Gombkötő Csaba szakgimnáziumi magyartanár szellemi irányítása mellett 2020-ban megalakult a IV. Béla Kegyeleti Bizottság (2023. február 28. óta IV. Béla Rejtekben Kutatócsoport). Tagjai között több doktori, kandidátusi és professzori ranggal rendelkező kutatót is találunk, többek közt történészt, nyelvészt, művészettörténészt, geofizikust, mérnököt és ferences szerzetest. A bizottság bemutatta az esztergomi Jókai utcában elvégzett geofizikai méréseinek legújabb eredményeit.
A csoportvezető elmondása szerint azért végeztek idén több pontosító mérést, mert a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) és a Nemzeti Régészeti Intézet (NRI) korábban hiányolta a királysírt is rejthető Boldogasszony és Segítő Szűz templomok lokalizálására vonatkozó kutatási módszereik és eszközeik ismertetését.
Az idén több alkalommal is megismételt mérések 95 százalékos bizonyossággal igazolták vissza a csoport tavalyi felfedezését.
A kutatás érdemi részét a Geoelectro Geofizikai-Környezetvédelmi Kft. ügyvezető igazgatója, Vincze László geofizikus-villamosmérnök doktorandusz és Nádasi Endre Kázmér, a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának Nyersanyagkutató Földtudományi Intézetén belül működő Geofizikai Tanszék adjunktusa végezte el. A mérnökök több alkalommal is megismételték pontosító méréseiket a Jókai utca 1. és 17. közötti szakaszon.
A mérések kutatási költségét a Geoelectro Kft. saját forrásából előlegezte meg.
A Miskolci Egyetem nemcsak mérnökei szellemi kapacitását, hanem modern eszközparkját is rendelkezésre bocsátotta. Többek között így hozhatták a területre egy 500 MHz-es talajradart is.
Fontos megemlíteni, hogy régészeti célú kutatásokra, falmaradványok, sírok vagy bolygatott zónák detektálására többféle geofizikai módszer is sikerrel alkalmazható, ám hogy a különféle módszerekből mikor melyiket érdemes használni, azt a geofizikus-mérnökök a bölcsész végzettségű régészeknél is jobban meg tudják ítélni.
Németországnak egy igen apró, 7,62 négyzetkilométernyi területét csak úgy lehet szárazföldön megközelíteni, ha belépünk a semleges Svájc területére, majd 700 méter megtétele után ismét becsekkolunk a Berlin alá tartozó területre.
Ennél a körülménynél érdekesebb, hogy a Büsingen am Hochrhein nevű kisváros bár politikai értelemben Németország része, gazdasági értelemben már több száz éve a svájci Schaffhausen nevű kanton tulajdona.
Bár a német exklávé hivatalos fizetőeszköze az euró, a helyi kereskedelem szinte mindig svájci frankban történik.
S hogy érezzük, mennyire bonyolult is a helyzet:
Mivel Svájcban magasabbak a megélhetési költségek, így Büsingen am Hochrhein lakosainak 30 százalékkal kevesebb jövedelemadót kell befizetniük Berlinnek, mint Németország többi polgárának. Mivel ez a méltányossági könnyítés sem kompenzálja, maximum csak enyhíti az itt élők többletterheit,
így az elmúlt években nagyon sokan költöztek át véglegesen Svájcba.
Egyébként a vámmegállapodás értelme szerint a büsingeniek minden akadály nélkül vállalhatnak munkát Schaffhausen, Thurgau és Zürich kantonokban, jogilag egyenlőek az ottani svájci állampolgárokkal. Ez fordítva is érvényes.
További furcsaságok közé tartozik, hogy a nyitott határok miatt a svájci kantonrendőrség nyugodtan letartóztathatja a nekik enklávénak számító Büsingen am Hochrhein közigazgatási határán belül azokat a német állampolgárokat, akik valamilyen bűnt követtek el a kisvárosban és környékén. Ezeket az embereket át is szállíthatják az alpesi országba kihallgatni, ahol a fogva tartás is a svájci gyakorlat alapján működik.
Bonyolítja a rendfenntartást, hogy míg például a vámüggyel, a mezőgazdasággal és a vendéglátással kapcsolatos visszaélések a svájci rendőrség hatáskörébe tartoznak, addig minden más jellegű bűncselekmény a német, azaz a konstanzi rendőrkapitányság alá. Az egyenruhás német rendőrtisztek csak jól meghatározott útvonalakon haladhatnak az exklávé területén, svájci területen már nem intézkedhetnek.
Az épített nemzeti örökségért aggódók nagy örömére Káli Sándor miskolci polgármester és Tompa Sándor országgyűlési képviselő 2010. április 9-én jelentette be a sajtónak, hogy a Bajnai-kormány döntésének köszönhetően az akkor még MSZP–SZDSZ vezetésű önkormányzat végre elkezdheti a gótikus stílusú diósgyőri várkastély újjáépítését. A bejelentés azért volt jelentős, mert a műemlékrom már olyan rossz állapotban volt, hogy pont
2010-ben több mint 60 négyzetméternyi felületen „kipukkadt” az erősség északi falszakaszának köpenyezése, szabad szemmel is láthatók lettek a tornyok repedései, valamint elindult a déli palotaszárny emeleti csonkjának a dőlése is.
A kormányváltás, valamint a hosszadalmas és alapos kutatómunkák, ásatások, mérnöki előkészületek miatt az érdemi munka csak 2013-ban kezdődhetett el. Szekér György művészettörténész kutatásai alapján Botos Judith és Cséfalvay Gyula építészek nagy vonalakban megpróbálták történelmileg hitelesen visszaállítani az egykori erősség középkori állapotát, amely tömegében I. Lajos király koráról regélt, ám az egykori uralkodói lakhely bővelkedik a Habsburg Mária királyné által elvégeztetett átalakításokban is. Ezek az 1525-ig elvégzett módosítások leginkább a déli szárny fülkéinél érhetők tetten.
Az Új Széchenyi Terv keretén belül a második Orbán-kormány 2,7 milliárd forint uniós és hazai forrást különített el a rekonstrukcióra.
A támogatásnak köszönhetően 2014-re elkészült a várudvar kétharmada, az első emelet magasságában végigfutó konzolos nyitott folyosó és az innen nyíló, Közép-Európa egykor legnagyobb, 365 négyzetméteres kéthajós lovagterme is.
Szakrális öröm a materiális ürömben, hogy 2015 júliusában itt helyezték el a lovagkirály legkisebb leányának, Szent Hedvig lengyel királynőnek a krakkói Wawelben őrzött csontereklyéjét. A relikvia eredetiségét és hitelességét Stanisław Dziwisz metropolita érsek, bíboros, II. János Pál pápa korábbi személyi titkára szentesítette az átszállításkor.
A jobb oldali hálószoba reneszánsz stílusú ajtókeret-rekonstrukciójakor – a fenti hibás építészeti döntéseket részlegesen kiköszörülve – visszahelyezték ide a Maria Regina követ. Ez az 1525-ben kifaragott, latin szövegű, mondatszalagos fríz az 1960-as évekig a ragályi Balassa-kastély homlokzatát díszítette, és a vár köveinek széthordásakor, 1743 körül cipelhették el idáig. A szöveg Habsburg Mária királyné uralkodásának állít emléket.
Hivatalos moszkvai forrásai alapján a The New York Times óriási szenzációként tálalta 1996. április 16-án, hogy az oroszok belevágtak a világ legnagyobb föld alatti katonai támaszpontjának építésébe. A lap akkori információi szerint
az Urál hegység 1640 méter magas Jamantau nevű hegyének gyomrában kialakított 1036 négyzetkilométer (!) nagyságú szupertitkos bunkerváros atomháború kitörése esetén az Orosz Föderáció katonai parancsnokainak, kormányának és elnökének ad majd otthont.
Michael R. Gordon újságíró kiemelte, hogy információi szerint a 300 ezer ember befogadására alkalmas föld alatti komplexum építését csak annak köszönhetően tudták befejezni az oroszok a Szovjetunió bukása után, hogy a tanárok és orvosok bérigényei miatt felvett világbanki hitelek jelentősebb részét Borisz Jelcin (1991 és 2000 között orosz elnök, Vlagyimir Putyin hivatali elődje – a szerk.) ennek a komplexumnak a befejezésére fordította.
A szerző megemlítette azt is, hogy hivatalos információit a Duma és a Kreml semmilyen módon nem kommentálta. Az amerikai újságíró az összes tényt és találgatást összevetve publikációja lényegét úgy zárta le, hogy az oroszok ismét hidegháborúra készülnek, amelyet a közeljövőben terveznek kirobbantani.
A cikk alapján később számos mítosz, változatos és ellentmondásos találgatás látott napvilágot Jamanatuval kapcsolatban. A fő verzió az volt, hogy
Olyan fikció is megjelent, hogy a bunker Oroszország államtitkainak és mérnöki berendezések megőrzésére épült egy valamikor beköszönő nukleáris tél esetén. Megint mások úgy vélekedtek, hogy az objektum az orosz 51-es körzet lehet.
A találgatások akkor szaporodtak meg, amikor Vlagyimir Putyin a 2000-es évek elején egyre gyakrabban kereste fel a közeli Abzakovo nevű dél-uráli síparadicsomot. Ekkor jelentek meg azok a híradások, hogy az uráli kaptár több keskeny nyomtávú vasútvonallal és még egy saját autópályával is rendelkezik.
Az Ura nevű orosz portál már többször megpróbálta kideríteni az igazságot. A lap egyik munkatársa idén nyáron Berlinben találkozott azzal az ukrán származású főmérnökkel, aki elmondása szerint az orosz–ukrán háború kitöréséig aktívan részt vett a komplexum áttervezésében és annak kivitelezésében. Bár a többrészes interjút valószínűleg az orosz titkosszolgálat időközben töröltette, hekkereknek sikerült a riport több részét ismét elérhetővé tenni a világhálón, amit leginkább a Fishki nevű oldal foglalt össze.
A névtelenséget kérő mérnök egyik állítása szerint a Budapest közigazgatási területénél kétszer nagyobb baskíriai föld alatti komplexum felépítését 1978-ban rendelte el a Kreml. Első körben a Jamantau hegyétől légvonalban hét kilométerre nyugatra fellelhető Beloreck–15, Beloreck–16, Ufa–105 és az Alkino–2 nevű katonai helyőrséget építették fel, ahol 30-32 ezer munkás lakhatására alkalmas lakótelepeket alakítottak ki. A laktanyákat és a hozzájuk kapcsolódó kereskedelmi egységeket 1995-ben egyesítették Mezsgorje név alatt, amely a mai napig szigorúan őrzött, zárt városnak számít, azaz a települést közvetlenül az orosz állam által kinevezett katonai biztos irányítja.
Mezsgorjében hivatalosan jelenleg a VGSO 20. számú aknamentesítő százada tevékenykedik, valamint az Oroszországi Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának 103. számú Szövetségi Határőr Szolgálatának Különleges Osztálya, a tűzoltóság speciális egységei, illetve a 30. számú Építési Igazgatóság bányászati, építési, szerelési, gépészeti, javító és tervezői irodái és zászlóaljai.
