Index Vakbarát Hírportál

Koltay Andrást is javasolják NMHH-elnöknek

2013. május 7., kedd 11:25

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Majtényi Lászlót szeretné Szalai Annamária helyére, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete pedig Koltay Andrást.

A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) Koltay Andrást, a médiatanács tagját javasolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöki posztjára. Erről szóló közleményét kedden tette közzé. Szerintük Koltay András a társszabályozási rendszer kialakítása és működtetése során szerzett tapasztalataik alapján megfelel a pozícióra.

Az egyesület elvárása, hogy a jelölt aktívan elkötelezett legyen a médiatartalmak legszélesebb szabadsága és sokszínűsége mellett, tudja, hogy a média egyik alapvető szerepe a politikai és egyéb hatalom ellenőrzése, a szabályozási rendszeré pedig - egyebek mellett - az, hogy ennek a szerepnek az érvényesülését elősegítse.

Eddig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége hozta nyilvánosságra az általa javasolt személy nevét: a szervezet Majtényi Lászlót, az Országos Rádiós és Televízió Testület egykori elnökét nevezte meg. Hozzájuk öt másik civil szervezet csatlakozott, amelyek szintén Majtényit javasolják. (Erről részletesebben itt olvashat.)

A korábbi vezető, Szalai Annamária április 12-én meghalt, ezért javasol a miniszterelnök az államfőnek új jelöltet a hatóság élére. Javaslattétele előtt a törvényi előírásoknak megfelelően Orbán Viktor konzultál a szakmai szervezetekkel. Forrásaink szerint jelenleg a legnagyobb esélye Böröcz Istvánnak, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának van.

Rovatok