Az 50 legirritálóbb magyar


Kedves Olvasó!

Bizonyára Önt is irritálja, hogy az Ember, akit annyira becsül, és aki annyi szép pillanattal ajándékozta meg a tévében/moziban/politikai nagygyűlésen, a rosszindulatú kattintók miatt az irritálók élbolyába került. Miközben az a nyilvánvalóan irritáló alak, akitől Ön síkideg, ha meglátja tévében/moziban/politikai nagygyűlésen, már-már megdicsőült a szavazáson.

Itt az utolsó alkalom, hogy fordítson az álláson. Szerda estig szavazhat az ország irritálóinak hat listájára. Mivel az állás néhány esetben csak századokban különbözik, igazságosabbnak tűnik, vagy ha az nem, akkor mindenképpen szórakoztatóbb, ha mostantól elfedjük Önök elől a pillanatnyi állást. Munkahelyi kollektívák, magányos klikkelők, polgári körök! Adják le utolsó szavazataikat a Nagy Irritálóra, és mi ígérjük: hamarosan nem csak az ország ötven legirritálóbb emberét ismerhetik meg, de az Index tudományos értékű írásából az is kiderül majd, milyen tulajdonságok kellenek a magyarok irritálásához.

A szavazásnak vége, olvasni még lehet, sőt, érdemes.

I. rész | II. rész | III. rész | IV. rész | V. rész | VI. rész | VII. rész

"Az 50 legirritálóbb magyar" szavazás, VI. rész

Aczél Endre

Volt egy időszak, amikor R. Székely Julianna mellett Aczél Endre külpolitikai jegyzetei rándították görcsbe a világ sorsára érzékeny magyar társadalom gyomrát. Miért érdemes felkelni egyáltalán, ha Oroszországból az életben nem lesz normális demokrácia, merült fel a magyar társadalomban hetente többször a szorongató gondolat. Sőt, ugyanezzel a módszerrel irritált a Népszabadság hasábjain, és ezt még az olyan szabadidőlapokban sem tudta ellensúlyozni, mint a PannonVilág vagy a Tenisz magazin. Mára már mintha elhomályosult volna a külpolitikai tudósítóként oly szépen csillogó műszálas pulóver régi fénye, és becsúszik egy-két baklövés, legutóbb például Medgyessy leváltása előtt két héttel tartotta megingathatatlannak a miniszterelnök pozícióját. Viszont - és ez tévéformanyelvileg áttörésnek számított - akkor lett a Híradónak háromdimenziós aranygömb a főcíme 1986-ban, amikor ő lett a főszerkesztő.

Ákos

Popkultúránk Tristan Tzaráját nézve azt gondolhatjuk, forradalmárnak lenni nem sokkal nehezebb, mint dalokat írni. Egy Terror Háza-beli díszletben forgatott klipben dadaista logikával összerakott tökös sorokat kántálni, néha burkoltan zsidózni elég is lehet. Pedig Ákos bonyolultabb művészember ennél: bántja a fogyasztás terrorja, a "pusztuló világ" és a "butítás elvtelen technikái" ellen emeli fel a szavát. Ön ért ebből egy kukkot is? Sebaj. Kérjük saját felelősségére tologassa a potmétert, mert Ákost a kritikák újabb dalszerzésre késztetik.

Borbás Mária

Borbás Mária a Játék határok nélkül elnevezésű internacionális zsákban futás műsorvezetőjeként tűnt fel, majd a Főtér című országjáró magazinban beszélt negédes mosollyal a neobarokk falusi templomokról, később már a mindenhol végigkúszó csakravonalakról is. A közszolgálati televízióban a baloldali visszatérés után nem felejtették el árulását, ezért kénytelen volt a Hír tv-be távozni, ahol továbbra is negédes mosollyal beszél neobarokk falusi templomokról, és most már egyre gyakrabban a tájborokról is. Ő az, aki akkor is a kézimunkázás és a csipkeverés gyönyöreiről elmélkedik Magyarország egyetlen hírcsatornáján, ha öngyilkos terroristák szerveznek tömegdemonstrációt a Parlament előtt. Talán senki sem tudja hozzá hasonló mély, mégis buja hanghordozással kimondani, hogy "Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke", viszont biztos információink vannak arról, hogy tud horgolni, és a vaddisznópörköltje is zseniális.

