Index Vakbarát Hírportál

Az UNESCO nem akar több felhőkarcolót Prága Óvárosába

2019. október 24., csütörtök 14:43

Veszélyeztetett helyszínné válhat Prága történelmi városközpontja, az Óváros, amely 1992-ben került fel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listájára, írja az MTI. 

Az UNESCO szakértői, akik tavasszal látogattak el Prágába, értesülések szerint arra a megállapításra jutottak, hogy a város és a cseh állam nem védi megfelelően azokat az értékeket, amelyek alapján a prágai Óvárost felvették a világörökségi helyszínek listájára. A jelentésről egyelőre nem hivatalosan a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsának (ICOMOS) cseh központja tájékoztatta a CTK hírügynökséget. A dokumentumot a cseh kulturális minisztérium és Prága vezetése is megkapta, de egyelőre nem hozták nyilvánosságra, és nem is kommentálták.

Az UNESCO szakértői elsősorban a felhőkarcoló-építési tervek miatt bírálják a cseh fővárost.

A történelmi városközponttól délre eső Pankrác negyedben már álló, illetve épülő felhőkarcolók szerintük megbontják a történelmi várospanoráma képét, ezért a szakértők a projekt leállítását javasolják. Bírálatok tárgya az új építési törvény tervezete is, amelyben csökkentenék a műemlékvédők beleszólását az új építkezésekbe.

A Právo című lap korábban azt írta, hogy az UNESCO az elmúlt években már többször bírálta Prágát a tervezett felhőkarcolók miatt. A lap szerint a cseh főváros vezetése korábban nem vette figyelembe a bírálatokat, és csak diplomáciai nyomásra volt hajlandó engedélyezni a szakértők tavaszi prágai vizsgálatait is.

Szakértők szerint a pankráci felhőkarcolók legfeljebb 70 méter magasak lehetnének, hogy ne veszélyeztessék a belváros panorámáját.

Ugyanakkor a például már majdnem elkészült Tower nevű épület magassága 104 méter. Hasonlóan magas épületeket terveztek a Pankrác melletti Kavcí hory és a központ melletti Žižkov negyedben is.

Prága önkormányzata eddig a bírálatokat általában visszautasította és alaptalannak minősítette, azzal érvelve, hogy az elképzelésekről jelenleg még csak folyik a vita. A tavaly őszi önkormányzati választásokon hatalomra került Zöldek azonban azt ígérik, hogy a felmerült problémákkal foglalkozni fognak.

A Prágáról szóló szakértői jelentést az UNESCO hivatalosan a jövő évben tárgyalja meg. A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáján jelenleg mintegy 50 helyszín van, Európából például Bécs és Liverpool történelmi központja vagy a koszovói pravoszláv templomok is. Budapest esetében is komoly aggályokat fogalmazott meg a világszervezet: megdöbbentőnek nevezték, hogy a 120 m magas MOL Campus felhőkarcoló egyáltalán építési engedélyt kaphatott, és a Liget-projekt leállítását is kérték, mivel a már elkészült Biodóm és az egyelőre még csak a földalatti részeknél tartó új Néprajzi Múzeum látványa egyaránt zavarja a Hősök tere látképét. Az utóbbi kívánságuk teljesülhet is, mivel Karácsony Gergely megválasztása után a kormány felajánlotta, hogy amennyiben az új főpolgármester kéri, leállíthatják a Ligetben zajló építkezéseket.

Rovatok