Index Vakbarát Hírportál

Az online kiadásra koncentrál ezentúl a Financial Times

2013. október 10., csütörtök 17:05

Csökken a print újság szerkesztősége, és inkább az oknyomozó újságírásra koncentrálnának.

Az online kiadásra kíván koncentrálni a Financial Times a jövőben, ezért a következő évtől csak egy globális kiadást tervez. Lionel Barber az újság szerkesztője a lap dolgozóinak küldött közleményben kifejti, hogy a print kiadás megújul, hogy jobban igazodjon kor kihívásaihoz. A lap szerkesztése jóval egyszerűb lesz, hogy nagyobb erőkkel tudjanak az FT.com oldalra összpontosítani. Hangsúlyozta, hogy a print kiadás továbbra is fontos szerepet tölt majd be, de szerkesztése egyszerűbbé válik, a változások pedig érintik majd a szerkesztőség munkáját is, hiszen a késő esti újságírók munkáját is nappalra kell majd koncentrálni.

Szerinte a hetvenes évektől bevett szerkesztési gyakorlat fölött eljárt az idő, és a jövőben az online kiadásból fog a print lap is táplálkozni, nem pedig fordítva. Jövő tavasztól kezdve éppen ezért sokkal kisebb és koncentráltabb lesz a print kiadás szerkesztősége, míg a webes felület mögött több ember lesz. A puszta hírközlésen túl ezentúl inkább az oknyomozó újságírói munkát és a magas olvasószámot vonzó cikkeket részesítik majd előnyben, mondta el a szerkesztő. A kieső bevételt a fizetős online tartalommal kívánják majd pótolni. Az online felület már így is mintegy 100 ezerrel több olvasót tudhat magáénak mint a print kiadvány. A Finacial Times nyomtatott példányszáma naponta eléri a 236 ezret.

Rovatok