnak. Egyedül a diós kecskesajt értékelhető valamiféle minőségibb entitásnak. De azért ettől még Makó határát sem léptük át, nemhogy Jeruzsálemét. Ezek műmájer reptéri büfékben rendszeresített, úton a Mediterráneum felé típusú beszoktató cuccok.
A karfiolkrémleves kéksajttal, körtével könnyes-bús idézet a múlt század kilencvenes éveiben éppen meghonosodó ínyenc éttermi kínálatából, amikor a kéksajt találkozása a körtével revelációszámba ment, főleg felhajtott zakóujjú vállalkozók körében. Sőt, a körte-kéksajt duó szimbolizálta a mediterrán világ különös, az ismeretlenből felhabzó bájos könnyedségét, ami aztán meghozta a kedvüket a nehéz bajszú, focifrizurás vállalkozóknak, hogy görögbe, meg spanyolba menjenek.
Nincs tejszín, ne is legyen
Az andalúz salátának becézett, tálcaméretű tányérra halmozott igénytelen, összesarabolt jégsaláta, néhány megfonnyadt rukkolalevéllel, kétmaréknyi kezeletlen mandulával, kőkemény nektaringerezdekkel és sonkába tekert mandulával, néhány szem áfonyával, lényegében dresszing nélkül, értelmezhetetlen, semmilyen érvényes koordinátában nem elhelyezhető.
Valójában: lehúzás. Miközben ő önnönmagát művészi kompozíciónak pozícionálja, és bizonyára nagyon meg fog sértődni, hogy én ezt balga, megtévesztett, preparált agyú nem ismerem fel. Ez a műtárgy több mint ötezer, és a remek árfolyamnak köszönhetően több mint 15 európai pénz. Ügyes, sőt ögyes.
Nagy felindulásomban a provence-i hallevesnek titulált költeményt nem fotóztam le, de azért bátorkodom felidézni, miből is tevődött össze ez a kompozíció. Adva van egy feltehetően halalapú lé, amely színe vöröses, nagy valószínűséggel a hozzáadott paradicsomtól, ezzel idáig nem is volna baj. Tartózkodik benne ideiglenesen néhány kissé túlkészült rákfarok, egy-két fekete kagyló, beszáradt tartalommal. Vékonyra reszelt zöldség, az is oké, és némely fehér húsú halból egy kevés, amúgy a betét mennyisége kielégítő, inkább a minősége hagy némi kívánnivalót maga után. Ami a legtaszítóbb ebben a provence-inak gúnyolt levesben, hogy a felszínét kicsapódott tejszín apró szemcséi lepik el.
Próbáltam felidézni magamban, hogy bármikor is délen, a francia tengermelléken ettem-e tejszínes hallevest, vagy egyáltalán a provence-i halleves tartalmazhat-e tejszínt, de nem jártam sikerrel. Amúgy is ezek a semmitmondó fantázianevek legtöbbször nem konkrét regionális receptre utalnak, de ha mégis, akkor ki kell ábrándítsam a leves megálmodóját: a „provanszi” hallevesben nincs tejszín, és ne is legyen.
Kellene némi konzultáció
Északabbra, Skandináviában a tőkehalas „chowder”-t szokták tejszínnel készíteni, abban krumpli is van. Bostonban, New Englandben is a „chowder” dívik. Jellemzően északi ihletésű a tejszínes halleves, zimankós napokon jólesik a selymesített tengeri íz, de odalent délen nem butítják le a tenger gyümölcseit, meghagyják a maguk erőteljes ízeivel, sőt még fokozzák édesköménnyel, fokhagymával meg karakteres friss fűszerekkel. Délen ajzószer, északon altató. Amúgy minimum illett volna tejszínes provence-i hallevesnek titulálni.
Hogy valójában mit jelenthet a ratatouille és roston kacsamáj fúzió, azt korábban nem tudtam volna elképzelni, azt persze igen, hogy valamilyen konyhai önkény egymás mellé rendeli ezt a két, nem túlzottan egymáshoz illő fogást, de talán éppen ezért becézik félreérthetően fúziónak, mert a mínimai felfogásban minden „fúzió”, ami egymástól idegen elemeket összeházasít. Persze ettől ez még csak sima szakszerűtlenség, semmi más, meg árfokozás. Ez így együtt nyolcezer körül tanyázik, persze euróban, napi árfolyammal akár még több. De ezt a kreatív pénzváltást már megszoktuk.
Mélytányérban sűrű paradicsomkrém vesz körül egy gusztusosan hengerformába rendezett, vékony, egymáshoz igazított, színes cukkini- és paradicsomkarikákat. Ez a klasszikus ratatouille formába fektetett zöldséghalom nincs egyarasznyi hosszúságú. Hőkezelést kapott előzőleg, de éppen csak annyit, hogy a cukkinikarikák héja megrághatatlanná váljon.
Nagyon nagy fegyelem szükségeltetik ahhoz, hogy elfogyasszam ezt a kísérleti ételt, ami mellé lokális konzultációs ívet kéne csatolni, ingyen adni, és várni a beérkező válaszokat, majd azok kiértékelése után újrakomponálni. A paradicsomkrém nem éri el egy gyári bébitápszer élvezhetőségi szintjét. A túlkészült kacsamájdarabok ujjnyi mélységű langyos zsírban tocsognak, külön tányérban, hiszen fúzióról van szó, vagy miről.
Értem én, hogy nehéz szakma a vendéglátósdi, nem arról van szó, hogy szőrös szívvel nekiállok cinkelni mások munkáját, de talán mielőtt kiléptek volna produkciójukkal a nyilvánosság elé, tarthattak volna több próbát, átlagfogyasztók véleményét is beépíthették volna ebbe a jelenleg koncepció nélküli, mert annak látszik, sajnálom, mediterránnak kinevezett katyvaszba.
Itt semmi sem mediterrán a szó klasszikus értelmében, viszont minden túl van árazva. Befejezetlennek tűnő, kísérleti stádiumban lévő ételek sorakoznak az étlapon. Nincs határozott profil, csak kapkodás.
Oh, persze tudom, hogy a fentiekben megfogalmazottak az érintettek szemében durva, rosszindulatú. Szakszerűtlen véleményem egyenesen merényletnek fog tűnni, pedig ha higgadtan elgondolkodnak a leírtakon, akkor, bármennyire nagyképűnek hangzik is, hálásak kéne legyenek, hogy valaki még időben felhívja a figyelmüket vállalkozásuk hibáira.
Pierre gasztroesztéta.
A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.