Index Vakbarát Hírportál

Sajt és marhahús a Balaton-környék legjobb alapanyaga

2016. november 2., szerda 16:11

Megválasztották a balatoni régió idei legjobb alapanyagait, ami nem más, mint a balatonfenyvesi angus marha és a vászolyi sajt. Novemberben és decemberben számos balatoni étterem ajánlatában megtalálhatóak lesznek az ebből készült ételek.

A Balaton Alapanyaga 2016 kampány célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az egész éves balatoni gasztronómiára, a magas minőséget nyújtó vendéglátó egységekre, a hazai termelőkre, és a helyi vendéglősök összefogására.

“Nagyon fontosnak tartjuk, hogy beszéljük az alapanyagokról, hiszen az egész gasztronómiának ez a kiinduló pontja. Sokszor lehet hallani arról, hogy kevés a megbízható termelő, ugyanakkor úgy látjuk, hogy lassan de biztosan növekszik az olyan gazdaságok száma, akik igenis képesek profin ellátni a régiós éttermeket. Szeretnénk támogatni és elismerni a hazai termelőket, és tovább népszerűsíteni az egész éves balatoni gasztronómiát, valamint a vendéglátók pozitív, összefogáson alapuló szemléletét, ezért is döntöttünk úgy, hogy hagyományteremtő szándékkal létrehozzuk a Balaton Alapanyaga díjat - mondták el a Balatoni Gasztrotérkép készítői, Szauer Judit és Budavári Dóra, akik bíznak abban, hogy a kitüntetés motivációt ad majd a jelen és a jövő termelőinek.

A kiválasztást végző vendéglős csapat tagjai mind a balatoni régió kiemelkedő gasztronómiai szereplői: Bezerics Dániel (Télikert, Paletta, Bezerics Borház), Csapody Balázs és Jahni László (Kistücsök Étterem), Deli János és Endrédi Zoltán (Márga Bisztró), Martonosi Zsolt (Chianti Étterem, Baricska Csárda), Laposa Bence (Balatoni Kör, Laposa Pince, Kishableány), valamint Jakabffy László Gundel Károly életműdíjas vendéglátóipari szakember, a Balatoni Gasztrotérkép gasztronómiai szaktanácsadója. Emellett a kiválasztásban részt vettek a Gasztrotérkép alapítói is.

Az alapanyagok kiválasztásánál a legfontosabb szempont a magas minőség mellett, hogy az adott termékek egész évben folyamatosan, biztonsággal beszerezhetőek legyenek a termelőktől. Mindenki két-két javaslatot hozott a közös megbeszélésre, és együtt választották ki a balatonfenyvesi angus marhát és a vászolyi sajtot az idei év alapanyagainak. A tervek szerint ezentúl minden év végén megválasztják majd az adott év Balaton-alapanyagait, ezzel ösztönözve további magyar termelőket is. Az angus marhákat egyébként mi is meglátogattuk a balatonfenyvesi marhatelepen, ebből a cikkünkből mindent megtudhat a szabadon legelő, márványos húsú angusokról. 

Az idei befutók mellett szóba kerültek további fontos alapanyagok is, mint például a vadhús, a Balaton vízgyűjtő területéről származó tavakban nevelt nyurga ponty, a keszthelyi tokhal, a mandula, a levendula, a somogyi kifliburgonya vagy éppen a nemesvámosi tökmagolaj. A balatoni vendéglátósok hangsúlyozták, hogy a Balaton nem létezhet hal nélkül, a tavi halak beszerzése pedig jelenleg számos nehézségbe ütközik.

A zöldségek szerepét is kiemelkedően fontosnak nevezték és hangsúlyozták, hogy néhány balatoni étterem zöldség felhasználásának akár 90 százaléka már saját termelésből vagy termeltetésből származik, ami összehasonlíthatatlanul magasabb minőséget jelent.

A vászolyi sajtból és balatonfenyvesi angus marhából készült fogásoknak külön figyelmet szentelnek a Balatoni Gasztrotérkép résztvevői: november 25-től három hétvégén át, december 11-ig biztosan megtalálhatóak lesznek az ezen alapanyagokból készült ételek táblás ajánlatban a részt vevő Gasztrotérkép-tag éttermekben (pontos lista és étlap a Gasztrotérképek oldalon lesz elérhető). Biztosan lesz kiemelt táblás ajánlat a Kistücsökben, a Márgában, a Chiantiban, a Laposa Borteraszon, a Sáfránkert Vendéglőben és a Télikertben, Keszthelyen.

Ez is bizonyítja tehát, hogy télen is érdemes a Balatonra lenézni, de ha nincs teljesen meggyőzve, olvassa el ezt a cikkünket, amiből mindent megtudhat arról, mit csináljon a Balatonnál télen. 

A Balatoni Gasztrotérképről

A Balatoni Gasztrotérkép segít eligazodni a Balaton régióban járó vendégeknek, a készítők, Szauer Judit és Budavári Dóra azt a célt tűzték ki, hogy minél több emberrel megismertessék a magas minőséget képviselő gasztronómiai szereplőket, megbízható forrásként segítsenek tájékozódni a turistáknak és az ide látogatóknak. Olyan vendéglátóipari egységeket, éttermeket, borászatokat, cukrászdákat és egyéb gasztro-helyszíneket mutatnak be, melyek elkötelezettek a folyamatos, nem csak szezonális), és magas minőségű vendéglátás iránt.

Rovatok