Mohamed bin Szalmán koronaherceg két évvel ezelőtt jelentette be, hogy Szaúd-Arábia megépíti a világ első olyan egyenes vonalú intelligens városát, ahol nem lesznek sem utcák, sem autók. Az Al-Khatt (a Vonal) néven futó lineáris város építéséhez 2021 októberében láttak hozzá, amely
a New Yorknál 33-szor nagyobb Neom nevű, 41 szigeten és a közöttük feszülő vízen úszó megaváros „előtanulmánya”, hivatalosan zászlóshajója lesz.
A tervek szerint itt épül majd a világ legnagyobb repülőtere, és az a 60 négyzetkilométer nagyságú, Trojena nevű síközpont is, amely mellé a Zaha Hadid Építészstúdió egy 330 méter magas, kristály formájú felhőkarcolót is megálmodott. Ez a gigantikus méretű épületegyüttes lesz 2029-ben az Ázsiai Téli Játékok helyszíne.
A kínai CG Satellite és a Maxar Technologies cégek által készített új műholdfelvételek szerint a világ legnagyobb beruházásaként aposztrofált projekt már a mélyalapozásánál tart. A fejlesztési területen hetente körülbelül hárommillió köbméter földet ásnak ki.
A 200 méter széles és 500 méter magasra tervezett, futurisztikus település lényegében két darab, egyenként 170 kilométer (!) hosszú, egymás mellett párhuzamosan futó épülettömbből áll majd, amely alatt Elon Musk találmánya, a Hyperloop nevű vasút szállítja a leendő lakosokat. A vákuumcsövekben 1220 km/h sebességgel közlekedő kapszulák elméletileg 20 perc alatt teszik meg majd az elővárosnak szánt Vonal két végpontja közötti távolságot. Elgondolkodtató, hogy az Al-Khattban csak ez az eszköz lesz az egyetlen közlekedési lehetőség a gyorsliftek és a mozgójárdák mellett.
A 135 modulból álló, 170 kilométer hosszú szerkezet a Vörös-tenger egyik mesterséges szigetétől a keleti Tabukon át Qiddiyáig nyúlik majd. A 34 négyzetkilométeren elterülő épületek egy részét átvezetik a Jebel al-Lawz nevű hegy alatt is.
A projekt generálterveihez – a Süddeutsche Zeitung német lap szerint – Norman Foster és Francine Houben tervei alapján láttak hozzá, de a tervezésben rajtuk kívül több olyan magas rangú építésziroda is részt vesz, mint a londoni Zaha Hadid, a holland Rem Koolhaas és UNStudio, a német LAVA, az osztrák Delugan Meissl, az ausztrál Bureau Proberts és a nemzetközi Aedas iroda. Rajtuk kívül szintén részt vesz a munkákban a Boston Consulting Group, a McKinsey & Company és az Oliver Wyman vezetési tanácsadó cég, valamint a multinacionális Samsung dél-koreai elektronikai vállalat.
Kisebbfajta kulturális sokként és tudományos botrányként élte meg a romániai közvélemény, hogy az Olt megyei Caracal város polgármestere úgy örökítette meg saját magát egy grandiózus méretű festményen, mintha a középkori Havasalföld viharos történelmének egyik legmeghatározóbb alakja lenne.
A szóban forgó kép jobbján Ion Doldurea szociáldemokrata városvezető nagy hatalmú bojárként tetszeleg I. Máté és V. Basarab fejedelem között, felfegyverzett és magyar nemesi viseletbe öltöztetett fiai, valamint „elhervadt virágú” felesége pedig úgy szerepelnek a vásznon, mintha II. Konstantin havasalföldi uralkodó közvetlen családtagjai lennének.
Vintila Mihaescu festőművész alkotását nemcsak a művészettörténészek, hanem a román lakosság többsége is „pusztító szellemiségű giccsnek” tartja. Viorel Ilișoi író ezt a modern fanarióta alkotást a minap úgy jellemezte a Euronews bukaresti stúdiójában, hogy az olténiai polgármester a román uralkodók olyan kvintesszenciájaként tekint magára, ami Ion Luca Caragiele XIX. századi író szavaival élve egy
olyan speciális, közép-európai, balkáni politikus-állatfajta, amelyik a tálcaviseléstől lapos fejűekké vált szolgáknak hirtelen hatalmat és vagyont ad, akik ezt a lehetőséget úgy lovagolják meg, hogy gyorsan nemesi származást kreálnak maguknak, hogy így törvényesíthessék alsóbbrendű származásukat és szellemi képességeiket.
Viorel Ilișoi szerint ennek a „csenevész embertípusnak” a legszebb példája Nicolae Ceausescu kommunista diktátor volt, aki úgy festette meg az 1980-as években az egész román történelmet a bukaresti Parlament egyik falán Dromichates géta királytól kezdve Alexandru Ioan Cuza uralkodóig bezárólag, hogy a későbbi királyokat szándékosan kihagyva és átugorva a történelmi pannó nála érhessen véget.
A cinizmuson és az arrivizmuson (karrierizmus) túl nagyon sok szenvedés és keserűség van Ion Doldureában. Ez az ember egész életében azért szenvedett, mert nem kékvérűként, hanem olyan, szegény caracali jobbágyként látta meg a napvilágot, aki rongyos és széthugyozott gatyájában mindig az anyagi haszonnal járó napfény felé vágyott. Emberileg meg kell értenünk, hogy ennek a politikusnak születése óta mindig nagy fájdalmai voltak. A neve sem véletlen: Doldurea. A Dol a latin dolor, a durere szóból származik. Ez a fájdalom előtagja, amely így nemcsak az ő szenvéstörténete, hanem a mi nemzetünk fájdalma is, de csakis az ő személye miatt.
A festmény generálta országos felháborodás persze jóval túlmutat a kép vélt vagy valós esztétikai élményén. Az Adevarul lap információi szerint a méretes olajfestményt Romanati megye 520 évvel ezelőtti első okleveles megemlítése kapcsán még 2016-ban készítette el Vintila Mihaescu festőművész. A piktor elmondása szerint a mű elkészítésére bár a caracali önkormányzat kérte fel, ám azt már ő maga találta ki, hogy Ion Doldurea polgármestert, a feleségét és két felnőttkorú fiúgyermekét bojárként és vajdaként örökítse meg a Havasalföld történelmét meghatározó Basarab- és Brancoveanu-házak adta fejedelmek mellett.
Zsolnay Ignác közgazdász végzettsége ellenére nem igazán értett a cégvezetéshez. Amikor a szabadságharc bukása után Bem apó egykori hadsegédjeként átvette apja kőedénygyárát, a családi vállalkozást 12 év alatt a csőd szélére juttatta. Elkeseredésében ekkor döntött úgy, hogy felhagy a cégvezetéssel, és inkább eladja a tönkretett firmát Vilmos nevű öccsének, aki tehetségének köszönhetően pár évtized alatt világhírű gyárrá fejlesztette a pécsi vállalkozást.
Ignác a feleségével együtt még az 1860-as adásvétel évében döntött úgy, hogy véglegesen Bukarestbe költözik.
Négy gyermeke már a Havasalföld és Moldva fejedelemségek 1862-es egyesítéséből létrejött Román Királyság fővárosában látta meg a napvilágot. A sorban a harmadik, de nővéreivel (Erzsébet és Vilhelmina) ellentétben a csecsemőhalált sikeresen elkerülő, Gyula nevű fia kézügyességére hamar felfigyeltek tanárai.
Az ifjú először hegedűművész szeretett volna lenni, ám amatőr zenészként is tevékeny apja rosszallása miatt hamar átnyergelt a szobrászatra. A bukaresti, párizsi és bécsi művészeti akadémiákon a korszak legtehetségesebb tanárai oktatták. Taníttatási költségeit nagybátyja, Zsolnay Vilmos finanszírozta abbéli reményében, hogy a mesterdiploma után a fiú majd a család pécsi porcelángyárában fog dolgozni. Ez így is lett, de mivel Gyula már gyerekkorában úgy fogalmazott, hogy
átvettem a lassú és ráérős román mentalitást,
illetve a nemzetközi szinten egyre híresebb famíliától függetlenül akart szakmai dicsőséget, hírnevet elérni, és babérokat aratni, így kis időre inkább visszaköltözött Bukarestbe, és megváltoztatta a vezetéknevét.
Ekkor kapta meg első két megbízatását, amelyből az egyik Tudor Vladimirescu forradalmár zsilvásárhelyi (Târgu Jiu), egész alakos szobrának, a másik pedig Grigore Alexandrescu költő tirgovicsi (Târgoviște), városháza előtti mellszobrának megmintázásáról szólt. Ezt a két havasalföldi műalkotást már George Julian Zolnay néven jegyezte.
A két szobor művészi kialakítására felfigyeltek Budapesten is, és felkérték Zolnayt, hogy az Amerika felfedezésének 400. évfordulójára megrendezett, 1893-as chicagói világkiállításon képviselje a Magyar Királyságot, pontosabban a Duna menti birodalmat a műalkotásaival.
Zolnay olyan nagy sikert ért el ezen az expón a szobraival, hogy vendéglátói megkérték, ne térjen vissza Európába, inkább legyen amerikai állampolgár.
Bár új otthonának New York városát választotta, a legtöbb megrendelést mégis az Egyesült Államok déli államaitól kapta, amiért kiérdemelte a „konföderáció szobrásza” címet.
A történelmi tradíciókra hivatkozva az első Orbán-kormány már a millennium évében eldöntötte, hogy a budai várnegyedbe vissza fogja költözteti azokat a minisztériumokat, amelyek a II. világháború előtt is ott működtek. Ennek a gondolatnak első gyakorlati lépése volt az egykori miniszterelnöki rezidenciának helyt adó, Pollack Mihály és Johann Aman tervei szerint 1803 és 1806 között megvalósult Szent György téri Sándor-palota felújítása, amely
a 2002-es kormányváltást követően a köztársasági elnök rezidenciája lett.
A kormányfő és hivatala 2019-ben költözött be a Sándor-palotával szomszédos, Kempelen Farkas polihisztor áttervezte Karmelita kolostorba, valamint a vele egybeépített, az egykori Szent József-templomból kialakított Várszínház épületébe. Az egybenyitott és tornyától megfosztott ingatlankomplexumot ekkor bővítették ki ismét a Vízivárosi kapu irányába.
Ezen a – szocializmus regnálása alatt cinikusan Püspökkertnek nevezett – kilátóteraszon korábban az Erődítésügyi Igazgatóság, más néven a Hadmérnöki Igazgatóság, a dualizmus regnálása alatt a Császári és Királyi 4. Hadtestparancsnokság, a későbbiekben pedig a római katolikus tábori püspökség üzemeltette emeletes épület állt – annak 1951-es lebontásáig.
Ezt az egykori copf stílusú kétszintes házat próbálta Zoboki Gábor tömbszerűen, de már kortárs formanyelvvel megidézni, amelynek sarkára 2018-ban egy Szent Mihály arkangyalt ábrázoló szobor is felkerült Markolt György szobrásznak köszönhetően.
