A dohányzás függőséget okoz, ezt sokan megtapasztalták már. Születnek könyvek, vannak szuper trükkök, amik állítólag működnek. A pszichológus Selymes Orsolya könyvet írt arról, hogyan ne szokjunk le a dohányzásról. Persze azért, hogy leszokjunk.
Hogyan ne szokjunk le? Fogadjuk el, hogy nem irányítjuk a dohányzási szokásainkat, és amikor cigarettát akarunk, ne a szabadságunkban legyünk sértve, hanem ismerjük fel a pánikot. Selymes Orsolya ebben segít, bár azt mondja, "mágikus mondat nincsen".
"A függőség többnyire tisztázatlan volt eddig, legjobb megfogalmazása terápiás alkalmazás szempontjából: kontrollvesztésélmény, kényszeres, irányíthatatlan szükségélmény, olyan viszony, amiben az ember vissza-visszatérő módon átéli, hogy a dohányos vágya nem tűr halasztást" - így gondol a függőségre Selymes Orsolya, aki Hogyan ne szokjunk le a dohányzásról címmel írt könyvet.
A legtöbb dohányosnak egyszerre az az élménye, hogy szeretne rágyújtani, de szívesen le is szokna. Nagyon sok élmény éri a dohányost, ami miatt azt érzi, hogy szeret dohányozni, de ezzel szemben mindig megjelenik, hogy bárcsak soha ne gyújtott volna rá.
A dohányzás szocioszomatikus függőséget okoz, vagyis a saját tapasztalásainkatat a társas, kulturális hatások alapján éljük át. Még egyszerűbben: nem a saját testi élmények alapján alakul ki a dohányzás tapasztalata, hanem az alapján, amit mások mondanak. Az csak közvélekedés, hogy cigaretta nélkül nem tudunk élni, a részünkkké vált. Nem válik a személyiségünk részévé, nem a cselekvés maga a lényeg, hogy valamit a szánkba teszünk.
A tudatlan használónak fogalma sincs, mi történik, csak úgy dohányzik, nem gondol bele, hogy függővé válhat. Sokan itt megmaradnak.
A bizonytalan használó úgy érzi, kezd "elszaladni a ló", ezért időnként megpróbálja visszafogni magát, nem biztos benne, hogy bajba kerül, bízik az akaraterejében.
A kétségbeesett haszáló egyszer csak beadja a derekát, feladja a küzdelmet, és függőnek nevezi magát, miután több leszokási kísérlet után sem sikerült letennie az cigarettát, elkezd azon gondolkozni, vajon miért ő és miért nem a szomszéd lett függő.
A láncdohányost nem is kell magyarázni, az ő számára az egész problematika megszűnt.
A dohányzás azért szocioszomatikus, mert bizonyos helyzetekben mást mondunk, mint amit gondolunk. Más a közhiedelem, az elvárás, más a saját élményünk. A betegségek egy része is emiatt alakul ki. "Ha elkezdjük megélni, hogy pontosan mi történik bennünk, akkor tudunk mit kezdeni. Amíg a külső megegyezésen alapul, mit él át egy dohányos, addig mindenki azt éli meg, hogy deviáns, ami nem normális".
Ha valaki cigarettázik, nem az a legfélelmetesebb, hogy meghal tüdőrákban, vagy hogy örökre dohányos marad, amivel szembesül minden leszokási kísérlet után. "Az a legfélelmetesebb, hogy el kell képzelnie, hogy nem dohányos lesz - állítja a szakértő. - Ha ezt elképzeli, a fejét ellepik a képek, amiket összeköt a dohányzással". Reggel a kávé mellé nem szívhat, ha felidegesítik, nem szívhat. Millió helyzet van, amelyben cigarettázik, és nincs képzete arról, hogy nem teszi. Mindenki egyre többet szív, soha sem kevesebbet, ezt ne felejtsük el.
A függőség egyik jele a pánik, amit a legnehezebb legyőzni. Ami akkor keletkezik, ha úgy érezzük, valamihez nem juthatunk hozzá: "Mindig, amikor elnyomsz egy szálat, megígéred magadnak a következőt. Minden szükségletünk így működik. Az igényeket és szükségleteket nem szabályozzuk, nem tudunk mindent kielégíteni. Nem lehet dohányozni például étteremben, gyerekek között, a szülők rád szólnak, elülnek az étteremben mellőled, vagy ha megpróbálsz leszokni. Valójában nagyon kevés olyan helyzet van, hogy dohányozhatsz". Ez történhet tehát külső (tilos dohányozni az étteremben) és belső hatásra (le kell szoknom) is. "Ha elkezded szabályozni ezt, elindul egy láncreakció: megéled, hogy nem tudod szabályozni, pánikhelyzetbe kerülsz, nem tudsz szabadulni. Mintha zuhanó repülőn lennél" - állítja Selymes, akinek két kulcsfogalma közül az egyik ez a pánik, a másik a kontrollvesztés. Kontroll azért nincs, mert a sóvárgás módosult tudatállapotnak tekinthető, ami felett a dohányosnak nincs tudatos irányítása. Társadalmunk a születésünktől kezdve azt hiteti el velünk, hogy minden a szabad akaratunkon múlik, a függőségoldásban az anonim alkoholisták helyezik erre a legnagyobb hangsúlyt.
"Ha a gyerek kezébe kerül a cigaretta, annak nem örül a dohányzó szülő. Kettős élményünk van, hogy jó dohányozni, és hogy nem kellett volna elkezdeni. Az ember folyamatosan mentális körben van: szeretnék rágyújtani, nem szabad, szeretnék, nem szabad. Ez kifárasztja az embert, eltereli a figyelmet, mentális kapacitást veszítünk. Amíg nem a dohányos helyzet megértéséből, hanem az akaraterőből indul ki a leszokás, addig a vágyat nem megszüntetem, csak visszatartom, mint a pisilésnél. Nem tudsz csinálni semmit, csak koncentrálsz, hogy ne vizelj be." Minden természetes vagy mesterséges szükségletnél ez történik. A dohányosnak folyamatosan meg kell próbálnia kontrollálni azt, amit nem tud.
Kérjük, töltse ki a kérdőívet, ha dohányzik, hogy kiderüljön, hogyan áll. Köszönjük.