Edvin Marton

Íme az ember, akinek sikerült, amiről Yehudi Menuhin is csak álmodni merészelt: rögtön "világhírű hegedűvirtuózként" kezdhette a pályát. Mielőtt kanonizálnánk őt mint az alacsony kultúrát, mégis hadd tegyek föl néhány jogos kérdést mindannyiunk nevében: Ki a zisten az az Edvin Marton? Hogy kerül ide, mit sztárkodik itt? Mit néz merőn valami óriásplakátról, és miért hegedül Lajkó Félix-esen rángatózva? Edvin! Magyar-e vagy? Akkor miért így hívnak? Ki talált ki téged? Mi szüksége rád a világnak? Aki szerint Edvin Marton ismeretlenségében is korunk egyik legirritálóbb személyisége, aki nem tud szó nélkül elmenni a szuggesztív, szőrös, gombszemű Edvint ábrázoló plakát mellett, adjon neki alacsony pontszámot. Akit látványa felüdít, matasson a pozitív tartományban.

Erdélyi Mónika

Ha szívesen beszélget önfeledt vidámsággal, mosolyogva a pisi-kaki szexről egy délutáni órán, ha kéjesen tapsol a gyermeke halála miatt zokogó anya láttán, ha imád "beszólni" huszadrangú valóságsó szörnyetegeknek, nyomban bökjön a pillangóra! Ugyanis ebben az esetben Ön szereti Erdélyi Mónikát. Ha azonban álmatlan éjszakákon át értetlenséggel vegyes szomorúsággal gondolkozik azon, hogy vajon mi tartja három éve a legnézettebb műsorok között a fizetett statisztákat, vagy becsapott szerencsétleneket felvonultató szánalmas Mónika Show-t, vagy ha egyszerűen csak kikészül attól, hogy Mónika minden vendége keresztnevét legalább tizenkilencszer kimondja három percen belül, esetleg ha irritálja, hogy az asszony még a reklámok között is feltűnik, és idegesítő hangján olvassa fel a "kolor necsürelsz krémhajfesték" kifejezést, ne habozzon. Döntsön a légy mellett!

Fazekas Róbert

Róbert eleve irritáló, hiszen ki lelkesedne egy olyan polgártársáért, aki rövid helyben forgást követő nyögésekért kasszíroz jelentős összegeket? Versenyzőnk, aki a magyarellenes nyugati propagandalapok szerint megújította a húgyúti sebészetet, természetesen az olimpián érett igazi Top 50-es jelöltté. Bukását követő hiteltelen védekezését gyors meneküléssel fejelte meg. Ha Önt irritálja, hogy Fazekas miatt a magyarság legfőbb témája heteken át a hugyozás volt, nyomja a kanült a légy felé, ha viszont hisz a szakállas diszkoszvetőnek, lumbálja meg a lepkét.

Fekete László

Mit érdemel az a bűnös, akinek egyetlen értékelhető tulajdonsága, hogy Gyurcsány Ferenc önbizalmánál is nagyobb a bicepsze körmérete és több virslit képes megenni egy teljes, bűnbánatot gyakoroló szocialista frakciónál? Fekete "Baszomerősember" László úgy humorizál, ahogy egy rönkhasító gép tenné, ha tudna beszélni, csak nem olyan jó a mimikája. Azt viszont láthatólag nem kedveli, ha őt próbálja megcsipkedni valaki. Bátran kikkoljon a légy közelébe, ha irritálja a tévés zsűritagként újjászületett Fekete. Ha Ön reménykedik, hogy dalnokokligájás társait egyszer megdobja egy kétmázsás kőgolyóval, esetleg kockáztasson meg egy lepkét.

Gianni Annoni

Gianni mindenekelőtt nem is 100 százalékos magyar, amivel eleve irritál minket, a választott népet. Különösen, hogy a TV2 időről időre azzal bízza meg, hogy magyar embereknek szánt műsorokat vezessen, pedig a tört magyarság másfél órán keresztül már egyáltalán nem izgalmas, viszont idegesítő. Mindennek tetejébe Gianni tökéletesen adja elő a digó bájgúnár hazánkban joggal eleven és gyűlölt szerepét. Ugyanakkor ha Ön nőnemű, és mindig is szerette a giovannikat és rendszertani rokonaikat, akkor díszítse orcáját pillangóval, az is passzol hozzá.

Gregor Bernadett

A bűnös Amerikában is kiment már a divatból az a fajta álszínésznő, akire filmekből vagy színpadról senki sem emlékszik, viszont bármelyik körömépítő szakember kívülről fújja ismert férjeinek/pasijainak legalább féltucatnyira rúgó listáját. A Nemzeti Közép Hazájának válasza Gábor Zsa-Zsára egyelőre pompásan megél ebből a tevékenységből. Az 50 legirritálóbb magyar számtalan tévéssel folyatott háttérbeszélgetést, de ők csak egyetlen anekdotát tudtak felidézni, amit itt semmiképpen sem tennénk közzé. Egyrészt mert aljas rágalom, másrészt mert olyanok szerepelnek benne, mint ismert műsorvezető, véletlenül bekapcsolva hagyott mikrofon a ruhára csíptetve meg iruló-piruló, majd hisztérikusan nevető stábtagok az épületben. Ha Ön rosszul ment férjhez, csapja agyon a legyet, ha nem, tegyen belátása szerint.

