Index Vakbarát Hírportál

Politikai befolyástól mentes Origót akar az új vezérigazgató

2016. február 8., hétfő 13:48

A tavaly december 17-én aláírt megállapodásnak megfelelően az Origo Zrt. részvényeinek 100%-os tulajdonosa a New Wave Media Kft. lett, - az ő érdekeltségükbe tartozik a VS.hu, a Welove csoport és a Köpönyeg.hu is. A New Wave annak a cseh Bawacónak a médiabefektetője, ami Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, ő pedig Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére.

Száraz István, az Origo-NWM csoport vezérigazgatója a Marketing és Média szaklapnak adott exkluzív interjút. Elmondta, hogy a a 13,2 millió eurós vételárat már kifizették.Mint kifejtette, nem a „nagytakarítás lesz az első lépés”, az új Origóban, azaz nem fognak rögtön mindenkit kirúgni. A stabilitás, a működőképesség megőrzése prioritás.

„Az Origo-NWM csoport felső vezetése élén vezérigazgatóként én fogok dolgozni, Szilágyi Dániel pedig helyettesemként az én munkámat fogja segíteni. Gosztonyi Balázs lesz az operatív igazgató, Fernbach Krisztina pedig a pénzügyi igazgató. – mondta el Száraz István. Elmondta még, hogy tavalyi véleménye nem változott, szerinte a VS.hu az Origótól több szempontból is különböző brand, és mindkét médiumnak helye van portfóliújukban. „Az Origo gyors reagálású, a híreket fókuszpontba helyező portál, a VS.hu specifikuma pedig elsősorban a dizájn-tudatos, digitális tartalmak.” - tette hozzá Száraz, aki szerint a két portál nem versenytárs, hanem inkább kiegészítik egymást. Névváltásban nem gondolkodnak egyébként, hiszen mint mondta, az Origo nevét mindenki ismeri, és nem fél attól, hogy az Index vagy a 24.hu lenyomja őket a versenyben.

A politikai befolyásról pedig a következőket mondta az új vezérigazgató: „Meggyőződésem, hogy hosszú távon csak olyan hírportál lehet életképes, amely mögött befolyásolástól mentes, magas szakmai színvonalon működő szerkesztőség áll. Az újságírói függetlenség és a prémium szakmai minőség iránti elkötelezettség masszív keretei között egyetlen célunk lehet: az olvasók igényeinek legmagasabb színvonalon történő kielégítése és új olvasók szerzése.”

A Magyar Nemzet egy korábbi cikke szerint az Origót megvásároló New Wave Media Kft. testvércége, a VS.hu portált kiadó New Wave Production Kft. 500 millió forint hitelt kapott a jegybank hitelprogramjából. „Az összeghez pedig azon az NHB Növekedési Hitel- bankon keresztül jutott hozzá a társaság, ami Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás tulajdona egy másik társaságon keresztül" − írja a lap.

Rovatok