A kormány 2014-ben elindított Nemzeti Hauszmann Program (NHP) című tervével párhuzamosan döntötte el azt is, hogy a Belügyminisztériumot (BM) az Úri utca 49–51. – Országház utca 28–32. alatt megbújó egykori székhelyére, a Pénzügyminisztériumot (PM) a Szentháromság tér 6. szám alatti hajdanvolt otthonába, a Bem téri Külügyminisztériumot pedig részlegesen a Vöröskereszt Egylet építtette Dísz tér 1–2. házszámmal illetett sarokházába kell majd visszaköltöztetni, hiszen ez utóbbi épület a dualista államszerkezet idején Horvát–Szlavón–Dalmát Minisztériumként, a Horthy-korszak alatt pedig Külügyminisztériumként vegetált.
A visszatelepítés mellett szólt az a sokat hangoztatott gazdasági tény is, hogy a BM által használt Széchenyi téri egykori Pesti Magyar Kereskedelmi Bank hajdanvolt székháza és a PM üzemeltette József nádor téri volt Magyar Általános Hitelbank egykori bankpalotája
jó megközelíthetőségeik és impozáns méreteik miatt hamar értékesíthetők lehetnének az ingatlanpiacon.
Ez utóbbi érv mellett szólt az is, hogy elég vitatható esztétikai szempontok alapján 2019-ben felújították a József nádor teret, amely alatt direkt a leendő adásvételi gondolat miatt alakították ki a mai napig ki nem nyitott mélygarázst is.
A kormány hamar kiköltöztette a várból az MTA bölcsészettudományi kutatóintézeteit, hogy helyüket felválthassa a Pintér Sándor vezette tárca. Bár a döntés gyors volt, itt az állam viszonylag előrelátón cselekedett. A fenntartó csak akkor kezdte el a humán tudósokat kiköltöztetni az abszolutizmus idején egybeépített klarissza és a ferences rendházakból, valamint a közéjük ékelt, tornyától és szakralitásától szintén megfosztott Szent Klára-templomból, miután 2017-ben átadták a ferencvárosi Tóth Kálmán utca 4. szám alatt az új irodaházukat. Ezzel párhuzamosan a Természettudományi Kutatóközpontot a lágymányosi campusra költöztették.
A három belső udvart is magába foglaló egykori Magyar Királyi Kúria, majd Helytartótanács, sőt három (1790, 1792, 1807) rendi országgyűlésnek is helyt adó, csaknem 21 ezer négyzetméteres épületet korhűn kívánták rekonstruálni. Potzner Ferenc építész ekkor még úgy nyilatkozott, hogy a Martinovics Ignác jakobinus vezér, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, gróf Károlyi György és báró Jovich István tábornok börtöneként is ismert régi-új Belügyminisztériumban több éttermet, kávézót és cukrászdát is kialakítanának.
Az építész úgy látta, hogy megoldható lenne az egykori klarissza templom kibontása is, amelyet koncertteremként kívánt újrahasznosítani. Mivel az egykori országgyűlés alsótáblájának ülésterme megmaradt, így
a műemléki felújítás után Budapest legszebb báltermét vizionálták ide.
A felsőtábla egykori üléstermének is hasonló funkciókat képzeltek el. Ezekből a 2015-ös tervekből azonban nem lett semmi, s nem a forráshiány miatt.
Miután Pintér Sándor alaposan szemrevételezte elődei egykori munkahelyét, a miniszterelnöki ukáz ellenére úgy döntött, hogy a Lánchíd pesti tövéből nem fog a várba költözni. A főbelügyér érvelése szerint ha Sturm Károly 1912-es, valamint Tőry Emil és Pogány Móric 1925-ös tervei alapján korhűn visszaépítik is az egykori Belügyminisztérium 1938-ban lebontott négy zömök tornyát, valamint az épülettömb 1964-ben nyom nélkül eltüntetett két legfelső szintjét, a háztömbnyi méretű ingatlan akkor is túl kicsi lesz hivatalának.
A belügyminiszter szintén problémásnak találta, hogy
S akkor még nem is beszéltünk a helyi lakosok és a turistákat kiszolgáló járművek parkolási problémáiról, amelyek tovább feszítik a Várnegyed teherbíró képességét.
Pintér Sándor döntése miatt az MTA egykori kutatóközpontjainak helyt adó ingatlankomplexum már hat éve vegetál szellemházként. A Várnegyed északi területén elterülő volt Belügyminisztérium épülettömbjének hasznosítására azért sem születtek azóta újabb ötletek és javaslatok, mert az ingatlan belső elosztása miatt csak irodaházként lehetne újrahasznosítani.
A Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. három évvel ezelőtt jelentette be, hogy három fontos budapesti épületnek állítaná vissza az ostrom és a világháború után elpusztított kupoláját. Terveik szerint, ha mintaprogramjuk sikeres lesz, akkor a következő években a főváros további 50 állami és nem állami fenntartású épületének építészeti és városképi szempontból fontos tetőidomát és ornamentikáját állítanák vissza, amelyek a 477/2020. (X. 30.) kormányrendelet szerint nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű és kiemelten közérdekű beruházásnak fognak számítani.
A kormányhatározat azt is kimondta, hogy e beruházásokkal összefüggésben nem kell településképi véleményezési eljárást és építészeti-műszaki tervpályázati eljárást lefolytatni, továbbá településképi bejelentési eljárásnak sem lesz helye.
Az új jogszabályban az is szerepelt, hogy az épületeknek a háborús sérülések előtti, illetve a későbbi rombolást megelőző formáját és geometriáját, tetődíszeit, illetve díszes tetőfelépítményeit kell visszakapnia, így ezek rekonstrukciója során az építménymagasság, az épület legmagasabb pontja, a szintterületi mutató és a beépítési magasság megengedett legnagyobb mértéke a sérülést és rombolást megelőző állapottal egyezik meg.
Vagyis, ha időközben az említett épületek környezetére más előírásokat alkottak volna a helyi rendeletekben, azokat a beruházás során nem kell figyelembe venni. Az épület eredeti méreteit a korabeli dokumentumok alapján fogják megállapítani. Az épületekre vonatkozó építészeti-műszaki dokumentáció elkészítésével a központi Építészeti-Műszaki Tervtanácsot bízta meg a kormány.
A modellprogram előkészítésével és megvalósításával a kormány értelemszerűen az Országház tágabb környezetének megújításával foglalkozó Steindl Imre Program Nonprofit Zrt.-t bízta meg, amely a felújítás előkészítésére 250 millió forintot kapott a 2020-as évi központi költségvetésből. Az állami fenntartású társaság első lépésként a korábban már említett három központi helyen fellelhető budapesti épület tetőidomát és kupoláját állítaná vissza.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a Budapest 150 eseménysorozathoz kapcsolódva elindította a Védett üzleteink programot, amellyel a megszűnés vagy jelentős átalakítás, korszerűsítés miatt veszélyeztetett régi üzletek, vendéglátóhelyek értékeire kívánja felhívni a figyelmet.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) által indított örökségmentő programban főként Budapest régi üzletei, szállodái, éttermei, kiskocsmái és cukrászdái szerepelnek. A helyszínek között olyan már megszűnt, vagy még működő kereskedelmi egységeket találunk, mint
A múzeum célja elsősorban az volt, hogy a nagy múltú üzletek és vendéglátóhelyek portáljait és belső berendezéseit lehetőleg az eredeti helyszíneken mutassák be,
ha pedig ez már nem lehetséges, akkor a még fellelhető és menthető értékeiket a múzeumban helyezhessék el. A fókusz a valamilyen szempontból fenyegetett, bezárás vagy korszerűsítés előtt álló létesítményeken van. A listát folyamatosan bővítik.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) már másodszor hirdette ki a Városligeti fasor és a Bajza utca által közrefogott egykori BM-kórház területére vonatkozó pályázatot a Magyar Építészeti Központ és Múzeum megtervezésére. A kiíró ugyanis az eddig díjazott pályaművekkel nem volt teljesen elégedett. Az okokról a múzeum igazgatóját, Almássy Kornélt kérdeztük.
Almássy Kornél az interjúban többek között elmondja, hogy
Mint az megírtuk, a Közbeszerzési Értesítőben június 8-án jelent meg Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezéséről szóló újabb tervpályázati kiírás. Az eddig díjazott pályaművekkel mi volt a gond?
A 2021-ben meghirdetett előző tervpályázat eredménye arról győzte meg a bírálóbizottságot, hogy a pályázati kiírás újragondolására, racionalizálására van szükség. Bár az előzetes modelljeink alapján nem ezt vártuk,
a pályázók jelentős része a terület majdnem teljes föld alatti beépítésével számolt, amit a bizottság nem tudott támogatni.
Az alapvetően felszín feletti beépítést tervezők munkáival kapcsolatban is problémák merültek fel, többek közt az architektúrai megjelenés, funkcionális kapcsolatok, a használhatóság és fenntarthatóság terén. Ezzel együtt sok értékes gondolat született, nem véletlen, hogy több pályaművet díjaztunk. Ezek a tanulságok beépültek az újragondolt, átdolgozott programba a mostani kiírásra.
Tervezik, hogy külföldi irodákat is meghívnak a pályázatra?
Mint minden ilyen léptékű tervpályázat, a most kiírt is nyilvános, megjelenik az európai uniós közbeszerzési értesítőben, így bárki indulhat rajta az uniós országokból. Ezzel együtt a kiíró Magyar Művészeti Akadémia meggyőződése, hogy a magyar építészet múzeumának megtervezése olyan feladat, olyan, az életben egyszer adódó alkalom, amelyre
elsősorban hazai építészeknek kell lehetőséget kínálni.
Fontos kiemelni: azt szeretnénk elérni, hogy a pályázatra előzetesen meghívott építészirodákon kívül minél több jelentkező legyen, hiszen a magyar építészet múzeumának létrehozása minél több hazai szakembert kell, hogy megmozgasson. A hazai gyakorlatban ritkábban alkalmazott kétfordulós pályázati rendszernek is az a célja, hogy minél alaposabb bírálati folyamat után lehessen kiválasztani a legjobb tervváltozatot.
Nem egyszerű feladat egy építészeti múzeumot létrehozni. Hogyan lehet egyetlen épületben bemutatni egy épületeket közvetítő szakágat?
Ennek a kérdésnek a megválaszolásához érdemes bővebben kitérni arra, mivel is foglalkozik az intézmény. Nyilván nem tudunk épületeket gyűjteni, így a kollekciónk alapvetően az ezekkel az építészeti tevékenységgel kapcsolatos dokumentumok: tervek, iratok, fotók, tárgyak, épületelemek gyűjteményét jelenti. Emellett az intézmény része a több mint másfél évszázados múltra visszatekintő műemlékvédelmi archívum.
A munkatársaink kutatnak, publikálnak, régészeti és műemlékvédelmi tevékenységgel is foglalkoznak – de valójában ez egy ugyanolyan múzeum, mint a többi: kiállítóterekre, raktárakra, közönségforgalmi terekre, irodákra, előadótermekre van szüksége ahhoz, hogy elérhesse a széles közönséget. De talán a legfontosabb célunk az, hogy olyan múzeumot hozzunk létre, amely „szolgáltat” is, segítséget nyújt a több százezer építtetőnek, felhívja a figyelmet a környezeti nevelés fontosságára, és együtt dolgozik a társművészeti ágakkal, a képző- és iparművészeti alkotókkal.
