Index Vakbarát Hírportál

Felpezsdült az élet vidéken a hétvégén

2020. május 11., hétfő 17:22 | aznap frissítve

Érezhetően felpezsdült az élet a vidéki településeken a hétvégén. A koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhülésével, de az óvintézkedések betartása mellett újra benépesültek a pihenőhelyek, a vendéglők kerthelyiségeibe visszatértek a vendégek. Budapesten és Pest megyében továbbra is érvényben vannak a kijárási korlátozások.

Debrecen

A Nagyerdőben újra megnyitották a Békás-tavat is magába foglaló parkerdőt és a város legnagyobb játszóterét, az Ötholdas Pagonyt. A jelentések szerint az ilyenkor megszokottnál ugyan kevesebben voltak, de így is sokan sétáltak, napoztak a Békás-tó és a Nagyerdei Stadion környékén. A gyerekes családoknak az állatkert és a most megnyílt vidámpark is vonzónak bizonyult.

Ami a  belvárost illeti, az éttermek, kávézók, presszók teraszai mind megteltek.

A lakosság nagy része együttműködő, betartja a védelmi előírásokat

– közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.

Hétfőn a Debrecen környéki erdőgazdasági kilátókat is megnyitották a látogatók előtt. Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója közölte: az erdőspusztai arborétum kilátója, valamint a fancsikai és a hármashegyi kilátó is látogatható, de egyszerre kettőnél többen nem lehetnek egy-egy létesítményen. Látogatható az erdőspusztai arborétum is, de a bemutatóházat továbbra is zárva tartják.

Szolnok

Szombattól fokozatosan kinyitottak a kültéri sportpályák és a játszóterek, és érezhető volt, hogy többen mozdultak ki otthonról az elmúlt hétvégén, mint a kijárási korlátozás idején. „A szabályokat a szolnokiak is betartották” – közölte Pókász Endre, a polgármesteri hivatal sajtóreferense.

Nyíregyháza

A Nyíregyházi Állatparkot az elmúlt hétvégén kétszer annyian, közel négyezren keresték fel, mint a tavalyi év azonos hétvégéjén. Gajdos László, az állatpark igazgatója hétfőn az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy

a vendégek alig várták, hogy jöhessenek.

Reményeik szerint a két állatparki szálloda a pünkösdi hétvégén megnyithat, ezeknek júliusra és augusztusra 80 százalékon áll a foglaltságuk.

Szombathely

A városban érezhetően felpezsdült az élet a hétvégén, sokan sétáltak a város főterén, visszatértek a vendégek a vendéglők kerthelyiségeibe, a kávézók teraszaira is, a Csónakázó-tó körül kutyát sétáltattak, kocogtak az emberek. A legtöbben ügyeltek a másfél méteres távolság betartására, de szabadtéren csak kevesen hordtak maszkot, az üzletekben viszont szinte mindenki viselte. A templomokban újra részt vettek szentmiséken, istentiszteleteken az emberek, de itt is megfelelő távolságot tartottak egymástól.

Győr és Sopron

A belvárosokba visszaköltözött az élet, a vendéglátóhelyek teraszai tele voltak hétvégén. A vendégek és az üzemeltetők is betartották a járványügyi szabályokat, a pincérek maszkot és kesztyűt is viseltek. A meleg időben mindkét település központjában sétáltak, kerékpároztak, fagylaltoztak az emberek. Idősek is kimozdultak, többségük maszkot viselt. Sopronban a játszótereken is voltak családok, Győrben azokat egyelőre nem használhatják.

Kaposvár

A helyi önkormányzat fokozatosan enyhít a korlátozásokon. Szita Károly polgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Deseda-tónál kinyithattak a büfék, újra használható a parkoló, hétfőn pedig megkezdődött a város szökőkútjainak beüzemelése. A játszóterek megnyitását a járványügyi helyzet alakulásától teszik függővé. 

Pécs

A pécsi állatkert vasárnap nyitott ki ismét kedvezményes jegyárakkal és 400 fős létszámkorlátozással (egy időben ennél többen nem tartózkodhatnak benne), de így is 1600 látogatójuk volt az első napon. Az üzemeltetők szerint a várakozási idő nem volt több mint egy átlagos májusi hétvégén, hétfőtől a látogatás tervezését könnyíti, hogy a honlapjukon számlálón követhető a vendégek létszáma. Szintén élénk forgalomról számoltak be a baranyai üdülőtelepülések.

Nagyatád

Ormai István polgármester engedélyezte a helyi piac megnyitását, a strand várhatóan pünkösdtől látogatható újra.

Dombóvár

Vasárnap ismét a korosztályok korlátozása nélkül rendeztek vásárt, a közterület-felügyelők adtak maszkot azoknak, akik nem viseltek.

Csongrád

A tervek szerint május 21-én vagy 22-én nyit meg a városi fürdő.

Bátonytenyere

Csütörtökön újra megnyitják a piacot, de a sportcsarnok, az uszoda és a művelődési központ egyelőre zárva marad.

Székesfehérvár

Cser-Palkovics András polgármester a mentők napja alkalmából több mint 18 millió forintos támogatásról döntött, ezt a helyi mentősök kapják meg. Az összegből három új, a járművek fertőtlenítéséhez használt egészségügyi modult és egy izolációs folyosót vesznek.

(MTI)

A koronavírus-járvány naprakész magyarországi adatai

Rovatok