Jáksó László

Jáksó László egyrészt fejformája miatt, másrészt a személyiségén a mai napig átütő gyermekkori traumahalmok révén olyanná vált, hogy a rajzolni alig tudók kilencvenhárom százaléka is őt skiccelné fel, ha rajzba kéne önteni az irritáció szót. De a látszat ne tévesszen meg minket! Televíziós pályafutásának alapköve, az a vélekedés, hogy ő csúnya, egyszerűen nem igaz. A gondosan ápolt borostát, a figyelmesen válogatott ízléstelenségről árulkodó fellépőruhákat és az előre begyakorolt arcrángásokat leszámítva Jáksó normális, hétköznapi ember, akinek egyetlen esendősége, hogy áll nélkül jött a világra. No és fárasztó poénoknak álcázott fárasztó poénokat sütöget a rádióban, míg zsírjára nem pirul az egész katyvasz. A csúnyaság csak egy adogatógép, ami a magasba röpíti a poénokat, amiket vagy maga Jáksó csap le, vagy kegyesen hagyja, hogy barátai tegyék azt a Heti hetesben. Ha Ön bedől Jáksónak, aki esténként információnk szerint azért gyújt gyertyát, hogy megnyerje ezt a versenyt, akkor nyugodtan pontozza le a Danubius rádió sztárját, ha viszont ki szeretne szúrni a Heti Hetes bakikirályával, aki pénzügyileg sikeres vállalkozást épített bénázásaira, inkább dobja meg pár plusz ponttal!

Jakupcsek Gabriella

A főiskolán dugába dőlt a színészi pályája, így elvégzett két bölcsész szakot, hogy megfelelően népszerűsíthesse Okoskát a Hupikék Törpikék rajzfilmsorozatból. Ezt a nemes célt a rádiótól a joghurtreklámon át a talkshow-kig másfél évtizeden át következetesen végig is vitte. 2004-ben a Multimilliomosban térült meg a karitatív fáradozása, mikor is a tudálékos és antiszexuális imidzs végre értelmet nyert. Szabadidejében sem kímél minket, akkor a bulvárlapoknak nyilatkozik a nyaralásáról. Jakupcsek három leggyakoribb mondása: 1. "Nem beszélek a magánéletemről!" 2. "Naná, te nem tudtad, hogy Máté Gábor a gyerekeim apja?" 3. "Rúdon pörgést nem vállalok!" Szavazzon bátran léggyel a Jakupcsek-jelenségre, ha viszont sajnálja a műsorvezetőt, mert legutóbb ledobta egy ló, vagy vele váltaná le Vizi E. Szilvesztert, vagy Ön szerint ő a kereskedelmi televíziózás legbölcsebb asszonya, adjon neki pluszt!

Juszt László

No, Ön szerint hogyan találta meg Juszt riporter tizenkétmillió moszkvai lakos között a Frei riporternek nyilatkozó álbérgyilkost? El sem merjük képzelni, az pedig szemenszedett hazugság, amit rosszakarói állítanak, hogy a fegyverelosztó szobában. A Szemjon Mogiljeviccsel közismerten jó kapcsolatokat ápoló televíziós kövület generációkat irritált végig, a legfiatalabbakat a Tévé ügyvédjével, hogy aztán elővegye a duplacsövű sörétesnél is halálosabb fegyvert, a mosolyát, méghozzá a Fél századunk című irritáló nosztalgiaműsorban. A régi idők szabólászlós szellemét ébren tartó újságíró magyar rekordot állított fel, amikor saját erdejében kapták rajta orvvadászaton. Kedves szavazónk, dobjon fel egy töltényt, és döntsön végre, hogy légy vagy pillangó!

Kalamár Tamás

Első ránézésre pont olyan, mint egy kedves öregúr egy kedves kutyával, parkok környékén tucatjával portyáznak ilyenek. De ne feledjük, hogy ő a felelős Berényi Mikiért, Tildáért, Kertész Gézáért és az egész Rózsa bisztróban lebzselő társaságért. Ő tehet arról, hogy minden gyerek megél egy nehéz korszakot, amikor seftes építési vállalkozó akar lenni, sőt őt hibáztathatják az életszerű dialógusok szerelmesei is. Konta Barbara pár éve kitálalt, és keménykezű zsarnoknak, amolyan modern rabszolgatartónak írta le riportkönyvében a Barátok közt producerét, aki a díványból felkönyökölve csapdossa korbácsával a kizsigerelt színészeket. Ha nem is muszáj mindent elhinni, amit az egykori Hoffer Eszter mond, az már épp elég, hogy ő fedezte fel a lányt, aki most a Tv2 legújabb bukásaként pózol. Ellenben ő a vidéki színészek és a szappanopera-függők védőszentje.

