Index Vakbarát Hírportál

Komoly bírság az RTL Klubnak és Balázséknak

2016. április 14., csütörtök 10:18

Az RTL Klubon látható Éjjel-Nappal Budapest tavaly szeptember 22-i adásának és előzeteseinek túl enyhe korhatár-besorolása miatt 7,54 millió forint bírságot szabott ki a Médiatanács a televízió szolgáltatójára, amelynek a műsorszámot a 12-es karika helyett a 16 éven aluliaknak nem ajánlott kategória szerint kellett volna közzétennie, és csak 21 óra után vetítenie.

„Az epizódban torz magatartásminták jelentek meg, ahol a szexualitást indokolatlan nyíltsággal, lesilányítva, érdekekre alapozva, és egy másik ember kihasználásának, megbántásának eszközeként ábrázolták. A doku-reality műfaji sajátosságai megkönnyítik a szereplőkkel való azonosulást, a kevert műsortípus értő befogadásához pedig az átlagosnál mélyebb médiaismeretek szükségesek, aminek hiánya a kiskamasz korosztályt fokozottabban veszélyezteti” - írta közleményében a testület.

Elmarasztalták a Class FM Morning Show című reggeli műsorát is, amelyre tavaly december 30-ai és január 4-ei adásának hibás korhatár-besorolása miatt a Médiatanács összesen 1 millió forint bírságot szabott ki. Itt a médiaszolgáltatónak szintén 16-os kategóriát kellett volna alkalmaznia a 12-es helyett, és 21 óra után közzétennie ezeket a műsorokat.

A decemberi műsorszámban a szexualitással foglalkozó részletek a témát nyersen, közönségesen, érzelemmentesen állították be, illetve egy családi tragédiát morbid humorral kommentáltak. Az érintett januári műsorszámban egy játszóházi tömegverekedést a műsorvezetők nem ítélték el egyértelműen, amivel káros magatartásmintát sugalltak, emellett trágár nyelvezetet használtak” - írja a NMHH.

A Médiatanács emellett hatósági eljárást indít a Sláger FM Helló, Sláger! című műsorának január 5-ei, 7-ei és 18-ai adásainak korhatár-besorolása miatt, mert a műsorszámok előtt nem tettek közzé korhatár-minősítést, holott a műsorban olyan szexuális utalások hangzottak el, amelyeket csak az érettebb korosztályok tagjai tudnak megfelelően feldolgozni.

Rovatok