Index Vakbarát Hírportál

Az RTL-en vége a válságnak

2012. február 8., szerda 15:53

Friderikusz Sándor vezeti majd a Legyen Ön is milliomost, Sebestyén Balázs két vetélkedőt is kap, és mégsem veszik le a képernyőről a Heti hetest sem.

Visszatér a válság előtti műsorrendhez tavasztól az RTL Klub, azaz saját gyártású szórakoztató műsorokkal jelentkezik ezentúl a Híradó után, este héttől is. Tavaly tavasszal fogta vissza a költéseket a csatorna, egy ideig hétkor kezdődött a napi hírösszefoglaló, azután hosszú Fókusszal igyekeztek kitömni a Barátok közt előtti idősávot.

Február utolsó hetétől napi vetélkedővel jelentkezik az adó. Az Egy perc és nyersz című formátumot még tavaly tavasszal vette meg az RTL Klub, azóta tervezi, hogy műsorra tűzi. A vetélkedőben ügyességi feladatokat kell megoldaniuk a játékosoknak, a látványos arénában, egyszerű, a hétköznapi háztartásban is megtalálható tárgyakkal kell játszani, a műsor kiötlői éppen azt akarták elérni, hogy a nézők otthon együtt végezzék el a feladatokat a tévében versenyzőkkel.

Gyümölcsöket, konyhai segédeszközöket, söralátétet és ehhez hasonló szokványos dolgokat használnak a játékban , például kártyalapokat, melyek közül hármat kell félbevágott dinnyékbe hajigálni, vagy építőkockákat, melyeket a fejükön egyensúlyozott tányérra kell felpakolni egymás tetejére és ott egyensúlyozni. Minden feladatara hatvan másodpercük van a jelentkezőknek, tíz feladat elvégzése után pedig elvihetik a tízmilliós fődíjat.

A vetélkedőt azonban még nyár előtt a Széf váltja majd fel, de mindkét műsort Sebestyén Balázs vezeti majd.

Jön Friderikusz

Hetente egyszer, hétvégente jelentkezik ismét a Legyen Ön is milliomos!, Fábry Sándor távozása miatt most Friderikusz Sándor ül bele a játékvezetői székbe, Vágó István helyére. Friderikusz 1999-ben távozott az RTL Klubtól botrányos körülmények között, a Meglepő és Mulatságos utolsó adásának kazettáit az adás napján sem adta le. A csatorna ezért beperelte, és végül a műsorvezetőnek 104 millió forintot kellett fizetnie. Ezért is mondta az RTL Klub székházában tartott szerdai sajtótájékoztatón Friderikusz, hogy egy kicsit olyan, mintha ez az épület az ővé is lenne. De egy emeletet mindenképpen az ő pénzéből húztak fel.

Visszatér hétvégén a Heti hetes is, amelynek megszűnéséről több iparági pletyka is felröppent az utóbbi időkben. A stáb állandó tagja marad Gálvölgyi Jánoson, Bajor Imrén és Hajós Andráson kívül Jáksó László is, aki emellett a köztévén márciustól induló Marslakók című napi szappanopera produceri feladatait is magára vállalta.

Csillag fog születni

Tavasszal X-faktor helyett Csillag születikkel készül az RTL Klub, a szombatonként jelentkező tehetségkutatónak két női műsorvezetője lesz,  Ördögh Nóra, és az eddig a Való Világot vezető Lilu.

Új lesz a zsűri is: Hernádi Judit maradt az egyetlen régi tag. A tehetségeket idén tavasszal Hajós András, Pokorny Lia színésznő és Puzsér Róbert kritikus és rádiós műsorvezető választja majd ki. Utóbbit leginkább onnan lehet ismerni, hogy nagyon nem szereti Batmant, és nem is nagyon ismeri fel a Batman-filmeket.

A saját gyártású műsorok mellett esténként visszatérnek az amerikai sorozatok is az RTL Klubra: a Grace Klinika mellett lesz Mentalista, Castle és Doktor Csont, és a csatorna eddig magyar adókon nem játszott epizódokkal készül a tavaszra.

Rovatok