Index Vakbarát Hírportál

A kiadók cserbenhagyják újságíróikat?

2011. január 18., kedd 08:30 | aznap frissítve

Cserbenhagyva címmel közöl cikket a magyar médiatörvényről friss számában a Der Spiegel, melyben hangsúlyozza, hogy a legnagyobb magyarországi médiumok nyugati cégek tulajdonában vannak, ám ezek csak visszafogottan tiltakoznak az új jogszabály ellen.

Hamarosan megjelenik Martin U. Müller magyar médiatörvényről szóló írása a Der Spiegel következő számában. A cikk szerint sok újságíró úgy érzi, hogy cserbenhagyták őket kiadóik, amelyek túlnyomórészt nyugati kézben vannak és erre reagál több kiadó. Bodo Hombach, a WAZ-csoport ügyvezető igazgatója azt felelte, hogy "több értelme van a helyszínen hangosan szóvá tenni valamit, mintsem Németországból tiltakozni". A WAZ mindazonáltal támogatja újságjainak főszerkesztőit. A WAZ ugyanakkor a német újságírónak nem is említette, hogy árulja magyarországi érdekeltségeit, köztük a HVG-t is.

"Elítéljük a sajtószabadság minden korlátozását" - mondta a Der Spiegel tudósítójának Christoph Keese, az Axel Springer kiadó pr-osztályának igazgatója. Szerinte "a törvény egy sor problematikus előírást tartalmaz, amelyeket a sajtószabadság korlátozására lehet kihasználni". A svájci Ringier csoport részéről nem kívántak nyilatkozni Müllernek, arra hivatkozva, hogy előbb megvárják az új törvény "konkrét hatását". A német tudósító szerint az óvatosság azzal állhat összefüggésben, hogy az illetékes magyar hatóság még nem hozott döntést a Springer és a Ringier tervezett összefogásáról.

A tévéadók üzemeltetői viszont némi javulást látnak az új törvényben. A múltban megeshetett, hogy egy televíziót akár 30 napos sugárzási szünetre ítéltek, ha valamelyik műsor nem tetszett a kormánynak. Ezután viszont legföljebb egy hétre szólhat a sugárzási tilalom.

Ugyanebben a lapszámban a Der Spiegel interjút közöl a Népszabadság főszerkesztőjével: Vörös T. Károly nevetségesnek minősíti a médiatörvényt, amelynek megszületése mögött szerinte kétféle motívum állhat. "Vagy kontármunkát végeztek, mert sietni kellett, vagy pedig azt akarták, hogy az újságírók lelkébe beleegye magát a félelem érzése. Ilyen nyomás alatt, ollóval a fejekben dolgozni nagyon nehéz. Egy idő után ez öncenzúrához vezet."

Rovatok