Index Vakbarát Hírportál

Elkezdődtek a kirúgások a közmédiában

2012. december 13., csütörtök 12:29 | aznap frissítve

Az MTVA annak ellenére kezdte el kiosztani a kirúgásról szóló előzetes értesítéseket, hogy a szakszervezetek kedden sztrájkbizottságot alakítottak. Információink szerint Rockenbauer Zoltán, az MTVA kulturális főszerkesztője felmondott, mivel nem ért egyet a kulturális terület ilyen mértékű leépítésével.

Az Index úgy értesült, hogy az MTVA-ban csütörtökön elkezdődött a harmadik csoportos létszámleépítés, folyamatosan hívják be azt a 210 embert, akik felkerültek a listákra.

Rockenbauer felmondott

Az előzetes értesítéseket - melyet egy hónap múlva felmondó levél követ - először a kulturális területen dolgozóknak kezdték el kiosztani, néhány kivételtől eltekintve szinte a teljes főosztályt érinti a leépítés, így Rieges Johannát, aki az olimpia alatt az Abszolút London című kulturális műsort készítette.

Az Index úgy tudja, hogy Rockenbauer Zoltán már korábban is felmondással fenyegetőzött a leépítések ellen, december 5-én azonban az MTVA kérdésünkre határozottan cáfolta ezt. Rockenbauernek azóta sem sikerült kiharcolnia, hogy jelentősen csökkentse azoknak a kulturális műsorokban dolgozóknak a számát, akik felkerültek a listákra, ezért csütörtökön felmondott. Rockenbauert 2010-ben nevezték ki az MTVA kulturális főszerkesztőjének, ő volt az első Orbán-kormány kulturális minisztere.

Rockenbauer helyettese, Bánki Ilona nyugdíjba vonul, a hir24.hu információi szerint a főosztály új vezetője Siklósi Beatrix lehet, aki jelenleg a Jónak lenni jó nevű adománygyűjtő projektet vezeti az MTVA-ban.

A beteg bemondót is behívták

A közmédia harmadik körös elbocsátási hulláma eredetileg 249 embert érinttett volna, de az MTVA a sztrájkbizottság megalakulása után kedden este közölte, hogy 40 fővel csökkentette az érintettek létszámát.

Az Index úgy tudja, hogy megkapta az előzetes értesítést az m1 Megoldások Magazinja nevű fogyasztóvédelmi műsort készítő stáb 70 százaléka, a Híradótól Hajagos Andrea riporter-műsorvezető, Balla Györgyi riporter és Czinege László szerkesztő. A Napközben stábjából már megkapta előzetes értesítését Barna Eszter és Szegedi Júlia szerkesztő. A hir24.hu szerint a Fölszállott a páva több munkatársa is megkapja az előzetes értesítést.

A Kossuth Rádiónál többek között megválnának Auth Magdától, aki áprilisban betegsége miatt nem tudta felolvasni a húsvétvasárnapi híreket, M. Dénes Tamástól, Sándor Erzsébet és Király István Dániel riporterektől, Horváth Judit hírszerkesztőtől, Szegedi Júlia szerkesztőtől, Flóri Anna szerkesztő riportertől, Várkonyi Bence, Sarkadi Péter műsorvezetőktől, és Jávor Zoltán zenei szerkesztőtől.

Információink szerint az előző két leépítéshez hasonlóan ismét a műsorkészítési területet érinti majd a leginkább az elbocsátás. A leginkább a szerkesztők, a szerkesztő-műsorvezetők és a szerkesztő-riporterek félhetnek attól, hogy behívják őket, de a kiemelt szerkesztők és a kiemelt szerkesztő-műsorvezetők is félhetnek.

Úgy tudjuk, hogy a listán szerepelnek kiemelt rendezők, rendezők és rendezőasszisztensek is, de operatőrökből is elküldene az MTVA. A legkevésbé a segédszerkesztők, a vágók, világosítók, a zenei szerkesztők aggódhatnak, erről a területről ugyanis csak pár ember került fel a listákra.

A sztrájkbizottság tiltakozó lépésekről tárgyal

Az MTVA az értesítéseket annak ellenére kezdte el kiosztani, hogy a közmédia 12 szakszervezete kedden sztrájkbizottságot hozott létre, miután hétfő este megállapodás nélkül zárult le az MTVA és a Központi Üzemi Tanács tárgyalássorozata a harmadik csoportos létszámleépítésről.

Lázár András, a sztrájkbizottság elnöke, az Egyesült Médiaszakszervezet vezetője az Indexnek elmondta, úgy vélik, hogy a munkáltató jogellenesen kezdte el a leépítési folyamatot, mivel a Sztrájktörvény szerint a munkáltatónak 7 napig egyeztető tárgyalásokat kell folytatnia a sztrájkbizottsággal, erre az időre pedig fel kell függesztenie az elbocsátásokkal kapcsolatos döntések végrehajtását.

Lázár közölte, hogy tiltakoznak az MTVA eljárása ellen és minden egyes kirúgásban érintett dolgozó esetében Munkaügyi Bírósághoz fognak fordulni. Mint mondta, elképedve nézik, hogy olyan kollégáknak is elkezdték kiadni a kirúgásról szóló előzetes értesítést, akik védett korban vannak, a kollektív szerződés védi őket, és csak különleges indok alapján lehetne őket elküldeni. Mint mondta, a sztrájkbizottság ülést hívott össze délre, ahol megbeszélik a konkrét tiltakozás lehetőségét.

Jogszerűen jár el az MTVA

Egy Index által megkeresett munkajogász a kialakult helyzettel kapcsolatban elmondta, hogy a hét napos egyeztetés a munkavállalókat köti, nem a munkáltatókat (mert ezzel könnyen vissza lehetne élni, minden munkáltatói intézkedésre létrejönne egy sztrájkbizottság), tehát az MTVA jogszerűen kezdte meg az előzetes értesítések átadását. Ugyanakkor a munkáltató megszegi az  együttműködési kötelezettségét, mivel egyértelmű jelét adja, hogy nem fog megállapodni.

A munkajogász meglátása szerint a kirúgások jogosságáról a Munkaügyi Bíróságoknak kell döntenie, tehát a sztrájkbizottságnak nincs ezügyben hatásköre. Sztrájkot pedig nem lehet csoportos létszámleépítés miatt meghirdetni, mivel az csak bérügyekkel kapcsolatban ad lehetőséget a szakszervezeteknek.

Az MTVA szerda este közölte, hogy a Központi Üzemi Tanács elutasítása ellenére is kész megvalósítani a csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalók segítésére tett enyhítő ajánlatait. A munkaviszony megszűnésének időpontját rugalmasan kezelik, valamint tizennyolcmillió forint induló tőkével segélyalapot hoznak létre a csoportos létszámleépítés során érintett munkavállalók megsegítésére, amellyel elsősorban a családos, nagycsaládos munkavállalók helyzetén igyekszik segíteni.

Az MTVA azt is közölte, hogy a csoportos létszámleépítésre vonatkozóan betartotta a munka törvénykönyvének szabályait a kollektív szerződéssel valamint a KÜT-tel kapcsolatosan.

Rovatok