Önálló hazai vagy megvalósult külföldi példát tekintenek irányadónak?
Az elmúlt években jelentős múzeumi fejlesztések zajlottak az országban. Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ felszereltsége, amelyet nekünk is alkalmunk volt megismerni, mindenképp példamutató számunkra. A Pénzmúzeum, a Magyar Zene Háza vagy a Néprajzi Múzeum kiállításai – a kiváló építészeti megjelenésen túl – nagyszerű mintát adnak arra, hogy milyen megoldásokkal lehet „eladhatóvá” tenni egy-egy kiállítási témát.
Ha nemzetközi építészeti múzeumi mintákat keresünk, a bécsi ArchitekturZentrum Wien kiállítási tevékenysége, a müncheni Architekturmuseum TU-ban zajló tudományos és kutatási munka, az épp mostanában megújuló stockholmi ArkDes mind tartogat fontos tanulságokat. Ha nem konkrétan építészeti, de hasonlóan összetett műszaki témát keresünk, akkor kiváló példák a linzi Ars Electronica Center interaktív kiállításai.
A Közbeszerzési Értesítőben 2023. június 8-án jelent meg Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezéséről szóló újabb tervpályázati kiírás. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) titkársága által kiírt, kiemelt állami beruházásnak nyilvánított projektre olyan pályamunkákat várnak, amelyek megóvandó értékként kezelik az itt álló egykori Herczel- és Grünwald-szanatóriumokat, illetve a már felújított Walter Rózsi-villát. A jelentkezési határidő 2023. június 29.
A megvalósíthatósági tanulmány szerint a volt BM Központi Kórház területén eredeti formájában állítják majd vissza az egykori századfordulós épületeket. Ennek tükrében megújul a Városliget fasor 9. szám alatti, Quittner Zsigmond tervei szerint 1897-ben átadott, báró pusztapéteri dr. Herzel Manó sebészorvos, egyetemi tanár, a Szent Rókus Kórház főorvosa által építtetett kétemeletes villa. Ennek az épületnek a kivitelezője Mann József építőmester volt.
A neobarokk stílusú ingatlan keresztboltozattal fedett stukkódíszes bejárata, fogadótere és lépcsőháza elhagyatottan is nagyvonalú. A belső terek reprezentatív jellegét bronz oszlopfejezetű márványoszlopok, bábos és míves kovácsoltvas korlát, maratott üvegtáblák határozzák meg. A parkosított udvarra egy bábos és míves korláttal körbevett teraszon keresztül lehetett kilépni.
A hasüregi sebészeti esetek specialistájának tartott doktor újabb megrendelésének köszönhetően az ingatlant 1901-ben alakították át Ray Rezső tervei szerint hidegvíz-gyógyintézetté. Ekkor kapta meg a belgyógyászati, sebészeti, nőgyógyászati rendelőintézmény a Fasor Szanatórium elnevezést.
Báró Herczel itt végezte Magyarország első féregnyúlványműtéteit.
Ezt a szabadon álló magas tetős épületet 1917-ben modernizálták Pogány Móric és Tőry Emil tervei szerint. A villa az államosítás után a Belügyminisztérium kezelésébe került. Kezdetben itt csak ÁVH-s keretlegényeket, tiszteket, 1956-tól már rendőröket is gyógyítottak. Amikor a Gorkij fasori Korvin Ottó Rendőr Kórházat átnevezték BM Központi Kórházzá, akkor ez az épülettömb lett a Központi Rendelőintézet, amelyet dr. Kardos László rendőr alezredes, kórházparancsnok javaslatára 1963-ban egy silány emeletráépítéssel csúfítottak el. Ez a hozzáépítés most eltűnik.
Érdekesség, hogy itt gyógyították Törőcsik András újpesti csatár, válogatott labdarúgó csípőízületi törését is 1979-ben.
Az eredeti tervek szerint újul meg a Városligeti fasor 13. szám alatti villa is. Ezt a szabadon álló egykori egészségügyi intézményt dr. Grünwald Mór fővárosi doktor, királyi tanácsos megrendelésére építették. Az 1893-ban felavatott, manzárdtetővel megsüvegelt kétszintes épületet Schannen Ernő tervezte. A levegőből elfektetett kisszékre hasonlító alaprajzú épületben női betegeket kezeltek, a déli végében alakították ki az egykori szanatórium szintén manzárdtetővel megkoronázott étkezőjét.
Az államosítás után a Grünwald-féle magángyógyintézetet először kórtermekké alakították át, majd pedig az orvosok dolgozószobáivá. Valamikor a hatvanas évek közepén az elvtársak lebontották a monarchia korában átadott étkezőt, hogy a helyére egy méreteiben jóval nagyobb, üzemi konyhával kibővített éttermet alakíthassanak ki.
A menzát a terület új tulajdonosa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tavaly lebontotta a Grünwald-féle épület idáig elérő, többszörösön átépített és lecsupaszított hosszabb épületszárnyával együtt.
Ez utóbbi félköríves záródású ablakokkal, beépített kültéri gangokkal rendelkező háromszintes kórtermi szárnyat eredetileg szintén 1893-ban adták át, ám a fasorra néző, műemlék besorolású főépülettel szemben semmilyen építészeti értéket nem képviselt, így eltüntetése az egykori üzemi konyhával és étteremmel együtt nem fájó.
A Széll Kálmán téri volt Postapalota kávézót és tetőteraszt is rejtő csipkézett tornya 2023. június 15-től várja vendégeit. A középkori várak bástyáját megidéző panorámatoronyba a kényelemszeretők üveglifttel is feljuthatnak a lépcsőzés helyett.
A nyitás időpontja nagyjából egybeesik azzal, hogy az épület aljában működő Pénzmúzeum június elején köszönthette százezredik látogatóját.
A hegyoldali fekvésű eklektikus-szecessziós stílusú Magyar Királyi Postapalota egykori igazgatósági épülete Sándy Gyula műépítész, egyetemi tanár tervei szerint épült fel 1924 és 1926 között. A tízszintes épület technikai érdekessége, hogy csak a kitöltő falazat van téglából, a többi Zielinszky Szilárd tervezte vasbeton vázas merevítés, amely portlandcementből készült.
A lapos tetőket vörösrézzel fedték le, ami ugyan a legdrágább fedőanyagnak számított már akkor is, de tatarozást egyáltalán nem igényelt. Sándy az épület ajtajait és ablakait majdnem mindenhol egyforma méretűnek és kiképzésűnek tervezte, így a tömeggyártás során rendkívül megkönnyítette a betonozási és kőművesmunkák elvégzésére felkért Dávid János és Fia cég munkáját. Ennek a trükknek köszönhetően a kivitelezési munka „csak” 3,6 milliárd koronába került.
Mivel a megbízó az épület egész járófelületét korszerű külföldi linóleummal akarta lefedetni, a nagyjából tízezer négyzetméternyi burkolóanyagot a német Elsinger cég szállította le 2700 font értékben. Bár a Bethlen-kormány a linóleum behozatalát még engedélyezte, a radiátorok külföldi beszerzéséhez már nem járultak hozzá. Maradt tehát a jóval drágább, de hazai gyártmány. Hasonló volt a helyzet akkor is, amikor a gőzkazánokra érkezett árajánlatokat tanulmányozták. Egy német cég ajánlata volt a legolcsóbb, ám a Hauszmann Alajos elnökölte Postaházak Építési Bizottsága mégis a Magyar Radiátorgyár 724 millió koronás ajánlatát fogadta el az állandóan fenyegető munkanélküliség csökkentésére.
A 3100 négyzetméter alapterületű épület belső forgalmát a középső folyosó, öt lépcsőház, egy páternoszter és két lift könnyítette meg. A kapcsolóállomást három emeletet átfogó, egymás fölött kialakított, 15 méter széles és 33 méter hosszú teremben helyezték el, amely egy kábelaknán át kapcsolódott a városi hálózathoz. A telefonközpont tízezer budai előfizetőt tudott bekapcsolni a távbeszélő-hálózatba.
Idén a Hilton szállodalánc 23 új hotelt avat fel világszerte. Ebből az egyik vendégváró szállás ismételten budapesti lesz.
A Dessewffy utca 9–11. és a Zichy Jenő utca 8. között feszülő új, immáron harmadik budapesti Hilton szálloda idén szeptember 6–án nyitja meg kapuit vendégei előtt. A három pinceszinttel és hét emelettel rendelkező hotel használatbavételi engedélye már folyamatban van a fővárosi kormányhivatalnál.
A Hampton by Hilton Budapest City Center névre hallgató, több mint 15 ezer négyzetméteres terézvárosi épületet a Bálint és Társa Építészek Irodája Kft. tervezte. A generálkivitelezést a T-Trans Főép Kft. végezte el. Az épület szerkezete mindössze 302 munkanap alatt 909 tonna betonacél és 8000 köbméter beton felhasználásával készült el.
Az új budapesti Hiltonban nemcsak éttermet, bárt, kávézót, csemege- és élelmiszerboltot és mosodát alakítottak ki, hanem tárgyalókat, edzőtermet és egy belső kertet is. Nemzetközi szinten is gáláns nagyvonalúságnak számít majd, hogy a leendő vendégeknek nem délelőtt 10-kor, hanem csak délben kell majd kicsekkolniuk a nemdohányzó és állatbarát szobáikból.
Mivel a 219 szobás szálloda egy 1997-ban kialakított foghíjra épült fel, így az épület zártsorúan csatlakozik a szomszédos épületekhez.
A területen korábban két lakóház állt. A Háromszív utca 3. (ma Dessewffy utca 9.) szám alatti telken először a szépsége miatt Barabás Miklós festőművész által is megörökített Tuschek Jákobné Wenger Johanna magánzó épített magának egy kisebb méretű bérházat. Ezt a kétemeletes, puritán küllemű ingatlant 1863-ban adták át Pán József építész tervei szerint. Az épület pilasztereit vörös mészkőből faragták ki.
A ház kevés neves lakó otthona volt. Az egyik ilyen az emeleten 1896-tól lakást bérlő gróf ifjabb Csáky Péter Tivadar jogász, a magyar királyi udvar étkezések törölközőátadója és pohárnoka, valamint Grum Ferenc ügyvéd, címzetes kereskedelemügyi miniszteri osztálytanácsos, a budapesti tőzsde miniszteri biztosa volt, aki nem mellesleg
Zolnay László régész, történész, művelődéstörténész, művészettörténész egyik apai dédapjaként is ismert.
Már az ingatlan felavatása évében sok intézmény működött a falak között. Kezdetben a szuterénben, majd szép lassan az első, majd a második emeleten is. Többek között 1890-ben itt rendezte be a főhadiszállását a Szőlőkertészek Terézvárosi Temetkezési Egylete, amely mellett Horák Egyed nyomdája működött, aki főleg az esztergomi érsekség és a római katolikus egyház könyveit adta ki.