Kerényi Imre

Sebeők János egyszer fogta magát, összepakolta régi írógépét, felvette szép barna öltönyét, és beült egy ketrecbe. Ezzel mondani akart valamit, amit azóta magyaráz, de mindenesetre állatokkal kapcsolatos. Kerényi Imre viszont azért ült be a majomketrecbe, mert azt hitte, az a szószék. Hetente egyszer mutatják a kalitkáját a Hír tv-n. Egyszemélyes valóságshow. Furán hat a gúny, ha egy zsinóron mozgatott pinokkió adja elő. Olyan, mintha egy fogyatékos kisgyereket lesnénk meg, aki tévéset játszik. A néző aggódik érte, hogy egyszer csak bejön két ápoló, és átviszi dr. Csernus azóta megszűnt műsorába. Az indiánok ellenben tisztelik és áldott állapotnak tartják az őrületet, így ha Ön indiánnak érzi magát, lepkézze meg Imre bohócot. Ha még mindig a fülében cseng a Kerényi-féle legendás csirip-csirip, csapjon a légyre.

Kuncze Gábor

A mackóként dörmögő SZDSZ-es pártelnököt egykor jó humorú politikusként tartották számon még ellenfelei is, jelenkori erőltetett kiszólásait ("vajúdtak az egerek, és Répássyt szültek") azonban jobb volna kihagynia. Vannak élénk vizuális fantáziával megvert választópolgárok is a világon. Pártbeli ellenfelei mostanság a belső demokrácia lábbal tiprásával vádolják: a fontosabb döntések meghozatalánál szerintük fele létszámban a pártelnök bizalmasai szavaznak. Kuncze a válasszal mindezidáig adós maradt; ha erre mégis sor kerül, arra kérjük, semmiképp se humorizáljon. Ha Ön még emlékszik a régi, frappáns poénokra, bátran lepkézzen, amúgy ott vár a légy a skála bal szélén.

Lékó Péter

Ellensúlyozza-e a sakkvilágbajnoki döntő az éveken át hordott ritkás pinabajuszt és a német futball iránti, nyíltan vállalt rajongást? Vallja be, hogy Ön is a fekvő emberbe szeret legjobban belerúgni, aztán klikkoljon a légyre. Vagy úgy gondolja, hogy Lékó néhány hülye nevet viselő fafigura ügyes tologatásával sokat tett az országimázsért? Akkor ne habozzon, és matasson a pillangó táján.

Lovas István

Magát Mózest sem izgatták annyira a zsidók, mint a szélsőjobbos publicisztika ismert body builderét, talán ezért akart annak idején kivándorolni Izraelbe. Kár, hogy nem sikerült neki, mókás lett volna figyelni, a helyi olvasótábor hogyan reagál írásaira. Így azonban a magyar nép maradt neki, amelyet újságban, gagyitévén, közrádióban és magazinokban tájékoztat hétről hétre a világösszesküvés állásáról. Ha Ön szerint is a szemita ufók döntik el, ki nyerje a Megasztárt, logikus döntés a lepke, amúgy bátran klikkoljon a jellegzetes görbe orrával irritáló légy környékére.

Makovecz Imre

Az építész, akinek pályája a velencei-tavi Cápa étterem szocreál épülethalától a matyó virágmotívumokat tornyokba és kupolákba oltó szittya-Walt Disney-kastélyokig és egyetemekig nyújtózik, nem azért került listánkra, mert meghirdette az Életfát Minden Magyar Otthonba programot. Makovecz Imre szavazatérettségét naivitása biztosítja. Az utóbbi időben demonstratíve csak a Felvidékre és Erdélybe dolgozó építész ugyanis elhiszi: politikusok azért engedik közel a mikrofonjukhoz, mert a tulipánosláda-esztétikán alapuló építészet meggyőzte őket, hogy Makovecz politikai és erkölcsi kérdésekben megkerülhetetlen figura. Nem pedig azért, mert a kórusukba kell egy kitüntetésekkel díszített vokalista is.

Marsi Anikó

Marsi Anikó a maga szürkeségével, ahogy tökéletesen átlátszóan szavalja el a súgógép tartalmát a négyfejű csecsemőtől az emberevő pelikánig, egészen addig, hogy lebont, hazamegy, akár meg is úszhatta volna, hogy erre a listára rákerüljön. Na jó, csak vicceltünk. Az viszont, ahogy nekilátott átérezni és átéreztetni az élményt, amit bizonyos Merlini okozott azzal, hogy szintén nem csinált semmit, de ő legalább betonban, ahogy saját hangja remegésével igyekezett elfedni Merlini édesanyjának hamis izgalmát, sőt, később halálfélelmét, amint azon aggódott, hogy az operatőr megtalálja-e a mágust a vízben, vagy ott éri a vég, az a fel-felsikkantó őszinte boldogság, amellyel ezt az ekkora terjedelemig is bajosan felfújható hülyeséget a magáévá tette mintegy, na azért feltétlenül megérdemel egy legyet. De ha Ön szerint Marsi még Gombos Edinánál is átütőbb tévés arc, nyúljon bátran a lepkéhez.

