Index Vakbarát Hírportál

Két év alatt 33 ezren mondtak le a Népszabadságról

2010. november 9., kedd 14:17 | aznap frissítve

A MATESZ legfrissebb, 2010 3. negyedéves adatai szerint a nyomtatott sajtó piacán még közel sem ért véget a válság. A legnagyobbat a Magyar Hírlap bukta, ahonnan múlt héten küldtek el 14 embert, de a Népszabadság sem büszkélkedhet a 19,5 százalékos veszteségével. A Népszava és a Bors helyzete viszont majdhogynem stabil.

Széles Gábor a múlt héten küldött el azonnali hatállyal 14 magyar hírlapost, döntésének azonban nem csak az lehet az oka, hogy a Fidesz nem nyújtott segítőkezet a jobboldali orgánumnak, hanem az is, hogy egy év alatt 4,2 ezerrel kevesebb fogyott belőle (most 13,5 ezret értékesítenek). A 23,7 százalékos veszteség mellett feltehetően eltörpül az a havi tízmillió forint, amivel most kevesebbet fektet a lapba a tulajdonos.

A Népszabadság is mélyrepülésben van, idén júliustól szeptemberig átlagosan csak 72,4 ezren vásároltak meg. Ez tavaly ugyanekkor még 90 ezer volt, 2008-ban pedig 105 ezer. A lap sorsa a Ringier és az Axel egyesülése miatt még mindig kérdéses, a Gazdasági Versenyhivatalnál egyelőre nem döntöttek arról, hogy az egyesült kiadónak erőfölény miatt meg kell-e válnia az 1,2 milliárdos veszteséget felhalmozó napilaptól.

A harmadik nagy vesztes a szintén a Ringier-Axel birodalomhoz tartozó Blikk, amiből 15 ezerrel kevesebb fogyott, mint 2009 3. negyedévében (most 191,1 ezer példányt adnak el), és ezzel -7,2 százalékos veszteséget kell lenyelniük. Hozzájuk képest a Bors -2,1 ezer példánya (-2,2 százalék) szinte elhanyagolható, viszont ez a tény feltehetően nem teszi boldoggáő Pallagi Ferencet, mivel a bulvárlap tavaly ugyanekkor még feljövőben volt, akkor 9,48 százalékos nyereséget produkáltak 2008 azonos időszakához képest.

A másik jobboldali politikai napilapnak, a Magyar Nemzetnek sem jött be a kormányváltás, tavaly júliustól szeptemberig még 51,2 ezret adtak el belőle, idén viszont már csak 48,7 ezret értékesítettek (-4,8 százalék). De ezzel csak az ötödik helyre „jutottak fel” a vesztesek listájára, mivel a Világgazdaság kiadójának -5,6 százalékot kell lenyelnie (10,6 ezerről 10 ezerre csökkent az eladott példányszámuk).

A Népszavánál viszont úgy tűnik, hogy elérték a gödör alját, egy év alatt mindössze 200 vásárlót vesztettek (-1 százalék), most 18,5 ezer példányban értékesítik, míg két éve ugyanekkor még 21,5 ezer fogyott belőle.

A Napi Gazdaságot és a Napi Ászt nem auditálja a Magyar Terjesztésellenőrzők Szövetsége.

Rovatok