A házat 1902-ben vásárolta meg Kulcsár Sándor bronzöntő és csillárgyáros, aki üzemét nemcsak ebben az épületben, hanem faláttörés útján a szomszédos, Dessewffy utca 11. ház pincéjében is folytatta. Örökösei 1928-ban adták el az ingatlant, amelyet ekkor alakították át kétemeletes szállodává.
A Joó Béláné üzemeltette hotel ekkor kapta a City nevet, így a Hilton nem éppen kreatív névválasztása lényegében a helyi névhagyomány továbbfolytatásának számít.
2023. április 19-én a kormány három újabb rozsdaövezeti akcióterületet jelölt ki a főváros egykori ipartelepeinek helyén. Ez az egykori Újbudai Kábelgyár (XI. kerület), a Zuglói Sport- és Szabadidő Központ (XIV. kerület) és a volt Rákospalotai Növényolajgyár (XV. kerület) területe. A miniszterelnök által szentesített rendelet megosztja a lakosságot és a kerületi önkormányzatokat.
Az építőipari beruházásokban és az ingatlanpiaci értékesítésben érdekelt cégek szerint ezek a fejlesztések
nemcsak fejlődő infrastruktúrát hoznak létre a lepusztult városrészekben, hanem magukkal húzhatják a környék ingatlanárait is.
Ezt a folyamatot erősítheti, hogy az új építésű lakásoknál az ötszázalékos áfa időkorlátozás nélkül alkalmazható, összege bármikor visszaigényelhető. Ez akár milliós nagyságrendű megtakarítást is jelenthet a vevőknek.
Másként látja a nemzetgazdasági szempontból kiemelt barnamezős beruházásokat a főleg ellenzéki vezetésű önkormányzatok többsége. A kerületek egyik legfőbb problémája, hogy az állam nagyon szoros, összesen nyolcnapos gondolkodási időt hagyott társadalmi egyeztetésre, amelynek a kihirdetéséről a lakosság nagy többségének nem volt tudomása.
Ennél a problémánál jelentősebb, hogy a beruházóknak most már nem kell figyelembe venniük az önkormányzatok helyi beépítési szabályozásait és változtatási tilalmait.
A befektetők a kormányrendelettel a kezükben a lokális szinten megengedett méretek helyett akár több és nagyobb épületeket is kivitelezhetnek.
A beépítési arányok esetleges megváltoztatásával a projektcégek így nemcsak az előírt méretű zöldfelületek méreteit írhatják felül, hanem elodázhatják a kerületek többsége által megkövetelt oktatási és egészségügyi intézmények felépítést is, amelyeknek kényszerű kivitelezése előbb-utóbb így az önkormányzatokra fog hárulni. Ha ezeknek az új bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak és orvosi rendelőknek a költségeit egyik fél sem tudja vagy akarja megfinanszírozni, akkor a meglévő intézmények, közszolgáltatások lesznek túlterheltek.
Sokak szerint az is valós veszély, hogy a könnyített szabályok és az alacsonyabb fajlagos költségek miatt a beruházók a logisztikai beruházásokra szánt kiadásaikat is jelentősen lefaraghatják, ami folyamatos közlekedési dugókat, krónikus parkolóhiányt és túlterhelt közműrendszert eredményezhet.
Egy rosszul sikerült revitalizáció során így nemhogy javulna a környék és a lakók életminősége, hanem pont ellenkezőleg, a környék lakásainak értéke is csökkenhet.
A Habsburgoknak annyira fontos volt, hogy kereskedhessenek Marokkóval, hogy a Duna menti birodalom 1830-ban már tíz tiszteletbeli konzulátussal rendelkezett az észak-afrikai országban. Takarékossági okok miatt, bár ezeket a diplomáciai testületeket 25 évvel később összevonták, a meghagyott tangeri képviselet ekkor kapta meg a magasabb fokozatot jelentő „diplomáciai ügynökség” rangját.
A monarchia presztízsének fenntartására gróf Andrássy Gyula osztrák–magyar külügyminiszter 1872-ben adta ukázba, hogy a konzulátus lelakott épületét el kell adni, és a hivatalt két új ingatlanban kell elhelyezni. Míg az egyikben a szultánhoz akkreditált misszióvezetőnek az otthonát kívánták kialakítani, addig a másikban a tényleges konzuli szolgálatot.
Az előző feladathoz a Bécs–Budapest-tengely akkor vette meg a kikötőváros még gyéren lakott Marchán (Marchane) nevű városrészében azt
a Garibaldi (ma Hadj Mohammed Tazi) utca 46. szám alatti egyemeletes villát, amely pont pár hónappal korábban lett kész.
Ezt a hatalmas kerttel, szökőkutas medencével rendelkező, kisebb palotának is beillő épületet a zsidó származású Reuben Farache kereskedő építtette kimondottan értékesítési céllal.
A fehérre meszelt neomór, illetve a Beaux-Arts francia akadémiai klasszicista építészeti jegyeket felvonultató épületet a François Hennebique által vezetett francia cég tervezte és kivitelezte. Az épület nívóját fokozta, hogy pár házzal odébb állt a Mendoub-palota és a brit kórház, valamint a mögötte húzódó Shakespeare utca végén a marokkói hadsereg oktatójának, a skót Sir Harry Aubrey de Vere MacLean tábornoknak a négyszintes villája.
A külképviseleti épület helyét a városfallal körbevett Óváros, azaz a Medina egyik legforgalmasabb csomópontján, a Petit Socco (Kis tér) nevű útkereszteződésben találták meg. A helyszínválasztás azért volt tökéletes, mert az akkoriban még piacnak is helyt adó öblösödésből futottak ki azok a szűk utcácskák, amelyek a Nagymecset, a belső kikötő, a Szultán-palota, a Zsinagóga és a Grand Socco (Nagy tér) falakkal körbevett kapuikba futottak bele.
A helyszín kiválasztásában persze az is közrejátszott, hogy az osztrák–magyar konzulátus közvetlen telekszomszédjai az olasz és a spanyol követségek lehettek, a szélesebb utcaszakasznak is beillő téren pedig egyszerre négy náció (angol, francia, német, spanyol) is üzemeltetett posta- és távírdahivatalt. Mindemellett persze szintén ez a terecske adott otthont a nívós Bristol Szállodának, a Grand Café Central és a Tingis kávéházaknak is.
A napjainkban Siaghine utcának is hívott, Souk Dakhel névre is hallgató terecske olyan egzotikus, „romantikus és meghitt” térfalakkal rendelkezett, hogy a négyszögletes csomópont számtalanszor adott ihletett a világhírű Eugène Delacroix és Henri Matisse francia festőművészeknek, José Tapiró i Baró spanyol piktornak, valamint Mariano Fortuny díszlet- és divattervezőnek, a spanyol couture atyjának is.
Igaz, jóval később, de Truman Capote amerikai író egyszer, utána pedig Jane Bowles amerikai drámaírónő ezerszer is megismételte a szeme előtt kibontakozó látvány után azt a sommás urbanisztikai bölcsességet, amely szerint:
Míg az athéni Akropolisz előtt egyesek a bölcsesség állapotában, a római Szent Péter-bazilika előtt pedig a kegyelem állapotában, addig a tangeri Petit Socco előtt mindenki a szabadság állapotában érezheti magát.
Talán pont a fentiek miatt döntött úgy gróf Andrássy Gyula külügyminiszter, hogy a monarchia tangeri hivatalának új helyszíne a Petit Socco 9. legyen.
Mivel eredetileg itt a díszes balusztráddal megkoronázott földszintes német postahivatal működött, Bécs–Budapest csak a mögötte húzódó telket tudta megvenni, ahová egy kétszintes épületet emeltek. A hivatal csak a földszinten működött, így az emeletet és a hozzá tartozó hatalmas teraszt (lényegében a német posta tetejét) szállodává alakították át, amelynek üzemeltetését Antonio és José Fuentes spanyol testvérpár vállalta.
Talán sokak által ismert tény, hogy 1944 decemberében ez a Nagyboldogasszony (Mátyás) templommal szemben álló három lakóépület a szovjet aknatalálatoknak köszönhetően annyira megsérült, hogy 1948-ban le kellett bontani.
Mivel ez a terület a Várnegyed legexponáltabb pontja, így a Diplomáciai Testület Ellátó Iroda (DTEI) óhaja alapján a fogíjra egy olyan vendégházat akartak felépíteni, amely egyrészt kiszolgálja a hazánkba érkező másod- és harmadvonalhoz tartozó külföldi diplomatákat, illetve „megfelelő regenerálódást biztosít” a külhoni szolgálatról visszarendelt magyar külügyéreknek is. A kezdeti elképzelések szerint az emeletek a külszolgálat, a földszint pedig az Idegenforgalmi Hivatal kezelésébe került volna.
Az 1962-ben meghirdetett nyilvános tervpályázatot a Középület Tervező Vállalat (KÖZTI) két munkatársa, Jánossy György és Laczkovics László építészpáros nyerte meg.
A tervezők egy olyan épületet terveztek meg a szabálytalan telektömbre, amelynek lépcsőzetes kialakítása kicsit hasonlított az mezopotámiai zikkuratokra és a gótikus templom támpillérjeire is.
A régészek kimutatták, hogy a középkorban egy szűk sikátor húzódott az Alabárdos étteremnek is helyt adó szomszédos épület oldalában, így a Jánossy–Laczkovics-páros visszaállította ezt az egykori utcácskát – ahol a kiásott középkori maradványokat beépítették a tűzfalba. A huszonhat szobás Diplomataházat 1971 és 1981 között építették fel. Szintén ekkor avatták fel az ingatlan térre néző homlokzata előtt Makrisz Agamemnon görög származású szobrász Kürtös hírvivő című alkotását.
Lázár György miniszterelnök regnálása alatt a Diplomataház híres-hírhedt szerelmi fészekként működött.
A nyugati blokkba tartozó államok másodvonalbeli politikusait, valamint a Világbank (IMF) képviselőit sokszor invitálták magyar vendéglátóik ebbe az épületbe egy kis éjszakai lumpolásra. Természetesen a hírszerzés nemcsak bepoloskázta a szobákat, hanem olyan női ügynököket is szolgálatba állított a nép nevében, akikkel kompromittáló erkölcsi akciókat is végrehajthatott a külföldi politikusokon, bankárokon. Levéltári dokumentumok alapján az 1981-ben megkapott IMF-hitelt az itt tevékenykedő belügyi lányoknak köszönhetjük.
A rendszerváltás után az Ámor-házként is ismert sarokház háromcsillagos szálloda lett. A Burg hotel huszonegy évig működött a falak között, majd az épületet 2019-ben megvette a Magyar Nemzeti Bank ingatlankezelője, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME), amely a bontás mellett tört lándzsát. Bár az épületet több szakmai szervezet, fórum és építész helyi és fővárosi védelemre javasolta, a kormány a hangos tiltakozások ellenére nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősítette a beruházást – és megengedte a sarokház lebontását.
