Index Vakbarát Hírportál

Megfenyegették, ezért külföldre költöztette családját az RTL Klub vezetője

2015. január 24., szombat 22:19

Megfenyegették az RTL Klub vezérigazgatójának családját, ezért külföldre költöztette szeretteit - nyilatkozott a Business Weeknek Dirk Gerkens (a magyar médiát eddig valahogyan elkerülő csütörtöki cikket a Hír24 fedezte fel).

A kereskedelmi csatorna vezetőjéhez a közelebbről nem ismert tartalmú fenyegetések "barátjain keresztül", illetve e-mailben jutottak el, ezért maga is otthagyta lakását, és egy szállodába költözött, és testőröket fogadott. Lépését úgy indokolta:

Ez nem Oroszország, vagy Mexikó. De jobb félni, mint megijedni.

A cikk maga Orbán Viktor hatalmi rendszerének kiépítését mutatja be, és ennek kapcsán került szóba a reklámadó által kiemelten sújtott RTL Klub is, de megszólal Móra Veronika, a Kehi által vegzált Ökotárs igazgatója, és előkerül az Orbán szomszédjában épült felcsúti stadion, valamint a kitiltási botrány is.

Gerkens azt nyilatkozta a Bloomberg-hez tartozó lapnak, hogy bár a kormány ellenzékiként könyveli el őket, ők valójában inkább függetlenek, csak épp - utalt az ellenzéki pártokra ráállított közmédiára

nem vagyunk hajlandók állandóan azokról az ellenzéki figurákról beszélni, akikkel egyébként nem történik semmi.

  

Rovatok