Máté Krisztina

Kriszta aznap délután még nem tudta, hogy élete tíz perc alatt derékba törik. Mint mindennap, a törékeny, szőke lány elindult a Róna utca felé. Odafelé EBBEN a boltban állt meg párizsit venni. Kiss Rozália, eladó: "Nem látszott rajta semmi, tetszik tudni? Sokszor jár ide, úgyhogy mondtam neki, jó napot, művésznő, hogy tetszik lenni, és mondta, hogy jól. Aztán... aztán..." Kriszta AZNAP erre sétált tovább. Kovács Antal, rendőrnyomozó: "A célszemély a nevezett időpontban a Róna utca 89. szám előtt sarkonfordulást foganatosított. Ezután ismeretlen okból átkelt az úttesten a zöld jelzést meg nem várva, majd a közeli utazási iroda előtt mintegy kettő és fél percet töltött el." Kriszta AKKOR döbbent rá, hogy életének 34 éve alatt még sohasem ült repülőn. Halmos Virág, utazási ügynök szeme fekete téglalappal letakarva: "Rám nézett, és azt mondta: Kalkutta. Próbáltam lebeszélni, esküszöm, próbáltam" (sír).
Ferihegy 2B terminál. Utoljára ITT látták Krisztát. Családja nem talál magyarázatot tettére. Rejtélyes küldetés? Titkos munkahely? Pénz? Ismeretlen férfi? Lehet, hogy csak álmait követte.

Ha idegesítik a fenti módon tálalt, silány történetecskék, ha elege van e germán típusú, karótnyelt nőszemély drámai hangsúlyaiból, nyomjon egy határozottat a légy mellé. Ha örömet okoz önnek a szigorúan arcába fúródó hidegkék szem, klikkolja meg a lepkét.

Müller Péter Sziámi

Talán nincs még egy ország, ahol ennyi irritáló ember akad, mint itt. Pedig Müller nem indult rosszul, kifejezetten pozitív hős volt még a nyolcvanas évek elején, amikor az URH-ban énekelt. Aztán egyre okosabb lett, egyre több mindenhez kezdett érteni (zene, film, színház, műsorvezetés, programszervezés), és egyre irritálóbbá vált. Ő nyitja meg az évről évre felejthetőbb programot kínáló Szigetet, és újabban ő is zárja, megfosztva Barcs Mikit (Flash zkr.) attól, hogy ő és zenekara "baszhassa meg maga után az ajtót", vagyis leadhassa az utolsó koncertet. A liberális sületlenség árad Müllerből, ha mikrofonhoz ér a szája, ez pedig legutóbbi akciójában, az azóta szerencsére megszűnt Sziget tévé című műsorban elég gyakran előfordult. Közben ügyesen cselez, és egyik szemével állandóan kikacsint Önre. Vagy Ön mégis kedveli Ronald McDonald magyar hasonmását, az alternatív életérzés etalonját? Döntsön, az Isten szerelmére!

Pa Dö Dő - Falusi Mariann, Lang Györgyi

Lang Györgyi és Falusi Mariann azért kerültek kombóban a listára, mert már lassan tizenöt éve párban irritálják a sanyarú sorsú magyar lakosságot. Alighogy fellélegezhettünk a szovjetek ötvenéves megszállása után, máris megkaptuk a Bye-bye Szása című popslágert, ami talán még az Exotic együttes "Trabanton szállni élvezet" refrénű dalánál is jobban utalt a rendszerváltás utáni ízlésválságra. Azóta több stílusfinomítással egészen a retrográd hip-hop szintipopig csúszott a duett, amely mostanában több tucat kertésznadrágos, copfos amatőr táncossal haknizik, talán, hogy adjanak valamit a ritmikus szinkronseggrázás és a karcsú női vonalak híveinek is. Könnyűzenei munkásságuk mellett érdemes megemlékezni a páros tévés karrierjéről is, amely a Reggeli pr-riportjainak celebrálásával kezdődött, és oda is huppant vissza. Ha elege van a férfiasan felnyírt lila hajak rémuralmából, ha unja az SZDSZ-közeli popzenét, akkor bátran szavazza le a két popdívát, ha viszont értékeli, hogy a Pa-dö-dő tinglitangli tánczenéje a magyar popiparban szokatlanul önironikus, akkor adjon pozitív természetes számokat kedvenceinek!

