Index Vakbarát Hírportál

A Simicska-érdekeltségű Hung-Ister a legnagyobb tévés gyártó

2013. július 4., csütörtök 10:41

Az RTL Klub és a TV2 műsorbeszállítóit is megelőzte a toplistán a közmédiának gyártó Hung-Ister Zrt., amely tavaly 47 százalékkal növelte bevételeit.

A Kreatívon megjelent elemzés szerint az árbevétel alapján a Simicska-érdekeltségű Hung-Ister Zrt. volt a legnagyobb tévés gyártócég 2012-ben.

A Hung-Ister többek között a közmédiának a Magyarország, szeretlek!, a Maradj talpon! című vetélkedőket és a szerencsejáték sorsolási műsorokat gyártja. A Kreatív egy korábbi cikke szerint a vállalat már tavaly is a gyártópiac legnagyobbjának számított, de a 2011-es 2,7 milliárdos forgalmat és 828 milliós nyereséget 2012-ben sikerült megfejelni 4 milliárdos forgalommal és 1,13 milliárdos nyereséggel, amelyből a tulajdonosok, a Mahir Zrt. és B-Reklám osztalékként a teljes összeget kivették.

A mostani Top20-as listát nem véletlenül vezetik tehát, megelőzve a második és harmadik helyen álló IKO Műsorgyártó Kft.-t (RTL külső beszállító) és a Magyar Grundy Ufa  Kft.-t (RTL Barátok közt). Előbbi cégnek három százalékkal csökkent a bevétele 2011-hez képest, utóbbi megőrizte pozícióját. A negyedik helyen a TV2 szappanopera-gyártója, az Interaktív Kft. áll, az ő bevételük azonban közel 20 százalékkal csökkent.

Az ötödik legnagyobb tévés gyártócég a szintén a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Show and Game Kft. lett, ami 65 százalékkal növelte bevételeit 2011-hez képest, és szintén gyárt műsorokat a köztévének, így a Bagi-Nacsa-féle Poén pénteket és A Dal című Eurovíziós dalválogató műsor. A Hung-Ister és a Show and Game az MTVA nyilvánosságra került tavalyi költségvetése szerint összesen 1,480 milliárd forintot kapott a közmédiától.

A közmédia megrendelői súlyát jelzi, hogy a húsz vállalatból tíz a közcsatornákra készíti műsorai legnagyobb részét - írja a Kreatív. Így nem meglepő, hogy a hatodik helyen a Megafilm (Kálomista Gábor fémjelezte Munkaügyek ir-reality show és a Hacktion című sorozat), a hetediken a Marslakók Kft. (Jáksó László megbukott napi sorozata) végzett.

Rovatok