A PADME a telekre egy olyan konferenciaközpontot (PAKK) vizionált, amely mellett elfér egy kávézó, az előadók szálláshelye, illetve az alapítvány iroda-, oktatási és kulturális centruma is. A tervezési munkálatokra felkért Reisz Ádám építész vezette RAPA Architects ekkor javasolta: úgy építsék vissza a háború előtt itt állt három lakóházat, hogy azok ne csak az alapítvány igényeinek feleljenek meg, hanem a Diplomataháznál koherensebben illeszkedjenek a vári szövetbe.
A tavaly publikussá vált tervek szerint azonban nem beszélhetünk a régi épületek visszaépítéséről vagy azok pontos rekonstrukciójáról.
A különösebb építészeti és építéstörténeti jegyekkel nem rendelkező házak csak részlegesen kapják majd vissza kulisszahomlokzataikat. Jó példa erre, hogy az egykori Szentháromság tér 7. szám alatti Érczhegyi-bérház azért nem kapja vissza második emeletét, hogy szintkiosztásával jobban passzolhasson a szomszédos, Országház utca 2. szám alatti lakóház tagozataihoz.
A Pallasz Athéné szobrával egykor szemben álló, kiugró sarokerkéllyel rendelkező Sadrovitz-ház egy olyan új félköríves záródású kaput kap a Szentháromság tér felől, amely sosem volt ott. A régi Városházával szemező Szentháromság utcai kétemeletes Grueber–Toroczkai-ház se az 1937-es átépítés utáni küllemét fogja megkapni, hanem az azt megelőzőt. Érdemes felidézni a díszletfalként részlegesen visszaépíteni kívánt házak múltját.
A műemlékvédelem alatt álló, neobarokk stílusú saroképület a főváros egyik legfrekventáltabb részén, az V. kerületi Zrínyi utca 5.–Nádor utca 10. szám alatt található. A rusztikus kialakítású homlokzatokkal rendelkező épületet eredetileg az 1883-ban alapított Lipótvárosi Polgári Kör nevű civil társulás építtette, amelynek első vezetője Falk Miksa író-politikus, a következő Lánczy Leó bankár volt.
A tehetős ügyvédekből, bankárokból, orvosokból és építészekből álló társulás azt szerette volna, hogy leendő
székházuk alkalmas legyen 1200 ember befogadására.
A megrendelő azt is elvárta, hogy a komplexum rendelkezzen egy nagy méretű bálteremmel és két kisebb alapterületű, egy 292 férőhelyes színház- és egy 88 fő befogadására alkalmas koncertteremmel is, amelyeket egymástól függetlenül, akár egy időben is meg lehet megközelíteni. Szintén elvárás volt, hogy a leendő palotában legyen télikert, élelmiszerbolt, trafik, étterem, kávéház, sörház és tekepálya is.
A tervezési megbízást nyilvános pályázat előzte meg, amelyen elindult többek között Baumhorn Lipót, Freund Vilmos és a Korb Flóris–Giergl Kálmán páros is. Az épület megtervezésére Freund Vilmos építészmérnök irodája kapott lehetőséget.
A Lipótvárosi Kaszinó építése 1895 és 1897 között zajlott le. A kupolában végződő épület első emeleti íves sarokerkélye két szélén atlaszok, fölöttük pedig puttók láthatók. A szobrokat Gratz Gottlieb és Vögerl Alajos szobrászok készítették. A kőművesmunkákra a Mészáros János és Gerstenberger Ágost Emil építőmesterek vezette cég kapott megbízást. A vasszerkezeti munkákat a Schlick-féle vasöntöde, a kőfaragómunkákat Seenger Béla, a márványmunkákat pedig a piravci márványbánya szakemberei végezték.
Az asztalosmunkákat, valamint az épület legszebb részének, a bálteremnek és a galériának a mahagóniból készült mennyezetét, lépcsőit és korlátjait a norvég születésű Gregersen Gudbrand mester cége faragta ki. A díszítő- és műlakatosmunkákat a régi Erzsébet híd kialakításában is aktív szerepet vállaló Árkay Sándor, a neobarokk stílusú bútorokat Kramer Samu, a terrazzókat pedig De Pol János készítette.
Az üvegkupolával lefedett táncterem rabicmennyezetét és oldalfalait Vajda Zsigmond és Márk Lajos freskói díszítik. Hasonló bevilágító készült a táncterem lépcsőháza felett.
A könyvtár angol gótizáló mennyezetet kapott. Az épületet – az ilyen méretű építményeknél szokatlan módon – kényszerszellőztetéssel látták el.
Az épület felvonóját 1897-ben szerelték be, terveit Freissler Antal vállalkozása készítette.
A Császári és Királyi Osztrák Hitelbank 1865-ben döntötte el, hogy a pesti és a budai cigarettagyárak (pl. Fuchs, s, Medecz, König, Gschwindt, Rottenbiller) állami megadóztatása miatt hatalmas méretű raktárt fog felépíttetni Józsefváros gyéren lakott területén. A Stáció (ma Baross) és a Rigó utca sarkán 1867-ben átadott négyszintes raktárépület pár év annyira felpezsdítette a környék forgalmát, hogy egyre több vállalkozó látta úgy, hogy nekik is itt kell építkezniük.
Így tett Kasch Vilmos kalaposmester is, aki négy évvel korábban vásárolta meg a dohányraktárral szemközti, Stáció utca 65. (ma Baross utca 61.) szám alatti zsúptetős házat, hogy új műhelyét itt alakíthassa ki. A Hild Károly terve szerint modernizált és kibővített földszintes ingatlan hamar népszerű lett a kézműves kalapokra áhítozó pesti férfiak körében. A firma olyan jól jövedelmezett, hogy a Pesti Kalapos Társulat elnöke 1873-ban egy teljesen új, immár egyemeletes, eklektikus stílusú lakóházát építtetett fel a helyére. Az „L” alaprajzú épületet Ruhdorfer Rudolf építész tervei szerint húzták fel.
A cég kis idő múlva már nemcsak kemény, szalma, dinnye, fedora, girardi, canotier, csíkos homburgi és egyszínű angol típusú kalapokat gyártott, hanem nyakkendőket, kesztyűket, esernyőket, illetve levehető gallérokat és ingujjakat is. A cégalapító fia, Kasch Adolf hamarosan meg is nyitotta a József körút 50. szám alatt úri divat- és kalapüzletét.
Az 1853-ban alapított Baross utcai Kasch-féle kalapgyár mellé 1880-ban költözött be Schmidt Ede udvari és kamarai fényképészete, ahol a pesti urak rögtön megörökíthették magukat frissen vásárolt fejfedőikben. Mivel Kasch Adolf leánytestvérének, Herminának a veje 1907-ben Brunhuber Béla fotóművész lett, így az aradi illetőségű fiatalember a rokonlátogatások alatt gyakran átruccant a lakóház első emeletén működő fotóstúdióba is, ahol olyan jó kapcsolatba került az idős Schmidt Edével, hogy a fényművész 1910-ben át is adta neki patinás vállalkozásának kulcsait.
Az emeleti fényterem mellé természetesen dukált egy-egy vendégöltöző, több másolóhelyiség, sötétkamra, negatív- és pozitív-laboratóriumok, a padláson pedig egy nagy, sorszámozott lemezraktár is. Ezekben a helyiségekben 14-16 tanonc próbálta a fényképezés csínját-bínját elsajátítani. Brunhuber lakásából az egyik szoba a Baross utcára nézett, a többi a Kis stáció utca 4. szám alatti árnyas udvarra.
Az udvari fényképészet persze nemcsak a tehetősebb polgárokról, a Habsburg-család tagjairól készített fényképeket, hanem számtalan iskola végzős hallgatóiról is. Brunhuber rendszeresen publikált a Társaság, az Élet és a Magyar Úri asszonyok képes újságokba is. Az anyagi gyarapodásnak köszönhetően Brunhuber és Kasch 1924-ben építették fel emeletes tulajdonukra az újabb szintet.
Az egykori uralkodói palota hamarosan visszakapja századfordulós homlokzatát és tetődíszeit, a belső tereinek egy része is korhűen születik újjá.
A pontos újratervezést az eredeti elképzelések mellett a korabeli fényképek tudják a leginkább támogatni, mert több esetben a mesterek kisebb-nagyobb módosításokkal valósították meg az elfogadott terveket.
Ezen apró, de lényeges eltérések kiküszöbölésére a tervezőcsapat szakemberei folyamatosan gyűjtik a még fellelhető képi anyagokat a Budavári Palota II. világháborút megelőző és az azt követő időszakából.
A tudományos igényű kutatás során eddig nem ismert képek is előkerültek már, az is előfordult, hogy hagyatékból bukkant elő egy-egy fontos részletet is tartalmazó fotó. Remélve, hogy a legnagyobb gyűjtemények képanyaga mellett magánszemélyeknél is lehetnek a tervezés szempontjából nélkülözhetetlen képek, felhívást tettek közzé.
Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság párt (PiS) elnöke minapi tájékoztatása szerint a Morawiecki-kormány – amelyet novemberben valószínűleg újjáválasztanak – jelentősen meg fogja növelni a kultúrára szánt forrásokat, és ebbe beleértendő a műemlékek újjáélesztése is.
Az állam erőssége a kultúra. Az állami költségvetésből azért növeljük erre a célra a forrásokat, mert a kultúra erősíti a társadalmat. Kultúránkra az államhatárokon túl is fel kell, hogy figyeljenek
– mondta a PiS kongresszusán a pártelnök.
Szavai tükrében prof. dr. Piotr Gliński kulturális és nemzeti örökségügyi miniszter már be is jelentette, hogy a kabinet ősszel felállítja a Nemzeti Revitalizációs Ügynökséget (NAR), az ennek létrehozásáról szóló törvényjavaslatot a szaktárca hamarosan benyújtja az országgyűlésnek is.
A miniszterelnök-helyettes szerint az Örökségvédelmi Ügynökségnek is hívott új grémium a jövőben átveheti majd azokat a műemléket, amelyekkel a tulajdonosaik nem tudnak foglalkozni, anyagi lehetőségeik híján képtelenek felújítani.
A cél az, hogy az ország összes romos és pusztuló műemlékének állagmegóvási munkáit elvégezze az állam, és hasznos funkciókat találjon nekik.
Az ügynökségen belül felállítják majd a Nemzeti Történeti Erőforrás nevű hivatalt is, amelynek főleg a képző- és iparművészeti műalkotások megmentése lesz a célja. Az állagmegóvási munkák után az állam ezeket a műalkotásokat vagy a területileg illetékes önkormányzatoknak adja majd át ingyen, vagy nyilvános árveréseken fogja áruba bocsátani.
Az új állami szervezet legfőbb célja az lesz, hogy a világháborúk és a kommunizmus alatt részlegesen vagy teljesen elpusztult lengyel városokat és értékes történelmi emlékhelyeket az eredeti pompájukban és teljes szépségükben visszaépítse. Ez akár lehet replika is. A lényeg a hiteles és nem a kitalált történelmi múlt visszaadása lesz.