Pokrivtsák Mónika

Az RTL Klub Delelő című műsorában lazacos műsorvezetőket megszégyenítő aranyköpésekkel döbbenti meg az egyperces vendégeket, mint: "Tapasztalatom szerint míg ma a fiatalok külsőleg jobb felépítésűek mint régen, belül üresek, ugye?". Esztergályos Cecília tíznapi közös munka után lelépett mellőle, majd hozzáillő műsorvezetőt csak Kasuba L. Szilárd személyében találták. A "humorosak, jókedvűek, felszabadultak, okosak, és még jól is néznek ki" RTL Klub online-os promószöveg csak azt mutatja, hogy a szerkesztők is összeröhögnek a hátuk mögött. Pokrivtsák amúgy lassan már hét éve tanul ezoterikát, fogyókúrázik, és csökkenti a nézők IQ-ját. Ha Önnek tetszenek Mónika tetoválásai, kacsintson a lepkére, ha látta már telefonos játékban, gondolja meg a legyet.

Pörzse Sándor

Vannak emberek, akiknek a Fidesz által propagált polgári idillről egyből a krém- és barna színű belsők, a bordó függönyök és arany gyertyatartók jutnak eszükbe. Történetesen ilyen ember a Hír tv-studiók arculatfelelőse, és kiválóan megértették egymást az MTV-ből szabadult Pörzse Sándorral, akinek nagyobb polgárt sikerült alakítania Terítéken című műsorában, mint egy vérdoppingolt Márai Sándornak. A Hír tv-től nemrégiben elbocsátott műsorvezető bársonyos polgári hangját és Biblia-haját (úgy borul rá a szőr a koponyára, mintha egy nyitott könyv volna gerincével felfelé) a sötét öltönyhöz kiváló polgári ízléssel válogatott fehér zokni tette még hitelesebbé. Hát nem borzongató? És a műsor vendégeinek listája? Csupa irritálóbajnok: Bayer Zsolt, Bencsik András, Usztics Mátyás! Vagy ön szerint szükségünk van a kávébarna, duruzsoló kispolgári miliőre? A Vitézi Rend legújabb tagjára, vitéz Pörzse Sándorra? Akkor vadásszon lepkére!

Schmidt Mária

Schmidt Máriát egészen biztosan nem ebbe a korba szánta a teremtő. A történész egy zsidó-kommunista-vadnyugat rettenthetetlen harcosa, egy igazi Xena lehetne, ahol egészen biztosan nem lenne szüksége olyan bírósági papírra, amely szerint nem ő "közéletünk jobboldalának legzüllöttebb figurája", nem "történelemhamisításra specializálódott üzletasszony" és nem "bizniszértelmiségi pártholdudvaronc". Schmidt Orbán Viktor zsebtörténészéből pénzosztogató műhely vezetője lett, majd a Terror Háza múzeum igazgatója, akit még a 2002-ben visszatérő - rettegett kommunista - hatalom is helyén hagyott. Schmidtet, szegényt, először félremagyarázták. Azon véleményét például, hogy a III. birodalomban csak marginális kérdés volt a zsidók kiirtásának terve, a kommunista-zsidó popkultúra Magyarországra transzportált titkosügynökei úgy értelmezték, hogy a III. birodalomban csak marginális kérdés volt a zsidók kiirtásának terve. És már nem volt megállás. Schmidt az Orbán Viktorról kétes értékű könyvet író Kende Pétert egy olyan "tiszességes világba" vizionálta, ahol az ember "csak lecsatolja a pisztolyát", és az ilyen alakokat "lelövi mint egy kutyát". Nemrég történésztársával összefogva, az Élet és Irodalomban egy holokauszt túlélőt nácizott le. Ugyanakkor el kell ismerni: Magyarország legprofibb múzeumát gründolta össze. Amennyiben utóbbi alapján ítéli meg a történész asszonyt a pozitív tartományban klikkelgessen, ha viszont irritálja közéleti ámokfutása, ne habozzon a legyek elé vetni őt.

Soma

Soma, teljes nevén Soma Mamagésa született Spitzer Györgyi a magyar nép anyakomplexusának terméke, aki sokáig flúgos underground sztár volt, aztán egyszerre megtalálta a siker titkát, miszerint minél többször kell a tévében aprókat kacagva azt mondania, hogy pina. Az énekesnő, aki szívére tett kézzel dalol a szeretetről és a túláradó érzelmekről, miközben erőteljesen dekoltált ruhák segítségével próbálja szexistennőként eladni magát. A vagina magyarországi nagykövete, aki kiáll a nők multiorgazmushoz való alapvető emberi jogáért, emellett a Megasztár egyik zsűritagja, aki feltűnően sokszor beszél rezdülésekről, borsózó hátról és érzelemátvitelről hangképzés helyett. A pontozás során viszont nem árt figyelembe venni, hogy erőteljesen hasonlít Ursula nővérre a Doktor Bubóból, másrészt a látszat ellenére van hangja, sőt használni is tudja.

