Index Vakbarát Hírportál

Kóstolja meg a keresztény kávét!

2014. március 23., vasárnap 07:43

Keresztény kávézó nyílt a felújított Ferenciek terén, mert a ferencesek szerint a kávé, a dohány és a jó bor nem ördögtől való.

Kegytárgy bolt volt itt valaha, vagy régies nevén ferences bazár, közvetlenül a ferences templom szomszédságában (a Ferenciek bazára felirat ma is olvasható), de van azért azonban, ami jobban jövedelmez ma már. Főleg egy ilyen szép tágas helyiség az újonnan átadott, felújított Ferenciek terén.

Pio atya kávézója – vagy kevésbé keresztényies nevén a Café Pio – elsőként nyílt meg a felújított Ferenciek terén, még karácsony előtt. A kávézót a közeli CBA előtt is nagy feliratok hirdetik, nem hiába, hiszen a hely erősen CBA-érdekeltségű, konkrétan az üzletlánc tulajdonosa bérli. Mindenesetre kétségtelenül egy eddig nem létező piaci űrt töltöttek be a ferences kávézóval, hiszen keresztény bisztró eddig nem nagyon létezett.

Keresztény kávézókban ugyanis nem tobzódik Budapest. Üzemelt ugyan a Fő utcában egy ökumenikus teázó 5 Égtáj néven, de nem olyan régen ez bezárt. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség még két éve indított mozgalmat a Facebookon, hogy „Legyen egy keresztény értelmiségi kávézó Budapesten”, buzdításuk szerint, ha meglesz a 10000 lájk, akkor befektető is lesz a kávézóra. A lájkok egyelőre nem szaporodnak, az elmúlt három évben összesen 1770 gyűlt össze. Működik azonban a Loyola Café a Horányzky utcában, amit a jezsuiták üzemeltetnek, ahol jezsuita bort is lehet kóstolni, az ebédmenü pedig döbbenetesen olcsó, 770 Ft.

Az egykori tágas kegytárgybolt helyén valószínűleg egy új műfaj született. Bár a Café Pio nem feltétlenül csak kávézó, az üzletbe lépve először a hatalmas sütemény kínálat tűnik fel, de behozták szakácsnak Kovács Lázár, más néven Lázár chef-et, aki leginkább a televízióból lehet ismerős. A 990 forintos ebédmenü ár-érték aránya mondjuk kétségtelenül kitűnő, emellett kínálnak gluténmentes és paleoételeket is. A kávé jó, (bécsi Julius Meinl) és a süteményekkel is meg voltunk elégedve.

Az Café Pio egyik sarkában alkalom nyílik az elmélyedésre, Pio atya arcképe előtt, aki a magyarokat igen nagyra tartotta. „Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre” – írta rólunk. Itt található egy feszület is, amit maga a ferencesek tartományfőnöke áldott meg a nyitáskor, aki hangsúlyozta, hogy a kávézó sem kevésbé szakrális hely, mint a kegytárgybolt, erre bizonyíték például, hogy a kapucsínót is a kapucinus szerzetesek találták ki. Magyar Gergely provinciális szerintük ezért azon sem kell megütközni, hogy egy másik üzlethelyiségükben dohánybolt nyílt.

Pio atyánál azonban jóval feltűnőbb a bejárat mellett található élőnövényekből kirakott fal. Dizájnos lett a hely, be kell vallani, bár egy kicsit nyomasztóan nagy. Az alkalmazottak szerint a ferencesek is be szoktak ide térni mise után, bár ők inkább azonnal a pincébe lévő különterembe vonulnak. A bérleti díjból támogatják a ferencesek a gyöngyösi autistákkal foglalkozó alapítványukat, és az általuk üzemeltett idősek otthonát.

Rovatok