A program keretében a Morawiecki-kormány már tavaly 220 millió złotyt (18,2 milliárd forint) költött műemlékvédelemre, és további három milliárd złotyt (249 milliárd forint) különített el a nagyszabású rekonstrukciókra és a replikák létrehozására. Mivel valószínűleg ez az összeg is kevés lesz, a kormány a Nemzeti Fejlesztési Bankkal (BGK) együttműködve további finanszírozási lehetőségeket keres főleg a nagyvárosok revitalizációs programjainak finanszírozására.
Amikor 1962-ben megkérték Charles de Gaulle tábornokot, foglalja össze köztársasági elnöki küldetésének viszontagságait, akkor a francia államfő enervált hangon csak annyit kérdezett vissza:
Vajon hogy lehet egy olyan országot kormányozni, ahol 246 fajta sajt van?
Bár a politikus bonmot-ja messze járt a hivatalosan elismert nyolc francia sajtkategória alá tartozó 1346 típus számától, az elnök információhiányát és zavarát jól érzékelteti Franciaország körforgalmainak száma is. Míg a közterület teoretikusai, főleg Eric Alonzo építész-szakíró húszezer franciaországi forgalomszabályzóról tud, addig a nyílt adatokkal rendelkező közútkezelő már 65 127 közlekedési szigetről adott hírt – még 2018-ban.
Ez a már akkor világrekordnak számító darabszám azóta csak tovább növekedett.
„A körforgalom francia szenvedély” – hangoztatja sokszor a francia média az ország történelmére hivatkozva. A Brut című napilap szerint a körforgalom ízig-vérig párizsi találmány.
Amikor az ország kommunikál, akkor mindig ennek az emlékműnek az árnyékában gyűlik össze az istenadta nép. Ezen a téren gyászolták Bonaparte Napóleon császárt (1840), Victor Hugo regényírót (1855), a Léon Gambetta belügyminiszter szívét tartalmazó kőurnát (1920), illetve Philippe Leclerc tábornokot (1947).
Egy véget nem érő parádénak köszönhetően szintén itt ünnepelték a nagy háború győztes katonáit (1919), a hazatért Charles de Gaulle tábornokot (1944), sőt az 1998-as labdarúgó-világbajnokság „fekete-fehérjét” is.
A világ első körforgalma persze látta a francia főváros könnyeit is. Így a kozákok (1814), a porosz csapatok (1871) és a Wehrmacht (1940) felvonulásait, de szintén ez a konstrukció és körforgalma szembesült legelőször a sárgamellényesek dühével is 2018. december 1-jén.
Bár a sárgamellényesek eredetileg a magas üzemanyagárak, a minimálbér megemelése, az év végi bónusz és túlórák adómentességének visszaállítása miatt kezdtek el tüntetni, a mozgósítási helyük mindig valamelyik körforgalom volt. Ez tudatos döntés volt részükről.
James Graham egy nyerges fiaként 1745-ben született Skócia fővárosában, Edinburghban. Mivel a Grassmarket-negyedből származó fiú mindenáron doktor akart lenni, beiratkozott a helyi egyetem orvosi karára, ám az intézményt pár év múlva otthagyta, hogy saját patikát alapíthasson Doncasterben. Bár diplomája nem volt, mindenkinek azt híresztelte, hogy híres orvos. Ennek a lódításnak köszönhetően lett a felesége a vagyonos családból származó Mary Pickering, aki három gyermekkel ajándékozta meg.
A nyugtalan természetű Graham 1770-ben az Egyesült Államokba utazott, hogy Philadelphiában elsajátítsa a szürkehályog-műtétek gyakorlatát és a szemprotézisek elkészítésének a módját. Benjamin Franklin politikus-polihisztor közeli barátja és munkatársa, Ebenezer Kinnersley angol tudós segítségével
itt ismerkedett meg az elektromosság alapelveivel, amelyeket felhasznált az ekkor még fejlesztés alatt álló, termelékenységet elősegítő, „Égi ágy” elnevezésű prototípusánál is.
Graham az amerikai forradalom kirobbanása előtt utazott vissza Európába. A kontinensen tett tanulmánykörútja után 1776-ban alapította meg a somerseti Bathban a kimondottan csak szexterápiával foglalkozó új életvezetési központját, ahol különösen bűzös gőzökkel, éterrel, mágneses és elektromos kezelésekkel gyógyította főleg női betegeit.
Mivel a majdnem doktori végzettségű kalandor maga mellé vette öccsét, a 21 éves, jóképűnek tartott William Graham itt ismerte meg az ország egyik hírességét, a 47 éves Catharine Macaulay történésznőt is, akit 1778. november 14-én vett el feleségül. Ez a jelentős korkülönbség miatt az asszony hírnevének drasztikus csorbulásához vezetett.
A Tbiliszi melletti grúz Stonehenge-nek is hívott brutalista stílusú építményt a Szovjetunió regnálása idején, 1980 és 1985 között húzták fel. A 12 hektáron elterülő emlékművet a fővárost északról lezáró Shota-hegy tetején, közvetlenül a városi víztározó mellett építették. A hivatalosan Grúzia (Georgia) történelmének hívott kompozíció 16, egyenként 35 méter magas, vastag fekete gránitoszlopból áll. A konstrukció Zurab Tsereteli alkotása. A monolit felülről nézve egy olyan jeruzsálemi keresztet formáz, amelynek a szárai közötti kisebb görög kereszteket pontszerűen, azaz egy-egy oszloppal jelezték.
A sarkainál lecsapott oszlopok felső kétharmada a 13 asszír atyát, neves grúz királyokat, királynőket, szenteket, írókat, költőket és hősöket, valamint különféle történelmi és vallási eseményeket ábrázol. A bronzzal fedett kőtömbök alsó egyharmadában Krisztus életének történetei (utolsó vacsora, húsvét, angyali üdvözlet, pünkösd, színeváltozás, jeruzsálemi pálma) fedezhetők fel a Szent Susánik megkínzása, Szent Nino szőlőből készült keresztje és Az eke anyja című ábrázolások mellett. A monolit mellett kialakítottak egy apró kápolnát is, amely az Angyali üdvözlet nevet kapta.
A brutalista konstrukció annyira lenyűgözőre sikerült, hogy amikor Peter Jackson új-zélandi rendező 1999-ben nekilátott J. R. R. Tolkien Gyűrűk Ura című könyvtrilógiájának megfilmesítéséhez, akkor
A látványtervezői állítólag ezt a műalkotást vették alapul Argonath megformázásához.
Ez az a jelenet, amikor a Szövetség tagjai levél formájú tündecsónakjaikban eveznek a Nagy Folyón Gondor felé, és megpillantják Númenor nagy királyainak, Isildurnak és Anárionnak a hatalmas, sziklákba faragott, fenséges szobrait.
Történelmük ismeretében a lengyelek nem igazán szívelik az oroszokat. Ez az általános utálat nemcsak a politikában, a közbeszédben és a focipályákon mutatkozik meg, hanem az építészetben is. Amikor Lengyelország 123 évnyi elnyomatás után 1918-ban visszaszerezte függetlenségét, akkor a kormány rögtön kiadta az ukázt, hogy
az ország összes, orosz megszállás ideje alatt átadott ortodox templomát le kell bontani.
Varsó esetében ez csaknem húsz keleti szertartású istenházát jelentett, amelyek közül csak kettő élte túl a csákányozást.
A leghevesebb vitákat az egykori Szász-palotával szemközti, 1912-ben átadott Alekszandr Nyevszkij-székesegyház generálta. Varsó legnagyobb építményét ugyanis sok értelmiségi megóvandó építészeti értéknek tartotta. Stefan Szyller építész például azt javasolta, hogy a pravoszláv rítusú székesegyházat inkább alakítsák át római katolikus bazilikává, nemcsak liturgiai szempontok alapján, hanem külső megjelenésében is. Elképzeléséhez több tervet is készített, ám a velencei Szent Márk-katedrálisra hasonlító skicceiből nem kértek a hazafias döntéshozók.
A Szent György-székesegyházként is ismert, terebélyes méretű és kupolájú ortodox bazilika megóvását javasolta Stefan Żeromski publicista is. A drámaíróként is tevékeny művész a Nemzet Vértanúságának Múzeumát vizionálta a falak közé, ám javaslatát szintén lesöpörte a többség a nemzet érdekeire hivatkozva. A kormányzat csak annyit engedett meg, hogy a drágakövekkel ékesített mozaikképek néhány részletét megmentsék, és kiállítsák a Műszaki Egyetem magasföldszintjén.
Hasonló kegyet gyakoroltak a gránitból készült kültéri oszlopok esetében is, amelyekből pár darab a krakkói királyi kripta kültéri bejárata lett. A varsóiak által „bizánci tortának” csúfolt székesegyházat és az „ortodox víztoronyként” jellemzett, 70 méter magas, különálló harangtornyát 1925-ben bontották le. Északi szomszédunk nemzeti öntudata – kis időre – megnyugodhatott.
Gróf szendrői Török Marianna 1877. június 15-én született az észak-amerikai Philadelphiában. A kalandos életű hölgy már fogantatása pillanatában nagy kalamajkákat okozott a szüleinek. Édesanyja, Vetter von der Lilie Sophie osztrák grófnő ugyanis bár gróf szendrői Török József titkos tanácsos, Ung vármegye főispánja felesége volt,
1873-tól meghitt kapcsolatot ápolt a nemesi gyökerekkel rendelkező ditrói Puskás Tivadar világhírű mérnökkel, a telefonhírmondó feltalálójával.
A Májuskának becézett kislány így hiába volt genetikailag a Kolozsváron megismert tudós lánya, a neves arisztokrata család vezetéknevét azért viselhette Párizsban született Margit nevű húgával együtt, mert édesanyja 1881-ig törvényes házasságban élt férjével. Sophie grófnő a válást követően hagyta el a római katolikus vallást, és tért át a református hitre. Ennek hatására adta be a bíróságra apasági keresetét a volt férj.
A névlegesen mostohaapaként, a valóságban vér szerinti apaként tevékeny Puskás Tivadar rajongásig szerette lányait. Jó példa erre, hogy az 1878-as párizsi világkiállításon az egyéves Mariann kapcsolhatta fel az Egyesült Államok pavilonjának Edison-féle díszkivilágítását. Bár a feltaláló sokat utazott Európában, a család leginkább a Graz melletti Waasen-kastélyban, Bécsben és Budapesten élt.
A szépsége miatt hamar feltűnővé vált grófkisasszony természetesen kifogástalan nevelésben részesült. Kiskamaszként már számos nyelven beszélt, kitűnően zongorázott és sportolt, tizenkét évesen már megjelentek első feuilletonjai, cikkei és novellái a helyi német nyelvű lapokban. Mivel szigorú kötöttségek és vallási kikötések nélkül nőtt fel, tizenöt évesen már saját lakással rendelkezett Grazban.
Névleges bátyja, a fiatalon elhunyt ifjabb Török József a bécsi katonai akadémiára járt, így a 13 éves Marianna 1890-ben ismerhette meg a Theresianum folyosóján testvére diáktársát, Abbász Hilmi bejt, az egyiptomi alkirály (khedive) legidősebb fiát. A szégyenlős, szőke, szürkéskék szemű herceg rögtön fülig szerelmes lett a sötét tónusokkal rendelkező lányba – ez Árvay Kelemen őrnagy, a herceg osztálytársának, későbbi szárnysegédjének visszaemlékezéséiből is kiderül.