Szulák Andrea

Csak remélni tudjuk: az a szerencsétlen sorsú generáció, amelynek lelkén gyógyíthatatlan sebet ejtett a megmagyarázhatatlanul színvonaltalan, gyerekszomorító Űrgammák, itt van most, és alig várja, hogy kihegyezett kurzorral bosszút állhasson. A mi életünkbe ugyanis itt lépett be Szulák Andrea mint a kartondíszletek magyar pszeudo-Xénája, keblére feszülő, alufóliával borított hungarocell jelmezben, maga előtt terelgetve a Császár Előddel duettező Eördögh Alexandrát és pórázon vezetve a magát szintén a fröccsöntött kozmosszal kompromittáló Szombathy Gyulát. Az Activity Show már testreszabottabb volt Szuláknak: magabiztosan hozta az otrombán viccelődő, vérbő nőszemélyt, tehát a maximumot, amit szegény magyar tévénéző szórakozás címen elvárhat. De ez nem volt elég: Szulák Andrea megpróbálkozott egy saját talk show-val is, mint minden tehetségtelen, de gátlástalan ember; és mint ezeknek, neki sem sikerült. Ugyanakkor viszolygó édesapám nevében köszönöm neki, hogy nem vetkőzött le - a Playboynak legalábbis. Ha mégis adna a neoprimitív Andreának egy esélyt, énekelje el a Xénia-láz főcímdalát a pillangóval.

Turcsányi Sándor

Turcsányi Sándornak, a kulturális újságírás öreg harcosának egy évtizede még lehetett volna szólni, hogy a háborúnak vége, vagy legalábbis a front költözött át egy másik kontinensre. A figyelmeztetéssel azonban elkéstünk. A kilencvenes évek eleji Magyar Narancs forradalmi hevületével publikáló, de a lendületet körmondatokkal és modorossággal helyettesítő újságírónak ma már nehéz bármit is mondani, mint ahogy a tinilány sem szívesen rivall rá az öregúrra, aki a jössz csörögni? mondattal közeledik a balatonaligai diszkóban. Finom jelzés gyanánt használja tehát az alábbi pontozófelületet. Ha elege van a végtelen hosszú filmkritikákból, melyekben egyetlen szó sem esik az adott filmről, vagy valaha is látta rövidnadrágban a narancsos veteránt, gondolkozzon el a légyen.

Uj Péter

Hecclapunk főszerkesztője mindenekelőtt irritáló borsznob, tehát ha Önnek kinyílik a csatosüveg a zsebében a szép, kerek, animális, templomablak-jelenség és hasonló aljas kifejezések hallatán, ne habozzon megbüntetni. A szabatos magyar tőmondatok rajongóit hosszú évek óta irritáló szerdai publicisztikái elején mostanság egyre több az idézet, talán mert karakterre fizet a Népszabadság,. Aztán ott van a Dalnokok Ligája, ahol Nagy Feró, Gundel Takács Gábor, Fekete László és egy irritáló külsejű stylist társaságában mutatkozott, ráadásul szmokingban. Mindezekért mi kérünk elnézést, ahogy a Heti hetesért is, ahol ugyan mindössze egyszer szerepelt, de akkor többször összenézett Farkasházy Tivadarral. Na, és miközben adja a független megmondóembert, egyszer személyesen vett át egy ajándék tollat Kovács "Virsli és Hőerőmű" Lászlótól egy belterjes díjkiosztón. Az végül is csak minket irritál, hogy a legvadabb hörgős ördögmetál-koncert közben is képes olyan tudálékos kifejezéseket elereszteni, hogy feszes dobszekció meg pattogó bőgőalapok. Ha büntetni akarja a magyar sajtót megfertőző álfiatalos-überszlenges nyelvezet terjesztéséért, küldjön rá egy egész légyrajt, ha ugyanezért ne adj isten kedvelné, marad a lepke.

Varnus Xavér

Varnus Xavér - ha csak orgonálna, ha csak tévében próbálkozott volna műsort vezetni, ha csak másságával tüntetne, ha csak úgy nézne ki, mint Mozart erős ellenszélben, akkor talán... talán nem is lenne irritáló. De ő egyszerűen nem engedi meg, hogy csukott szemmel hallgassuk játékát. Más kérdés, hogy nem is mindenki merné a jelenlétében becsukni a szemét. Ki fogja azt egyszer már végre megfejteni, honnan tör elő színészekben, zenészekben az a vágy, hogy műsorvezetők is legyenek, vagy esetleg csak azok, hogy nehogy azzal töltsék idejüket, amihez valóban értenek? Honnan az olthatatlan szenvedély ebben az egzaltált, fura emberben, hogy szexualitását az arcunkba robbantsa bizonyos leharcolt televíziókban, ágyban fekve vezetve műsornak nevezett ad hoc elemhalmazokat, majd aztán megint orgonáljon kicsit, roppant komolyat és roppant komolyan, ehhez persze bekúszva néhány reggeli műsorba csak per reklám, majd végül újra pletykalapok címoldalára settenkedjék és esetleg - mi már ezt várjuk testületileg - a kutyák lehetséges boncolási módjairól tartson szakelőadást? Ha Önt irritálja az önmagát "díszes és izgalmas csarnokként" definiáló orgonaművész, csapjon le a légyre! Ha nem, klikkoljon a lepkére!