Mielőtt azonban a románc kibontakozhatott volna, az ifjú trónörökös apja, Muhammad Taufík pasa 1892. január 7-én váratlanul meghalt, így a 16 éves Abbászt gyorsan hazahívták uralkodni.
Az egyiptomi hajóúton azonban nemcsak a leendő uralkodó és tanítója, Max Hussarek von Heinlein későbbi osztrák miniszterelnök utazott, velük ment Májuska grófkisasszony is. A szívélyes vendéglátás ellenére a morganatikus házasságról szó sem lehetett. (A morganatikus házasság uralkodóházak, főnemesi családok férfi tagjainak olyan egyházilag érvényes házassága, amelynél a feleség és gyermekei nem részesülnek a férj kivételes jogaiban.) Marianna hamarosan vissza is utazott Európába.
Bár a bajorországi Nördlingent a középkori építészet mintavárosának tartják, a település műemlékei nem csak ezért értékesek.
A tüneményes középkori házai miatt is híres Nördlingen lakosai évszázadokon keresztül abban a hitben éltek, hogy városuk egy kihalt vulkán kráterében épült. Eugene Merle Shoemaker amerikai geológus azonban 1961-ben bebizonyította, hogy a település külalakját jelentősen meghatározó Ries-kráter valójában nem egy élettelen tűzhányó másfél kilométer átmérőjű egykori kürtője, hanem egy meteoritbecsapódás epicentruma.
A tudományos felismerés tartogatott még egy meglepetést.
Az Óváros összes lakóháza, harangtornya, vízimalma, kolostora, bástyákkal tagolt városfala, sőt még a vizesárok is gyémántokból épült fel, amelynek mennyiségét több mint 72 ezer tonnára becsülte a szakértő.
A hír hallatán – bár a német média rögtön kikiáltotta a húszezer lakosú Nördlingent a világ leggazdagabb városának, összes polgárát pedig milliomosnak – jött a kijózanodás: a valóság ennél jóval árnyaltabb és prózaibb.
Amikor 15 millió évvel ezelőtt a mai Bajorország területére becsapódott a cirka másodpercenként 20 kilométeres sebességgel haladó aszteroida, a hárommilliárd tonna súlyúnak becsült meteorit éppen egy gránitban, kvarcban és grafitban bővelkedő területet talált el.
Az ütközés során felszabadult hatalmas, mintegy 30 ezer Celsius-fokos hőmérséklet és a 60 GPa nyomás hatására a kőzet úgy olvadt meg, hogy abban több milliónyi üveg-, kristály- és gyémántszemcse képződött. A szaknyelven szuevitnek vagy szuevitbreccsának hívott kőzet könnyen faragható. Ebből az eróziót nehezen elviselő kőből építették fel a bajorok Nördlingen falait.
A több ezer méter magas Pireneusok hegység miatt Franciaországot és Spanyolországot a XIX. századig csak két vasútvonal kötötte össze. Az egyik az Atlanti-óceánra néző Viczayai-öbölnél, a másik pedig a Földközi-tengernél. A hegyláncolat közepén nem volt kötött pályás összeköttetés a két ország között. A hiátus áthidalására a két nemzet egy 7875 méter hosszú alagutat ásatott a Somport-hágó mellett, amelyet 1915-ben adtak át rendeltetésének.
Bár a hegyláncon keresztül kialakított korridor jelentősen lerövidítette a Párizs–Madrid közötti útvonal hosszát, a beruházás még nem volt teljes. A legfőbb megoldandó probléma az volt, hogy miként oldják meg a francia normál (1435 mm) és az ibériaiak által használt széles (1668 mm) nyomtávolságú vágányok közötti átállást. Egy megoldás jöhetett csak szóba: a tengerszint felett 1195 méter magasságban Canfranc község mellett egy határállomásként is működtetett pályaudvart kell felépíteni.
Fernando Ramírez de Dampierre építész tervei szerint a két vasúttársaság 1923-ban vágott bele a lipcsei főpályaudvar után Európa második legnagyobb alapterületű pályaudvarának felépítésébe.
A Pireneusok tetején kizsaluzott vasútállomás méretei valóban lenyűgözők lettek. Míg a komplexum kívülről a francia szecesszió stílusjegyeit követte, addig belülről a klasszikus római építészet díszítéseit utánozta.
A fémlemezekkel lefedett csapott végű kupolában végződő 240 méter hosszú vasútállomást 365 nagyméretű ablakkal szerelték fel. A hatalmas beltéri terek mellett további 156 kisebb-nagyobb helyiségre osztották fel a csarnokot. Ezekben a szobákban alakították ki a jegypénztárakat, a poggyászmegőrzőket, a postát, a valutaváltókat, mindkét ország vámparancsnokságát, a rendőrség és csendőrség hivatalait, a nyilvános távírót, a gyengélkedőt, a kincstári irodákat, az étkezdét, az éttermet és egy nemzetközi szintű szállodát.
A méretei miatt a korabeli sajtó által „a hegyek Titanicja” néven emlegetett komplexum számtalan melléképülettel rendelkezett. Míg az egyik alpesi stílusú házban alhattak a vasutasok, addig egy másik építményben két teherlifttel megmozgatott automobil-garázs működött. Itt lehetőség volt arra is, hogy a gazdagok ne csak bérautót kölcsönözzenek, hanem külön igény esetén akár saját sofőrt is felbéreljenek kirándulásukhoz.
A díszes hegyi csomópont mellett persze tucatnyi terményraktár, gőzmozdonyhangár, fészer és áruátrakodó is megépült. A zökkenőmentes logisztikai kihívások miatt csaknem 30 föld alatti átjárót és alagutat is kialakítottak a vágányok és a központi palota között. A négy és fél millió pesetába került korai intermodiális központot hivatalosan 1928. július 18-án adta át Gaston Doumergue francia államelnök és XIII. Alfonz spanyol király.
Magyarországot az idei 18. Velencei Építészeti Biennálén a Néprajzi Múzeum inspirálta Reziduum nevű projekt képviseli. A pályamű a Ferencz Marcel tervezte városligeti közintézmény homlokzati fémrácsára összpontosít.
A mintegy félmillió pixelből álló, raszterszerkezetű fémrács a múzeumban őrzött különféle népek, kultúrák hagyományaiból származó tárgyakon megjelenő minták kortárs átiratai. Kondor-Szilágyi Mária kurátor elképzelése szerint ennek az ornamentikának nyolc részletét fogja majd egy külön térben látni a Velencei Építészeti Biennálé nemzetközi közössége különleges hang- és fényinstalláció részeként. A lézeres megvilágítást Haász Ferenc tervezte.
Velencében nemcsak a városligeti pixelrácsok egy részletét, hanem az épület makettjét, annak urbanisztikai és tájépítészeti kontextusát is prezentálnák – közösen a Liget Budapest Projekt már megvalósult fejlesztéseivel és további tervezett épületeivel.
A projekt zeneszerzője, Mátrai Péter építész-zeneszerző erre a pixelmintázatra digitálisan komponált szekvenciákat.
A kiállítás része még egy új kortárs hangszer, az úgynevezett Hanghenger, amit a közönség is megszólaltathat majd. A Magyar Pavilon a tervek szerint így egy olyan kiállítást mutat be, ahol a kortárs művészet eszközeivel hozzáférhető lesz a néphagyomány és annak örökérvényű tartalmai.
A Néprajzi Múzeum gyűjteményét a kiállításban egy animációs kisfilm, az Ethnozoom és egy interaktív számítógépes program, a Motívumalkotó jeleníti meg. A MOON42 által fejlesztett alkalmazás több mint 1001 vektorizált díszítményt és motívumot tartalmaz a Néprajzi Múzeum magyar és nemzetközi műtárgyairól.
A program segítségével egy érintőképernyőn a látogató megalkothatja és letöltheti saját egyedimotívum-kompozícióját, hozzájárulva ezzel egy nemzetközi közösségi műalkotás létrejöttéhez. Az alkalmazás kitűnő példa arra, hogyan lehet a klasszikus etnográfiai tudást kortárs művészeti közegbe átemelni, a régi korok múzeumi tárgyait a ma embere számára közelebb hozni és izgalmassá tenni.
A 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé 2023. május 20-ától november 26-áig látogatható.
Talán meglepő, de tény: Szudánban kétszer annyi piramis van, mint Egyiptomban. A jelenleg polgárháború dúlta sivatagi országban ugyanis az ókorban három kusita királyság is működött, amelyekre erőteljesen hatottak északi szomszédjuk vallási hiedelmei és anyagi kultúrája. A Núbiaként is ismert területen először El-Kurruban épültek fel ezek a gúlák, amelyekbe Kerma, Napata és Meroé uralkodói, valamint gazdag kusita polgárok temetkeztek.
A núbiai piramisok jelentősen eltérnek az egyiptomi építményektől. A sártéglákból, gránitból és homokkőből készült építményeket ugyanis a Nílus menti társaikhoz hasonlóan nem fedték be márványlapokkal, hogy felületük sík legyen, hanem meghagyták lépcsőzetes formájúaknak.
Ezeket a kicsi alapozással rendelkező, 6–30 méter magas kőtömböket ráadásul rendszerint mindig nagyon keskenyre és meredekre alakították ki. Az oldallapok szárszöge többnyire 40-42 fok, az alapon nyugvó szögek pedig 69-70 fokosak voltak. A tetejük vagy csúcsos, vagy csapott, ez utóbbi konstrukciókat masztabáknak hívták. Ilyenben temették el például Amanitore királynőt és Natakamani királyt is.
A szudáni (núbiai) piramisok abban is különböznek az egyiptomiaktól, hogy a legtöbb elé homokkőből készült templomokat is emeltek. Ezeket az áldozati kápolnaként is hasznosított pilonokat gyakran dekorálták kardot tartó alakokkal, ilyen például Adeqetali király piramistemploma. Szintén fontos különbség, hogy a sírkamrákat nem a piramis belsejében, hanem alatta alakították ki.
A szobákat kivakolták, és az elhunyt életét bemutató, festett domborművekkel díszítették. Ezek a műalkotások többnyire alvilági jeleneteket ábrázoltak, és ülő pózban mutatták be az ünnepi ruhában felöltöztetett, ékszerekben gazdag, felcicomázott elhunytat.
Akárcsak Egyiptomban, a meroitáknál és a kusitáknál is Ozirisz volt a halottak legfőbb istene, akinek egyébként nem volt saját temploma Núbiában. A halottak további istenei Ízisz, Nebethet és Anubisz volt. Ezeket az isteneket szintén megjelentették a sír ura vagy úrnője mögött.
A mumifikált királyoknak háromkamrás temetkezési rendszerük volt, amelyek közül az első kettőt gyakran oszlopokkal díszítették. Szintén érdekes, hogy a királynőknek bár csak két, föld alatti kamrából álló sírjuk volt, piramisaik nagyobbak voltak, mint a királyokéi. Az elhunytakat mindig az utolsó kamrában temették el.