Vikidál Gyula

Koppány vezér művészként utoljára ittas Himnusz-előadásával vívott ki országos figyelmet. Jóhiszemű drinkerdrukkerek szerint csak megpróbálta átérezni a valószínűleg szintén kapatos honfoglalók hangulatát, ám aki látta Gyulánkat a nagykörűi búcsúban előadni, az inkább szimpla, motiválatlan részegséget tételez fel. Később lebukott besúgóként került címlapra, de hát a lebukott besúgók ugye soha senkiről nem mondtak semmit, még az osztálylétszámot is direkt hibásan jelentették. Hallgasson a szívére, és bocsásson meg, vagy büntessen.

Vujity Tvrtko

Dobogóesélyes a szavazáson, mint minden népmesei hős, aki riporterkedésre adja fejét. Legendáriumát olyan allűrökkel gazdagítja, mint az állandó sapkaviselés, ami mögött mindannyian valami szégyenteljeset sejtünk, és amelynek okát egyelőre még pr-megfontolásból sem szivárogtatta ki az egyik kereskedelmi tévé. De nézzük, hogyan illeszkedik a bátor tudósító háborús és riporteri imidzse a finnugor és észak-koreai alapokon nyugvó Trutykó-mondakörbe!
Bár a fenegyerek néhányszor valóban járt Eszéken, rossz, de hihető nyelvek szerint a délszláv válság nagy részét egy pécsi panelház hetedik emeletéről tudósította végig. A Frei Tamás-iskolán nevelkedő Tvrtko riportjaiban állítólag a művészi hatást helyezi előtérbe a realitás rovására, ezért interjúalanyainak még a felvétel előtt lelkükre köti, hogy mit és hogyan mondjanak. A legjobb dolog vele kapcsolatban egyértelműen nyelvtörő neve, kár, hogy az sem valódi. Tvrtkót egyszerűen Balogh Szilárdnak hívják, becsületére legyen mondva, a tvrtko horvátul 'szilárd'-at jelent. (A Vujity meg 'balog'-ot? Ki tudja.) Ha Ön a komoly szavak, felemelő pillanatok és a teátrális hanghordozás elkötelezett híve, és úgy gondolja, hogy egy baseballsapkás magyarnak mindenhol ott kell lennie, tüntessen pillangónyomással. Ha nem ül föl a népi legendáknak, csúsztassa az egeret balra.

Zalatnay Sarolta

A Föld szomorú vidékein még mindig bevett gyakorlat, hogy más jogokkal rendelkezik az, aki fiatalabb korában a legnagyobb oroszlánt ejtette el, különös formájú kavicsot talált, vagy elénekelte a Nem vagyok én apáca című dalt.

Zalatnay Saroltát meglepte, hogy országunk időközben levált a Szváziföld képviselte vonalról, és így büntetlenül már nem vehet fel énekelni nem tudó névtelenektől százmilliókat anélkül, hogy azt vissza ne kelljen aztán fizetnie.

Az énekesnő így most még a Wekler Ferenc szőlőtámogatását tisztára sikáló SZDSZ-es nyilatkozatokat is überelő retorikával érvel, olyasmiket mondva, hogy "hibásnak tartja magát, bűnösnek nem". Medgyessy nyomdokain pedig eredendő naivitását látja az ügy hátterében, nem pedig a plasztikázott melleit is meghaladó méretű nyerészkedési vágyat.

Ha ez nem elég irritáló, gondoljon arra, hogy a három év börtönre ítélt Zalatnay már dolgozik a százmilliós kölcsönt feldolgozó könyvön, miközben nyilatkozataiban a magyarok lelkét gyurmázza, mondván, "nem ezt érdemli az országtól".

Ha ön mindezek ellenére úgy gondolja, a kiöregedett díva szerelmi életét kiteregető bulvárkönyv, a legidősebb Playboy-nyuszi státusza, vagy a Tölcsért csinálok a kezemből című dal miatt valóban többet érdemel, akár adhat pozitív pontokat is.

I. rész | II. rész | III. rész | IV. rész | V. rész | VI. rész | VII. rész

Véleményüket, észrevételeiket ide írják meg!

hirdetés